24. fejezet

Nigar szemszöge:
Ki nem mondhatatlan boldogságot éreztem akkor hosszú perceken át. Csak csókoltuk egymást hevesen, immár most először nem bujkálva, szabadon, törvényesen. Olyan jó érzés volt, lelkem teljesen felszabadult, szinte repülni tudtam könnyedtségétől. El sem hiszem, hogy annyi idő után, mit bujdosással és titkolózással töltöttünk, Allah boldogságot hozott nekünk! Köszönöm! Mikor lassan elváltunk egymástól láttuk egymáson, hogy mind a kettőnk sír. Én még a bánat könnyeit hordoztam szememben, mikor azt hittem más felesége leszek, Ibrahim viszont örömkönnyeket. Elmosolyodtunk egymáson, majd átöleltük egymást erősen. Úgy látszik mégis létezik az igaz szerelem ereje. Rengeteg mindent kibírtuk, halált, kínt, szenvedést, és ennek nem hiába most boldogok lehetünk! Ekkor Ibrahim lassan levette fejemről kis hajdíszem, majd ruhám kezdte gombolgatni. Én is levettem fejéről turbánját, ő pedig az ágyra döntött. Lassan egész ruhámat levette, majd az ő kaftánját is levetette magáról. Csodálatos perceket éltünk át együtt, immár szabadon, nem titokban. Mikor végeztünk, Ibrahim átkarolt engem, majd becsuktuk szemünket, úgy aludtunk el.

Ibrahim szemszöge:
Nigar szinte egyből elaludt, én viszont képtelen voltam. Annyira boldog, s izgatott voltam ettől az egésztől, hiába próbált Allah álmot hozni szememre, nem sikerült. Valóban ennyi lenne? Ily' hamar s könnyeden megbocsátott az uralkodó? El sem hiszem. Mindig is tudtam, hogy jószívű, s megértő ember, de hogy ily' jó szándék s jó akarat lakozik benne, nem gondoltam volna. Hogyan fogom neki én ezt meghálálni? Kikeltem ágyunkból, majd kimentem a szobából. Ott a folyosó végén egy erkély volt, mit én, mikor megláttam, azonnal odasiettem. Mekkora is volt az s milyen gyönyörű... Egész messze elláttam onnan. És ez mind az enyém, s kedvesemé? Az uralkodóéval vetekszik a palota szépsége, hogy lehet, hogy ezt mától mi birtokoljuk? Csodálatos minden... Soha nem voltam még olyan boldog, mint akkor! Kicsit még körülnéztem a palotában, majd lassan visszatértem lakrészünkbe Nigar mellé, ki már talán órák óta aludt egyedül. Odabújtam mellé, s kezét fogva aludtam el én is.

