Sziasztok!
Bocsánat, hogy kicsit késett az új fejezet. Először meosztanék veletek valamit: Itt járt nálam a minap a barátnőm, és kérdezte, minek írom ezt, mikor csak öt tagom van. Nagyon rosszul esett... Gondolgozni kezdtem, hogy abba hagyom... De aztán rájöttem, hogy nekem nem az a célom, hogy 100-an olvassák, én miden egyes gyönyörű kommenteteknek örülök, el sem hiszitek mennyire! És ennek az öt embernek is rettenetesen köszönöm, hogy rendszeres olvasói vagytok a blognak! ♥

17. fejezet

Mahidevran szemszöge:
Miután így helyre jöttek a dolgok, ki is mentem, hadd beszélgessen Alexandra kicsit Nigarral. Elsőleg Dase asszonyt hívattam szobámba, ki hamar jött is. Megmondtam neki, hogy Nigar egyenlőre jó darabig nem tud szolgálatba állni.
-Értem, asszonyom, de ugyan miért?-kérdezte, hisz ő még semmit nem tudott a dologról. Én nem mondhattam el neki, hisz továbbítaná a szultánnak, aki rögtön utána járna, hogy ki tette, és még a végén egy ártatlan lányt vádolnak meg a dologgal. Az igazság pedig még nem derülhet ki, majd ha itt lesz az ideje...
-Ne foglalkozz vele, csak tudd! És most menj!-mondtam kissé mérgesen, majd kiküldtem őt. Fogalmam sem volt, most mit csináljak, így társaság nélkül. Elkéne addig egy szolga Nigar helyett. Gondolkoztam, ki lenne a legalkalmasabb... Végül Alexandára gondoltam, hogy még véletlenül se szegődjön vissza az úrnő mellé. Majd később szólok is neki. Estére teljesen elfáradtam, pedig az ég világon semmit sem csináltam. Biztos ez a tehetetlenség teszi velem. Egy ideiglenes szolgának szóltam, hogy jöjjön, fürödni mennék, mikor Gül aga érkezett hozzám.
-Úrnőm, a szultán üzeni, hogy készülődj, vár téged ma estére.- én rettentően örültem, gyorsan meg is fürödtem, majd készülődni kezdtem. A szolga vagy három ruhát vett elő szekrényemből, de egyik sem tetszett. Nigarral öt perc alatt megtaláltuk a megfelelőt, remélem gyorsan újra munkálatba állhat! Mindegy,végül is meglett, mit fel akartam venni, s választottam hozzá megfelelő fülbevalót is. Gyorsan megcsináltam hajam, majd mentem is az uralkodóhoz. Bekopogtam ajtaján, ő pedig bebocsájtott engem.
-Nagyuram...-szóltam, majd meghajolva vártam. Ő oda jönn hozzám, majd megfogta állam, s simogatni kezdte.
-Mahidevranom, egyetlenem...-mondta, majd felemelte fejem, mi idáig a földet nézte. Szemébe néztem, majd rámosolyogtam.
-Olyan rég láttalak már, nagyuram.-mondtam neki szerelemre éhesen. Ő elnevette magát.
-Hiányoztam talán?-majd simogatni kezdte arcom. Én, élvezve ezt hunytam le szemem, majd válaszoltam neki.
-Alig tudtam elviselni hiányod, uram!-ő ekkor tüzesen megcsókolt engem. Ezután együtt töltöttük az éjszakát, csak másnap reggel mentem el. Nagyon jól éreztem magam az uralkodóval, ez a szerelem hiányzott már napok óta. Visszamentem szobámba, majd ábrándoztam róla.


Ibrahim szemszöge:
Mikor felkeltem, már másnap reggel volt. Jó sokat aludtam, elismerem. De hát semmi dolgom nem volt, nem bántam meg. Addig sem kellett semmi miatt izgulnom: Hogy van Nigar? Mit forral Hatice? Hogy van a baba? Bízik-e még bennem az uralkodó? Kiszabadult-e már Sümbül a börtönből? Ezek a kérdések foglalkoztattak nap mint nap. Nagyon feszült vagyok, mióta nem csak magamért felelek. Viszont ezt teljes mértékben kiegyenlíti az a nagyszerű érzés, hogy szeretjük egymást, és ez már örökre így is marad! Ekkor hirtelen jókedvem támadt, leszaladtam a lépcsőn. Hatice viszont, mikor megjelent, lepleznem kellett ezt, hisz ő úgy tudja, hogy most veszítettem el gyermekem. Komoran letörten mentem hozzá. Ő, látva elkeseredettségem vigasztalni próbált. Ő! Mikor maga akarta megölni gyermekem!
