25. fejezet

Nigar szemszöge:
Mikor ezt kimondta a Valide teljesen ledöbbentem. Mégis miért zavarja őt, hogy mi Ibrahimmal egy pár vagyunk? Nem értem! Azt hittem, hogy most végre békében, nyugodtan élhetünk majd! De úgy látszik, ez soha nem következik be majd... Ezután elengedte arcom. Én ekkor már nem lepleztem sem értetlenségem, sem aggodalmam, leguggoltam elé, majd megcsókoltam ruháját.
-Validém, kérlek, bocsáss meg, ha vétettem ellened valamit, de kérlek, hagyd, hogy végre egyszer békében élhessek azzal, akit szeretek!-mondtam neki, ekkor már könnyeimmel küszködve. Ő nem szólalt, csak idegesen nézett szemembe, majd elhúzta előlem ruháját s kiment volna, de én utána mentem, a megfogtam karját.-Asszonyom, kérlek! Kérhetsz bármit, én azonnal megteszem! Csak ne tedd ezt, kérlek!-kértem őt, majd elsírtam magam. Ő lenézően így szólt:
-Látszik, hogy nem vagy igazi úrnő, mit gondolsz, mit kérnék én tőled?! És, hogy mit tettél ellenem? Szolgálatodra nem panaszkodom, mindig is jól végezted dolgod, a legkiválóbb háremi szolga voltál. Viszont az, hogy elárultad lányom Ibrahim miatt, engem is megsértettél, lányom! Te szolgálónak voltál jó, mindig is az voltál és az is maradsz! Még nem késő, visszaléphetsz ettől az egésztől, én segítek neked frigyed felbontásában, s a hárembe is visszajuttathatlak téged! Hidd el, így lesz a legjobb mindenkinek!-mondta meggyőzően, de én elhúztam kezem, majd határozottan így szóltam:
-Nem!-Ő erre a kedvességről lemondott, komolyan válaszolt kijelentésemre.
-Úgy, akkor számolj úgy, hogy előttem örökre elásod magad!-Én szerettem a Validét, de ezek után nem érdekelt, hogy mit gondol majd rólam.
-Inkább élek ezzel a tudattal örökre, mint hogy elveszítsem Ibrahimot, asszonyom!-emeltem fel fejem, majd határozottan elé léptem. Ő csak fejét rázta lassan.
-Csalódtam benned, lányom!-majd sarkon fordult, s távozott a hálószobából. Én feszülten vetettem magam ágyamra, majd gyermekemhez mentem. Fent volt, nem aludt akkor. Kivettem, majd őt is ágyamra tetem. Szegény kis Meliha, nem nőhet fel békében s nyugodt körülmények között, ha ezt a Valide nem hagyja... Csak tudnám, hogy miért teszi ezt!
~
Később, mikor összeszedtem magam, elindultam vissza, a vendégekhez. Ők már nem ültek az asztalnál, Ibrahim épp festményeket mutogatott a többieknek, mikor én odaléptem közéjük. A szultán rögtön hozzám lépett, mikor meglátott, s megsimogatta arcom. Ibrahim féltékenyen nézett rá.
-Minden rendben, kedvesem?-kérdezte tőlem kedvesen, mosolyogva. Annyira örültem, hogy ő nem mérges ránk Hatice miatt.
-Igen, nagyuram, bocsássatok meg, amiért elvoltam idáig.-mondtam szégyellve magam, hisz mi hívtuk meg őket ide. Ekkor elvette tőlem kezét, majd visszalépett Mahidevran mellé. Ibrahim féltékenyen mellém lépett, majd megcsókolta homlokomat. Mintha éreztetni akarta volna a szultánnal, hogy az övé vagyok.
-Kedvesem, kérlek, szólj Harikának, hogy hozzon nekünk sherbetet!-mondta, majd elengedte derekam. Én örömmel mentem szólni, addig sem kellett a Validéval lennem. Olyan kellemetlen volt vele egy légkörben lennem. Bementem hát a konyhára, hol ott is találtam őt. Meghajolt előttem, majd közelebb sietett.