-Ibrahim, kérlek ne haragudj e miatt rám, de nem engedhettem, hogy egy szolga gyermeket szüljön neked!-majd határozott hangnemre váltott. Én erre az "egy szolga" kifejezésre nagyon bedühödtem, színészkedni kezdtem:
-Hogy mered őt e szavakkal illetni? Nekem ő mindenkinél nagyobb szultána, Hatice! Neve is van, kérlek ezentúl így szólítsd, mert nem tűröm, hogy bárki is így beszéljen róla, te pedig főleg ne, és ne várd, hogy miután gyermekem gyilkosa vagy, bármikor is megszeresselek!-kissé túlzás volt, hisz valójában nem ölte meg, de nem rajta múlt... Megérdemli e szavakat. Ekkor sértődöttem rám pillantott, majd így szólt:
-Pashám, csak hogy tudd... Én nem tettem volna ilyesmit, de elölt a féltékenység, hogy mástól vársz gyermeket!
-De, hisz akkor még asszonyom sem voltál, mikor megtudtad, hogy apa vagyok!-mondtam neki, de ő nem foglalkozva ezzel, közel jött hozzám, majd megsimogatta arcom. Nem értettem minek. Mielőtt elhúztam volna azt, ő így szólt:
-Én, mióta ismerlek szeretlek, Ibrahim! És akármit is teszel, ez soha nem fog megváltozni...-majd elengedve arcom eltávolodott tőlem, s otthagyott egyedül. Nem értem mit vár, hogy majd a nyakába borulok, s megcsókolom, mikor ő mindig azokat bántja, kiket szeretek?! Eszméletlen...

Nigar szemszöge:
Két hónap telt el és én még mindig ott feküdtem... Hasam is alig fájt már és Ibrahim is számtalanszor írt nekem, de az utóbbi időkben meglátogatni sem tudott, mert az úrnő gyengélkedik és az uralkodó megparancsolta neki, hogy ne hagyja magára... Nem értem, mi baja lehetne?! Viszont örültem, hogy legalább levélben tudtunk beszélni egymással. Egyedül gyermekem miatt aggódtam, valamiért úgy érzetem, hogy nincs minden rendben, mióta a késelés történt. Lehet, hogy ezt csak magam képzelem el, nem tudom. Nem gondolok ilyesmire, még megárt! Viszont őszintén, már hiányzott a hárem, s hogy csinálhassak valamit. Mentem is volna, de az orvos azt mondta, hogy még pihennem kell, hisz sebem rettenetesen nagy volt, az is csoda, hogy nem haltam bele. Mondjuk ezt pár hete mondta, ki tudja mehetek-e már. Ekkor Alexandra jött be ajtómon. Örültem neki, hisz annyira rég beszéltem már vele. Mióta kibékültünk újra olyan kedves, s aranyos volt mint régen.
-Nigar asszony, hogy vagy?-kérdezte kedvesen, mert még mindig aggódott értem. Én felvilágosítottam, hogy jól vagyok, majd beszélgetni kezdtünk.
-Ibrahim mikor volt nálad utoljára?-kérdezte aggódva, mert látta, hogy mennyire jól esett a társaság, gondolta, régen voltak már itt.
-Már elég régóta, de sok levelet ír nekem...-mosolyodtam rá, majd megmutogattam neki, párnáim alatt rejtegettem.
-Akkor nem értem...-mondta, majd lesütötte szemét.
-Mit nem értesz?-kérdeztem tőle csodálkozva. Ő aggódva nézett rám.
-Látom, hogy milyen feszült vagy, azt hittem a pasha miatt.- én zihálni kezdtem, majd így szóltam:
-Hát, nem tudom, mostanában mintha...-hasamra tettem kezem.-mintha nem lenne minden rendben a babával...
-Mégis hogy érted, talán fájlalod hasad?-rohant volna ki a bábáért, de megállítottam őt.
-Nem, nem erről van szó, csak... egyszerűen úgy érzem.- ő ekkor kicsit mérgesen nézett rám.
-Ne gondolj rosszakra, mert még beigazolódik! Gyermekednek semmi baja, hidd el!-én megfogtam kezét. Kicsit megnyugtatott ezzel.
-Ámen.-mondtam, majd szót tereltem.-És veled mi van, mondj valamit! Hogy mennek a dolgok a háremben?-érdeklődtem felé, de ő ekkor gyorsan lenézett a padlóra. Én értetlenkedve néztem rá, fogalmam sem volt, mi baja.-Talán történ valami?-ekkor mondani kezdte.
-Mivel már nem vagyok Hatice szolgája, visszakerültem a hárembe. Vagyis most még nem, de ha te felépülsz, majd újra szolgálni fogod Mahidevrant, nem pedig én, akkor vissza fogok. És, mivel az uralkodónak korábban is megtetszettem, elképzelhető, hogy újra velem akar hálni majd...-csordultak ki szeméből a könnyek. Ez valóban nem lenne jó, hisz Mahidevran a szultán legnagyobb kedvence, s ha megtudja, hogy Alexandra megtetszett neki, én aztán soha nem teremtek köztük békét. Gondolkozni kezdtem hogyan tudnék segíteni neki, de semmi nem jutott eszembe.
-Igen, ez valóban így van, de na aggódj, kitalálunk valamit ez ügyben. Csak mehetnék már végre vissza a hárembe, rettentő unalmas ez így!-ekkor varázsszóra érkezett meg a bába, majd így szólt hozzám, mosolyogva:
-Asszony, tudom, azt mondtam, egy darabig még pihenned kell, de látom, hogy minden teljesen rendben van, engednélek úgy, hisz már két hónapja itt vagy!-én ennek annyira örültem, hogy el sem tudtam mondani! Ki is pattantam volna az ágyból, de azért az még nem ment. És nem is a vágás miatt, gyermekem is egyre nehezebb, s nagyobb lett. Már több mint nyolc hónapja hordom hasamban őt. Nem sok van már hátra, s karomban foghatom őt.
-Kérlek, segíts, Alexandra!-mondtam, majd felé nyújtottam kezem. Kicsit csodálkoztam is, mert nem örült igazán annak, hogy visszaállok a dologba. Először nem értettem, de aztán megértettem, s hamar rájöttem. Hát persze, most már újból háremhölgy, az uralkodó bármikor kiválaszthatja őt. Szegény lány...
~
Végre a háremben! Annyira hiányzott már minden, Gül aga, a munka, Mahidevran, az, hogy Sheker agával nap mint nap a konyhában beszélgetek... Minden! Gyorsan siettem is Gül agához, hogy üdvözöljem őt. Épp a lányokat tanítgatta, mikor megérintetem vállát hátulról. Ő, mikor meglátta, hogy én vagyok nevetni kezdett, majd átölelt.
-Nigar asszony, végre! Már vagy hónapok óta azt sem tudtam élsz-e! Dase asszony pedig semmit nem mondott. Kerestelek szobádban, Mahidevrannal, sehol nem leltelek.-Úgy örültem az agának, igen jóban voltunk. Mióta itt vagyok a palotában ismerem őt.-No, de mos már itt vagy, halljam, mi történt? Egyébként miért viselsz ilyen ruhát?-kérdezte furcsálván arról, mi egyedül keblemen volt feszes, máshol mit egy hosszú lepel omlott le rajtam, mind ez pedig csupa barna színben. Máskor mindig virító színeket hordtam. Még jó, hogy a ruha mindent eltakart, különben már mindenki tudna a dologról. Én úgy elmondtam volna neki mindent, de nem voltam benne biztos, hogy másnak is kéne ezt tudnia. Végül úgy döntöttem, nem mondok neki semmit.
-Csak kicsit untam régi ruháim, így most ezt viselem.-mondtam egyszerűen, majd mentem is volna el, de ő nem hagyott.
-Biztos, hogy ennyi? Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz, asszony...-erre nem tudtam megállni, mindent elmondtam az agának.Nem hinném, hogy elárul engem!
-Nem, igazából más dolog miatt viselek ily' ruhát. De ígérd meg, hogy tartod a szád!-majd közel mentem hozzá, s fülébe súgtam:
-Terhes vagyok!-ő akkorát nézett rám, hogy magam is csodálkoztam.
-Na... na de hát kitől, asszony?-kérdezte érdeklődve, majd elhúzott kicsit egy csöndesebb részére a háremnek. Én nagy levegőt véve nyögtem ki:
-Ibrahim pashától.-ekkor szája elé kapta kezét, de látva aggódásom, hogy csalódott bennem, lecsillapodott.
-Na, de hát ő nem Hatice...-szavába vágtam.
-De igen, Hatice férje, de ez már jóval előtte történt, agám.-mutattam meg neki, hogy már mekkora hasam. Ő ekkor akkorát nézett, hogy azt hittem orra bukik.