-Asszonyom, segíthetek valamiben?-kérdezte kedvesen. Még mindig furcsa volt ez az egész úrnősdi, de már kezdtem elfogadni a dolgot.Természetesen válaszolta vissza neki:
-Igen, kérlek hozz nekünk és a vendégeinkben sherbetet. Vagy, tudod mit, hagyd, majd én elkészítem őket!-mondtam a lehető legmagabiztosabban. Hadd lássa csak a Valide, hogy itt másképp működnek a dolgok! Erre a szolga így szólt:
-Asszonyom, azt hittem, hogy megbeszéltük... Neked itt nem kell tenned semmit sem, majd én..
-Nem!-vágtam szavába hirtelen.-Ezentúl minden másképp lesz!-mondtam lelkesen, megfogva karját. Ő nem értett engem, csak bámult rám.
-Asszonyom, nem értelek, mégis hogy érted?
-Tudom, úrnő vagyok, de lélekben mindig szolga voltam és az is maradok, úgyhogy mostantól én is ugyanúgy csinálhatok bármit, mit egyébként csak egy szolga tehet! Főzni, mosni, takarítani fogok, úgy, mint egy igazi asszony! És ne haragudj, hogy ilyen úrnőt kell szolgálnod, de én ilyen vagyok, és nem fogok megváltozni, csak mert egy pasha felesége lettem!-Ő erre elmosolyodott.
-Szó nincs ilyenről, úrnőm, hálát adok Allahnak, hogy egy ilyen kedves és normális gondolkozású asszonyt szolgálhatok!-majd meghajolt előttem, s kiment a konyhából. Ekkor éreztem magam ma először szabadnak, végre! Megcsináltam hát a sherbeteket, majd nagy levegőt véve mente ki a többiekhez. Mikor megláttak engem, egészen elképedtek, de főleg a Valide. Meg is szólt érte:
-Te meg mit csinálsz, lányom, elment az eszed?!-mondta, miközben én kiosztottam az innivalókat. Mikor a szultánhoz értem, azt hittem, ő is megszid majd, de nem. Csak elvette a sherbetet, majd inni kezdte.-Ti erre nem mondtok semmit? Miért ugrál itt az italokkal úrnő létére?!-Én hozzá fordultam, majd nyugodt, mosolygós arcc mondtam neki:
-Úgy döntöttem, hogy, mivel én is szolgának születtem, attól, hogy Ibrahim felesége vagyok, ugyanúgy kiveszem részem a dologban, mint bármely más asszony!-mosolyogtam rá, de persze ő ezt nem viszonozta. Ibrahim is meglepetten szólt hozzám.
-Kedvesem, ilyet nem lehet, nem illik!-mondta kissé mérgesen nekem. Nem értem őket, mi bajuk?
-Már miért ne lehetne, ha ő így látta jónak, az ő élete, úgy ne szóljatok hát bele!-szólt bele ekkor már az uralkodó is. Nagyon meglepődtem ezen, azt hittem, ő is ellenem fordul majd. Persze ezt a Valide sem hagyta annyiban:
-No, de Szulejmán! Hogy engedhetsz meg ekkora tiszteletlenséget?! Hisz te vagy a szultán, tegyél rendet!-Erre a szultán elgondolkozott, majd így szólt hozzám:
-Nigar, kérlek add át a tálat szolgádnak, s hagyd, hogy  e feladatokat továbbra is ők végezzék, foglalkozz gyermekeddel, s férjeddel!-mondta kedvesen. Hiába gondolta jónak tettem, anyja meggyőzte, hogy, mivel ő a szlután, neki példát kell mutatnia, rendet teremtenie! Én mérgesen nézem mind a Validére, mind pedig Ibrahimra. Azt hittem, hogy legalább ő kiáll majd mellettem... De hát nem tudtam mit tenni, meghajoltam előttük, s elfogadtam kérését.
-Igen is, nagyuram, bocsáss meg tiszteletlenségemért!-majd visszamentem a konyhába. Ott megtaláltam Harikát, átadtam neki mérgesen a tálat. Ő gyorsan fogta meg azt, majd meghajolt előttem.
-Asszonyom, talán meggondoltad magad?-kérdezte kedvesen, illedelmesen. Én szemébe néztem, majd megmagyaráztam neki:
-Én aztán nem, de a többiek nem látják ezt jónak, szerintük nem sérthetem meg a rendet! Ostobaság!-mondtam, combomra csapva.Ő, ahelyett, hogy aggódva s pánikolva egyszerűen igazat adott volna nekem, helyesen cselekedett, felnőtt módjára próbálta velem megérteni a dolgot:
-Úrnőm... Ne légy dühös emiatt, hisz te is tudod, hogy már nem viselkedhetsz úgy, mint egy szolga, nem tehetsz-vehetsz mindent kedvedre, mert nem illik, akármennyire is szeretnéd!-mondta kedvesen, bölcsen. Olyan okos lány, jó, hogy őt kaptam szolgámul!
-Tudom, Harika, és köszönöm szavaid, de olyan nehéz elfogadnom ezt! Hisz egész életemben ezt csináltam, hogy váljak meg most csak így egyszeriben tőle?!-kérdeztem, mintha ő tudná rá a választ.
-Én azt nem tudom, asszonyom, de annyit igen, hogy én mindig itt vagyok, és segítelek majd téged!-Én elmosolyodtam, majd megfogtam kezét.
-Köszönöm, Harika!-majd visszamentem a többiekhez. Ők épp az ajtó felé mentek, gyorsan oda is siettem hozzájuk.
-Asszonyom, hová mentek?-kaptam el Mahidevrant gyorsan. Ő felém fordult, majd mondani kezdte:
-Későre jár, nem zavarunk hát, jó éjszakát nektek!-mondta, majd a többiek után ment. Én, őszintén örültem, hogy mennek, jó lett volna már kicsit pihenni! Odamentem hát az ajtóhoz, majd elköszöntem tőlük.
-Nagyuram,  jó éjszakát neked!-hajoltam meg előtte. Ő bólintott, majd kilépett a kertbe. Ekkor a Validéhez léptem, majd kezet csókoltam volna neki, de ismét elhúzta azt. Nem lepett meg különösképpen, számítottam rá... Mivel mindenkitől elbúcsúztam, beljebb mentem, vissza az ebédlőbe.

Ibrahim szemszöge:
Nigar visszament az ebédlőbe, én pedig kikísértem vendégeinket kocsijukig. Ott még a kertbe félrehívtam kicsit a szultánt, hogy köszönetet nyilvánítsak neki. Hátramentem szökőkutunkig, majd megálltam előtte.
-Nagyuram, szeretném megköszönni, hogy végül áldásod adtad ránk Nigarral, s elfogadtad szerelmünket.-hajoltam meg előtte. Ő felállított, majd vállamra tette kezét.
-Légy vele boldog barátom, Nigar remek asszony, kérlek segítsd, hogy úrnőként is megállja helyét!-mondta, majd rám mosolygott.
-Rendben, nagyuram, természetesen.-majd én is elmosolyodtam. Még egyet viszont kérdezni akartam tőle.
-Nagyuram... Bocsásd meg kérdésem, de jól látom, hogy a Valide nagyasszony nem nézi jó szemmel ezt a házasságot?-Ő erre sóhajtott egyet, majd válaszolt:
-Jól, Ibrahim, jól... Csak tudnám, hogy mi ennek oka. De te ezzel ne foglalkozz, anyám elintézem én, te csak vigyázz asszonyodra!-nevette el magát, majd visszamentünk a kocsihoz. Nem értem, mi baja a Validének ezzel az egésszel. Nigarral is, hogy viselkedett?! Szavamra, nem normális... Mikor elmentek a kocsival én visszamentem a palotába. Az ebédlőben már el volt pakolva minden az asztalról, minden rendbe volt téve. Jó hamar rend lett! Bementem hát, kényelmesen hálónkba, hogy végre kettesben legyek Nigarral. Szolgái épp haját szedték szét, mikor beléptem. Ők felálltak, majd meghajoltak előttem. Nigar leszűrte a köszöntésből, hogy én jöttem, így szólt szolgáihoz:
-Menjetek, majd én megcsinálom!-mondta kedvesen nekik, a szolgák pedig kimentek a szobából. Én ekkor odamentem kedvesemhez, majd hátulról átöleltem őt, csókolni kezdtem nyakát. Azt hittem, hogy erre majd megfordul, s rám néz, de nem csinált semmit. Nem értettem, talán valami baja lehet? Elengedtem őt, majd elé léptem, próbáltam szemébe nézni, de ő kikerülte tekintetem.
-Kedvesem, baj van talán?-simogattam meg arcát, de őt elfordította fejét. Szívem, mintha megszűnt volna, lassultam le erre én is. Ledermedtem reakciójától, mi lelhette őt?-Kedvesem, ha a Valide bánt, ne foglalkozz vele, már beszéltem ügyünkben a szultánnal...-vigasztaltam volna, de ő hirtelen rám nézett, majd szavamba vágott.