-Na de hát miért csak most mondod ezt? És ezért nem voltál a háremben?-kérdezte értetlenkedve.
-Nem, Gül aga, az egy másik dolog...-na erre már kicsit mérges lett.
-Mit nem mondasz el még nekem, asszony?-én erre nevetni kezdtem, majd mondani kezdtem:
-Ezt aligha tudhattad volna, hisz most történt nem rég. Mivel Hatice is tud erről a viszonyról, mindent elkövetett, hogy véget vessen neki, így... megpróbált engem egy tőrrel megölni, s gyermekem. De Allahnak hála se nekem, sem pedig gyermekemnek nem lett baja.-hát erre már teljesen megszédült, úgy hallgatta végig ezt.
-Allah irgalmazz, valóban? Szegény Nigar asszony, ugye jól vagy?-kezdett engem nézegetni, de leállítottam őt.
-Nyugodj meg, Gül agám, minden rendben, higyj nekem!-majd vállára tetem kezem.
-De hát, azért tudhattam volna róla, miért nem üzentél, meglátogattalak volna!-mondta szégyellve magát.
-Gül agám, ne zsörtölődj ezen, itt vagyok, nem?-majd elmosolyodtam.-És, mesélj valamit, te hogy vagy?-érdeklődtem felőle, mert már szégyelltem, hogy csak magamról beszélek.

Ibrahim szemszöge:
Már hosszú hetek óta gyengélkedik Hatice...  El is jött hozzánk a Valide, hogy meglátogassa őt.
-Haticém, hogy vagy?-kérdezte, majd megcsókolta az ágyban fekvő nőt. Ekkor méregetni kezdve engem szólt hozzám:
-Ibrahim, téged miért a kertből kell összeszedjelek, lányommal kéne lenned, s vigyáznod őt!-mondta mérgesen. Én nem tudtam erre mit mondani. Hatice szólt helyettem:
-Anyám. a pasha egész nap velem volt, pár perce ment ki levegőzni.-védett meg engem, pedig szinte egy órát voltam csak mellette, egész nap a kertben, vagy a teraszon voltam. A Valide, tudván, hogy mellé fogott, inkább békén hagyott engem. Ekkor eszembe jutott valami:
-Kedvesem, nem bánnád, ha-borzalmas volt így hívnom őt, de hát anyja jelenlétében muszáj volt...-kicsit átmennék a Topkapi palotába, van egy-két dolog, mit el kellene intéznem.-füllentettem, de valójában Nigarhoz mentem volna.-A Valide úgy is itt van most, nem vagy egyedül...-erre az asszony akkorát nézett rám. Biztos nem tervezett sokáig itt maradni, de hát kénytelen volt, Hatice megengedte nekem. Annyira boldog voltam, már vagy egy hónapja nem láttam Nigart! Gyorsan lesiettem a lépcsőn, majd lóra ülve vágtattam kedvesemhez. Hamar meg is érkeztem, majd egyből az ápolószobába siettem. Már üdvözöltem volna, mikor senkit nem találtam benn. Nem értem, talán kiengedték volna? Mikor utoljára láttam, még elég rossz állapotban volt. Mindegy, bementem szobájába, majd Mahidevranhoz kértem bebocsájtást, de ő sem volt benn, az agák azt mondták fürdik, hogy az uralkodóval van, kilovagoltak. Lesiettem hát a hárembe. Ott egyből megpillantottam őt, éppen Gül agával beszél úgy odarohantam volna hozzá, de nem tehettem, az aga nem tudja, hogy viszonyom van vele. Megvártam, míg abbahagyják és Nigar végre kifelé kezdett indulni. Én elbújtam, majd mikor kijött, előbújtam az ajtó mögül, a nyakába csókoltam. Ő nagyon megijedt, de mikor hátrafordult, s meglátta, hogy én vagyok átkarolt hirtelen, én pedig megcsókoltam őt.
-Kedvesem...-mondtam neki halkan, szünetelve csókunkat, majd újból egymáshoz simultunk. Ekkor ő hirtelen elvált tőlem, majd hasához kapott nagyot nyögve. Én rettentően megijedtem, nem értettem, mi baja.
-Nigar, mi a baj, mondd már?-kérdeztem, majd látva, hogy szólalni sem tud. Ekkor láttam csak meg, hogy csupa víz ruhája. Hát persze!-Kedvesem, megindult a szülés!-majd fölkaptam, s rohantam vele a bábához vissza az ápolóba.