-Nem az a baj, Ibrahim, hanem az, hogy nem álltál ki mellettem!-Erre már minden világossá vált. Lesütött szemmel hallgattam szidását.-Mikor úgy döntöttem, hogy én is szolgálatba állok, te ezt vele együtt tagadtad meg, nem álltál ki asszonyod mellett! Bezzeg a szultán mellettem állt, mikor ő ki nekem, ha? Ki?! Te pedig, mint hiteles férjem, tagadtad meg igazam, uram! Pedig én csupán szabadságot akartam, egyszerű asszonyként élni, s neked jó feleséged lenni!-mondta, majd könnyezve fordult el tőlem ismét.Még soha nem sírt azért, mert megbántottam, hisz még nem is került erre ezelőtt sor... Belátom, igaza volt, de mit tehettem volna, hisz ő egy úrnő, nem viselkedhet szolgaként! Viszont valóban nem álltam mellette, mikor ő csak nekem akart megfelelni. Megfogtam hát kezét, majd magamhoz fordítottam.
-Kedvesem! Tudom, hogy most nehéz neked, hisz te nem ebben nőttél fel, hogy is érthetnéd, de ezt csak úgy nem lehet egyről a kettőre megváltoztatni! Ez egy évszázadok óta fenn álló rend, nem változtatandó, ne is próbálj érte tenni, nem lehet. És az, hogy nem álltam ki érted, valóban hiba volt, de hidd el, én is csak neked akartam megfelelni, hogy jó benyomást keltve a Validénél, hogy elfogadjon majd minket, hogy békében élhessünk, érted? Tudod, hogy én neked soha nem ártanék!-mondtam ki igaz, tiszta érzéseimet. Azt hittem, majd nem érti meg, s neheztelni fog rám, de meglepetésemre lassan rám szegezte tekintetét, majd megcsókolt engem. Annyira ürltem, szívem, s vele együtt én is újra feléledt, s visszanyeltem életerőm is! Mikor elváltunk egymástól, ő elmosolyodott, majd átölelt engem.
-Kérlek, ne haragudj, hogy ilyen bután viselkedtem egész nap, szoknom kell még új helyzetemet!-mondta halkan fülembe, szinte súgva e szavakat.
-Hidd el, remek úrnő válik majd belőled, csupán idő kell hozzá!-mondtam, majd megcsókoltam homlokát.
-Legyen úgy, pashám!-mondta, majd kiment fürdeni.

Alexandra szemszöge:
Olyan unalmas volt a hárem Nigar nélkül... Egész nap csak takarítottam, szabadidőmben meg olvasgattam. Azt hittem, hogy, miután elmegy, Mahidevran majd ismét engem kér meg, hogy legyek szolgálója, de ez nem következett be. Ennek értelmében viszont újból visszakerültem a hárembe, az uralkodónak kitéve. Bármikor magához hívathat! Délután, miután megkaptuk az ebédet, én végre pihenni készültem, mikor összefutottam Dase asszonnyal. Ő, mikor meglátott, rögtön megállított.
-Alexandra, hát te merre igyekszel, lányom?-kérdezte felhúzott szemöldökkel. Én meghajoltam előtte, majd mondani kezdtem:
-Hát, mivel most nincsen semmi dolgom, gondoltam lepihenek kicsit, ha nem baj...-mentem volna tovább, de ő nem engedett.
-Pihenni?-nevette el magát, majd fülembe súgta:-Az uralkodó mulatságot kíván rendezni, min te is részt veszel! Eredj hát készülődni, hamar!-erre én kiejtettem kezemben lévő ruhám, s szám is tátva maradt. Dase értetlenkedve nézett le a ruhaneműre, majd hozzám szólt ismét:
-Mi bajod, tán nem örülsz?! Így lehet, hogy az uralkodó téged választ majd esti ágyasának, mi aligha jelent rosszat!-kacsintott rám, de én aggódva kezdte beszélni:
-És, mi lesz, ha engem választ, mit kell tennem akkor nekem?-Dase kicsit ideges lett, hangosan válaszolt.
-Szerinted mit kellene tennie egy ágyasnak?! Kényeztetni fogod az uralkodót az este!-mondta egyszerűen. Én alig kaptam levegőt, hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok akkor.
-És, ha én nem szeretnék ágyas lenni? Akkor mit lehet tenni?-kérdeztem, utolsó reményemként. Ő elnevette magát, majd gúnyosan így szólt:
-Az ellen bizony semmit, lányom, úgyhogy jobb, ha mihamarabb megbarátkozol ezzel a ténnyel...-mondta, majd otthagyott, én pedig a fürdőbe siettem. Nem, mintha vártam volna a dolgot, csak ott végre egyedül lehettem, s gondolkozhattam. Reményem, nem engem választ majd! Hisz annyi szép lány van, biztosan majd ők tetszenek meg neki! Az lenne a legjobb... Kicsit félretettem baljós gondolataim, majd hozzáfogtam a fürdéshez. Jó alaposan megmostam mindenem, majd mindenféle olajat magamra kentem. Utána visszamentem a hárembe, hol már vártak rám. Megcsinálták hajam, s felöltöztettek, mint, mikor először voltam ilyen mulatságon. Akkor szerencsére megúsztam a dolgot, de nem tudom, hogy most is ekkora szerencsém lesz-e! ó Mikor minden lány kész lett, elindultunk a nagyterem felé, hol már ott volt az uralkodó, s a hangszeresek is. Minden lány nagyon szép volt, s gyönyörű volt ruhájuk is. Nekem egyébként egy kis piros ruhám volt, hasi részén áttetsző anyag, szám előtt kis kendő. Mielőtt még következett volna a tánc, magamban még eltáncoltam egyszer, majd indultunk középre. Az uralkodó egyből rám pillantott, majd végignézett engem. Olyan rossz érzésem volt akkor, kellemetlen, ha egyfolytában bámul valaki. Ekkor megszólalt hirtelen a lant, s citerák sokasága. Már kezdtem volna táncolni, mikor egy nő félrehúzott, s fülembe súgott. Az uralkodó ijedten pillantott utánam, vagy vajon hova rángat engem a nő.
-Táncod nem most jön, te majd külön fogsz következni utánuk, addig várj türelemmel.-mondta, majd elállt mellőlem. Nem értem, miért adnak nekem megint külön számot? Így csak jobban fel fog rám figyelni az uralkodó, nagyszerű! Miért teszik ezt velem?! Viszont nem tudtam mit tenni, vártam hát türelemmel, ahogy az a nő mondta. Mikor minden lány levonult, hirtelen átváltott a muzsika, nekem pedig mennem kellett. Nagy lélegzetet vettem, majd elindultam a szultán elé.

Először azt hittem, hogy majd mozdulni sem bírok, de mivel nagyon szeretek táncolni, még az sem érdekelt, hogy az uralkodó bámult. Teljesen elengedtem magam...

Mikor megláttam a lila kendőt, azt hittem ott helyben elájulok. Gyorsan felkaptam, majd kisiettem Szulejmán elől. A többiek után menve szó nélkül mentem vissza a hárembe. Nem hiszem el, talán, ha nem adnak nekem külön számot, nem tetszek meg az uralkodónak, s most nem tartanék itt. Miért pont én?! Nem értem... Ezeken gondolkoztam a sarokban gubbasztva. Később odajött hozzám Dase, majd, mikor meglátta nálam a kendőt, leguggolt mellém.
-Gondolom, most nem igazán vagy boldog.-mondta egyszerűen, hallatszott hangján, hogy nem valós sajnálatot érez. Én szemébe néztem, majd elsírtam magam. Ekkor meglepetésemre fejem magához húzta, majd simogatni kezdte.-Sajnos lányom, ez ellen valóban nem tehetünk semmit, el kell, hogy fogadd... Tudom, nehéz, de nincsen más választásod.-mondta, majd elengedett.
-Tudom, Dase asszony, de én nem tudom elfogadni ezt! Egyszerűen nem megy!-mondtam, majd megint sírni kezdtem. Ő ekkor kicsit komolyabb lett, majd így szólt:
-Figyelj rám! Tulajdonképpen szórakozni mész, úgyhogy emiatt ne keseregj! Jobb, mintha tömlöcbe vetnének! Hiába van esetleg más szerelmed, vagy csak egyszerűen nem érzel a szultán iránt semmit, nem teheted meg, hogy elrontsd kedvét! Viselkedj úgy, mintha ezt örömmel tennéd, rendben?-Én csak bólogattam, nem értem, mégis hogy tegyek úgy, ha irtózom tőle! Ekkor felállt, majd elment, engem pedig hívtak, hogy készüljek fel az estére. Ugyan semmi kedvem nem volt hozzá, de nem tudtam mit tenni. Megfürödtem, felöltöztem, hajam is megcsinálták, majd felékszereztek. Végül kis parfümmel hintettek meg. Kész voltam... Készen álltam az estére... Készen álltam arra, hogy ma először olyat tegyek, mit, habár nem tehetek, tennem kell, nem kiálthatok, nem sikíthatok... Tűrnöm kell, hagynom, hogy azt tegyen velem, mit akar... Soha nem éreztem még ilyen érzést... Rettenetes, egy rab vagyok itt! Rab, kivel bárki bármit megtehet, ha akarom, ha nem! Szegény Mahidevran, hogy tudja ezt józan ésszel feldolgozni, hogy férjénél bármikor idegen háremhölgy hálhat? Ha megtudja, hogy most épp én vagyok s soros, soha nem fogja nekem megbocsátani, örökre megutál engem! Nem értem az uralkodót! Ha valóban szerelmes Mahidevranba, miért kéret magához más asszonyokat? Miért nincs vele? Miért nem öleli őt minden éjjel ahelyett, hogy háremi szolgákkal enyeleg?! Szavamra, érthetetlen... Mikor így gondolkoztam, elém lépett egy szolgáló, majd felszólított, hogy induljak utána, mert készen állok! Szívem egyszeriben akkorát dobbant, mint még soha életemben! Hirtelen olyan érzésem volt, mintha forogna velem a világ. Csak arra tudtam gondolni, hogy mi lesz, mikor belépek ajtaján... Annyira féltem! Milyen jó lenne, ha, a még tegnap rossznak hitt takarítás lenne csupán esti feladatom! Szívesebben, s nyugodtabban tenném most, mit ezt!  Végül aztán, mikor feleszméltem, elindultam utána, egyenesen az aranyútig... Az a pár perc, mit sétával töltöttem, egy örökkévalóságnak tűnt. Alig mertem fel-felpillantgatni olykor, hogy hány lépés van még az ajtóig. Az utolsó tekintésemkor már előtte álltam. Ekkor az agák bekopogtak az ajtón, majd kinyitották nekem. Mozdulni sem bírtam, a háremi szolga lökött meg, hogy elinduljak végre. Szemem egyfolytában a földet bámulta, igaz, ez helyes volt, de ha nem lett volna, akkor sem néztem volna fel, soha! Mikor az uralkodó elé értem, ő megfordult, én pedig leguggoltam elé, s megcsókoltam kaftánját. Felálltam, majd leszegeztem szemem. Ő ekkor megérintette lassan állam, majd felfelé kezdte húzni. Kiáltottam, ordítottam volna, de nem tehettem semmit, engedtem kezének. Ekkor már kénytelen voltam szemébe nézni, mi nagyon nehezemre esett. Hirtelen nagyot dobbant szívem, nagyon megrémültem közelségétől. Ő ekkor elmosolyodott, majd hajam fülem mögé simította, s könnyed ruhám kapucni részét levetette fejemről. Az egész fehér volt, gyönyörű, gyűrt szerű anyagból. Ekkor hirtelen lesütöttem szemem, nem mertem szemébe nézni.

Ő elnevette magát, majd az egész fehér leplet levette rólam. Alatta egy, már testhez simulóbb, szintén fehér ruhácska volt, de sokkal formásabb, mint a másik. Ekkor se ő, nem tettünk semmit se, csak álltunk egymás előtt, én, rá nem nézve.

Mahidevran szemszöge:
Épp hajamat fésültem, mikor szolgám jött be ajtómon.
-Szultánám, meghoztam vacsorád!-mondta, meghajolva előttem.
-Köszönöm, tedd csak le!-mondtam, majd letéve az ételt, távozott. Én mohón láttam hozzá, nagyon éhes voltam már. Az jutott épp eszembe, mikor épp ugyanígy ettem az uralkodónál... Mennyit nevetett rajtam, mondván, úgy eszek, mint egy gyermek! Nagyon szeretek nála lenni, kedvem is jobb lesz tőle. Eszembe is jutott, hogy meglátogathatnám őt kicsit az este. Szóltam is szolgámnak, hogy készítse elő a fürdőt, mert mennék, de, lesütött szemmel, egy szót sem szólt. Nem értettem, mi baja.
-Talán nem hallattad, kérlek, eredj!-mondtam erélyesen, de ő tovább állt, majd megszólalt:
-Asszonyom, szerintem az uralkodó alig tud téged fogadni, az előbb láttam hozzá bemenni egy lányt a háremből...-Szívem szakadt meg e szavak hallatán, de nem tudtam mit tenni... Viszont nem értem... Ki lehet nála, már régóta egyetlen nőt sem hívatott magához, rajtam kívül. Ki próbálja megtörni szerelmünket?
-Értem... Nem tudod, hogy esetleg ki lehet nála?-kérdeztem rá szolgámnál, hátha ő többet tud a dologról.
-Egy krétai lány, a neve Alexandra, ha jól tudom.-Erre már felkaptam fejem. Alexandra? Mégis hogyan, s miért? Persze! Miután már nem szolgám, visszakerült a hárembe. Én ostoba, pedig még láttam is, hogy szemet vetett rá az uralkodó! Hogy nem jutott eszembe tovább szolgámnak tartani őt? Ostoba, ostoba! Ezek után viszont aligha szeretném lakrészemben tudni a lányt...

Alexandra szemszöge:
Nem bírtam, hogy csak ott állunk, semmit sem szólva, így visszanéztem szemébe. Ő elnevette magát, majd megsimogatta arcom.
-Mi a neved?-kérdezte halkan, dörmögő hangon. Én alig bírtam szólni, de végül csak kinyögtem.
-Alexandra, nagyuram.-mondtam, majd visszanéztem a földre. Ő viszont ekkor megfogta állam, s lassan visszahúzta, hogy ismét szemébe nézzek.
-Kérlek, ne félj tőlem, Alexandra!-majd ismét megsimogatott. Ekkor, mintha én is közvetlenebb lettem volna, vettem nagy levegőt, majd így szóltam:
-Nem félek, csupán izgulok, még sohasem voltam hozzád ilyen közel, uram...-mondtam meg neki egészen őszintén. Erre ismét nevetni kezdett, majd így szólt:
-Valóban nem, ebben igazad van, de nem kell ettől úgy megijedni, vagy talán ijesztő vagyok?-kérdezte aggódva. Ekkor halvány mosoly szökött arcomra, majd válaszoltam neki.
-Nem, dehogyis, csak szokatlan...-mondtam, még mindig mosolyogva, szemét nézve. Egészen megnyugodtam, mégsem olyan ijesztő, s rideg, mint gondoltam azelőtt.
-Értem. Ne félj, hamar megszokod majd!-mondta, majd nyakamhoz hajolt, hogy megcsókolja azt. Erre én ismét izgulni, s remegni kezdtem, hiába előbbi nyugodtságom. Ezt ő is érezte, s még, mielőtt megcsókolta volna, elhajolt, majd kérdőn nézett rám.
-Mi baj, olyan feszültnek érezlek. Beszélgessünk inkább?-kérdezte kedvesen. Erre én akkorát néztem rá, mint még talán soha, senkire. Hogy hagyna, s inkább beszélgetne velem? Valóban ezt mondta, vagy csak rosszul hallok? Vissza is kérdeztem:
-Ezt most komolyan kérdezted, mondd?-néztem rá, nagy szemekkel. Ő elmosolyodott, majd elhajolt tőlem, s felém nyújtotta kezét.
-Jöjj, kérlek!-mondta kedvesen. Én lassan felemeltem kezem, majd odaadtam neki. Olyan meleg, s puha volt...  Ekkor magával húzott, majd leültetett asztala elé, s felém állt. Ott csupa gyönyörű ékszer volt, mind, finoman munkált darab... Gyönyörűek voltak.
-Ezt te magad készítetted?-kérdeztem meglepve, mikor megláttam egy kis csiszolódarabot.
-Igen, én!-mondta, büszkén ékszereire, mit meg is értek, varázslatos volt mind!
-Értem, de mégis hogyan?-Ő erre megfogta kezem tetejét, majd a csiszolóért nyújtotta, s megfogta vele, majd másikkal egyik ékszerét ragadta meg, majd csiszolni kezdte, lassan.
-Először szépre kell csiszolni, hogy lásd, miféle darabbal is van dolgod. Ezután eldöntöd, mit is készítenél belőle. Ezt persze nem percek alatt... Kigondolod a formát, majd elképzeled, hogyan is lehetne megvalósítani azt. Mikor minden megvan, fogod ezt az erősen kötő anyagot,-nyúlt egyik kezemmel egy kis üvegcse után-majd összerakod elképzelésed. Persze ezt utána még sokáig kell csiszolgatni, hogy valóban elnyerje azt a formát, mit szántál neki.-majd kezembe adott, egy már kész darabot. Látszik, hogy valóban ért hozzá, nagyon ügyes! Én ekkor megfordultam, majd szemébe néztem, ekkor először úgy, hogy semmiféle rossz érzés vagy félelem lett volna bennem.
-Elképesztő!-majd tovább néztem az ékszereket. Ő ekkor így szólt:
-Mond, ha egyet kéne mondanod, mi a legjobban tetszik, melyik lenne az?-kérdezte kedvesen, majd vállamra tette kezét.
-Ez itt!-mutattam rá a legszélsőre, mi asztalán volt. Egy kis medál, mi rózsa alakot formált, s az egész különböző árnyalatú piros kövekből volt kirakva. Kezembe vettem, majd jobban megnéztem a medált. Szulejmán elvette tőlem, majd láncot fűzött bele, s ismét kezembe nyomta.
-Úgy, legyen tiéd!-mondta, majd ismét kivéve kezemből, s hajam hátratéve, rám tette a nyakláncot. Én nagyon meglepődtem, persze jó értelemben.
-Valóban nekem adod?-kérdeztem csillogó szemekkel tőle.
-Szívesen látnám nyakadban!-mondta, majd megsimította hátam. Nagyon örültem az ékszernek, csodálatos volt!
-Köszönöm neked, ígérem, hordani fogom!-majd felálltam székéből, s sétálni kezdtem a szobában. Ő árnyékomként követett mindenhova. Végül erkélye előtt álltam meg, majd ránéztem.
-Kinézhetnék kicsit?-kérdeztem tőle. Ő odalépett hozzám, majd bólintott. Én, szinte futva, mentem ki a friss levegőre, s nekitámaszkodtam a korlátnak. Szulejmén is kijött, majd mellém állt.
-Az micsoda?-kérdeztem tőle egy magas épületre mutatva.
-Egy minaret. Onnan hívják imára a népet nap, mint nap.
-Értem.-bólogattam bőszen, majd ismét kérdőre vontam egy épületről.-És az?-mutattam rá egy magas, óriási, díszes épületre.
-Az a kádi lakhelye, Alexandra.-mondta, nevetve rajtam.
-Ne haragudj a palotán kívül aligha engednek engem máshova birodalmadban!-Ő erre csak megsimogatta arcom, majd így szólt:
-Ugyan, semmi baj! Ha szeretnéd, holnap elmehetünk kicsit körülnézni, persze lóháton, ha nem bánod! Ugye tudsz lovagolni?-Én erre azonnal válaszoltam:
-Ez természetes, remekül megülöm a lovat! Fogadok, nálad is jobban!-mondta neki kihívóan. Ő meglepődött ezen, majd nevetve így szólt:
-Azt azért nem hinném.-nézett el egyszerűen. Én utána kaptam, majd így szóltam:
-Nem hiszed?-Ő erre csak mosolygott.-Úgy, holnap meglátjuk, ki is a gyorsabb!-mondtam nagyon komolyan, de derűs ábrázatától én is elmosolyodtam. Visszafordultunk a messzeség felé, s tovább nézelődtünk. Órákon át beszélgetünk odakinn, s kérdezgettem őt mindenről. Olyan szép volt minden... Egyszer csak furcsa érzésem támadt, majd megfogtam kezét, s szívemhez tettem.-Érzed, milyen hevesen ver?-Bólogatott.-Azért teszi, mert boldog vagyok! Mióta idekerültem a palotába, még soha nem érzetem magam ilyen jól...-mondtam, majd elvettem kezét, s elengedtem volna, de ő visszafogta azt, s szemembe nézett.
-Örülök, hogy boldoggá tehettelek kicsit.-Ekkor közeledni kezdtem felé, lassan, szinte kényszeresen, egészen közel érve szájához... Úgy megcsókoltam őt, de ha megteszem, Mahidevran soha nem bocsátaná meg nekem. Még nem késő visszalépni ettől, hisz nem tettünk semmit! Ha viszont nem teszem meg, hogy bocsátom meg magamnak, hogy egy ilyen gyönyörű pillanat gyilkosa leszek? Allah, most mégis mit tegyek?!