Nigar szemszöge:
Reggel elég korán felkeltem, Ibrahim még aludt. Kikeltem az ágyból, majd, mivel éhes voltam, kisiettem a konyhába. Sokáig keresem, mert fogalmam sem volt, hogy hol lehet. Lementem a lépcsőm, majd mikor végre megtaláltam, gyorsan besiettem, majd csinálni kezdtem ételem. Mikor már majdnem készen voltam, egy fiatal lány jött be utánam, majd kivette az ételt kezemből.
-Asszonyom, mit csinálsz? Majd én elkészítem ételed, menj csak ki a kertbe.-mosolygott rám, de én nem értettem.
-Miért csinálnád meg te, mikor az enyém lesz? Egyáltalán ki vagy te?!-kérdeztem tőle. Ő, mikor ránéztem meghajolt előttem, majd mondani kezdte:
-Bocsáss meg, asszonyom, a nevem Harika.-mondta, még mindig hajlongva. Nem értettem, minek adja meg előttem tiszteletét, hisz én is ugyan olyan szolga vagyok, mint ő,  vagy bárki más! Fel is állítottam őt.
-Mit csinálsz, te lány?-kérdeztem tőle furcsállván a dolgot. Ő mentegetőzni kezdett:
-Asszonyom, talán valami rosszat tettem? Kérlek bocsáss meg!-majd lehajolt, hogy megcsókolja ruhámat.
-Mit csinálsz, eredj a dolgodra!-förmedtem rá, majd elkészítettem reggelim. Ott meg is ettem rögtön, majd, mikor befejeztem, kicsit körülnéztem a palotában. Gyönyörű volt és hatalmas. Minden egyes szobába bepillantottam, s szemügyre vettem őket. Mikor mindent megnéztem, az ebédlőbe mentem, hogy kicsit leüljek. Ott megpillantottam egy halom ruhát, majd megfogtam, s szobánkba vittem volna őket, de az a lány már megint ott termett. Odasietett hozzám, s kivette kezemből a ruhákat.
-Asszonyom, mit csinálsz?-kérdezte furcsán nézve rám. Még ő néz engem furcsának, mikor ő nem hagy nekem semmit?! Eszméletlen...
-Szerinted mit csinálok, elpakolom a ruhákat, minek látszik?!-kérdeztem tőle hangosan, mert már kissé ingerül voltam tőle. Erre elmosolyodott.
-Asszonyom, te csak menj ki a kertbe, majd én elpakolom őket.-mondta megsimogatva vállam. Én még mindig nem értettem, mire ez az egész, de végül is kimentem. Azt hittem, hogy majd ott végre egyedül lehetek, s hallgathatom a madarak csicsergését, s csodálhatom virágaimat, de ahogy kiléptem az ajtón, rögtön, egyszerre két szolga csapódott mögém, minden tettem lesve. Ha leültem a kerti ülőre, ha megnéztem a szökőkutat, ha csak sétálgattam egy kicsit, mindig ott voltak, mindenütt! Mikor kicsit megálltam, megpillantottam egy kis méhet. Kitartottam kezem, hisz olyan közel volt hozzám, úgy szerettem volna, hogy rá szálljon. Mindenki fél tőlük, pedig olyan kis szépek, ha az ember békében s nyugodtan közeledik feléjük, ők sem bántanak. Már tette volna le szárnyait, mikor az egyik szolgáló elém lépett hirtelen.
-Asszonyom, vigyázz!-mondta, majd elhessegette a jószágot. Én nagyon ideges lettem.
-Ezt meg minek kellett, mondd?-kérdeztem szikrát szóró szemekkel. Ő kissé megijedt, majd meghajolt előttem.
-Bocsáss meg, de nem szerettem volna, hogy megcsípjen téged, úrnőm!-mondta alássan felém. Erre már kifakadtam.
-Én meg azt nem szeretném, hogy itt legyetek, menjetek, hagyjatok végre nyugton!-mondtam, ők pedig végre elmentek. Annyira elegem volt már, hogy egy percet sem hagynak egyedül! Mivel elment a kedvem az egésztől, visszamentem hálószobánkba.

Ibrahim szemszöge:
Másnap reggel nagyon korán keltem, hogy még időben elkészülhessek Nigar felkeléséig, s rögtön körbevezessem őt palotánkban, viszont ez nem jött össze, mert mikor kinyitottam szemem, kedvesem nem volt sehol. Én kikeltem az ágyból, hogy megkeressem őt, de nem volt rá szükség, mert ahogy felkeltem, ő belépett az ajtón.
-Áldott reggelt Ibrahim!-mondta kedvesen, én mégis éreztem, hogy feszült. Odasiettem hozzá, majd megfogtam kezét.
-Kedvesem, hogyan aludtál?-kérdeztem csillogó szemekkel tőle. Ő megsimogatta arcom.
-Soha ily' kellemes éjszakám nem volt, pashám!-mondta, majd megcsókolt engem. Én viszont láttam, hogy nincs minden rendben vele, rá is kérdeztem:
-Akkor mi baj, mi lelt?-simogattam meg arcát. Ő lesütötte tekintetét, majd mondani kezdte.
-Mikor reggel felkeltem, kimentem konyhánkba, hogy reggelit készítsek magamnak, de akkor egy Harika nevű lány odajött, és kivette kezemből, mondván, majd ő megcsinálja. Végül aztán meggyőztem őt, hogy menjen, hadd készítsem el én, de, mikor ruháinkat akartam elpakolni, azt is vette ki kezemből. No, meg az udvaron is, egyfolytában utánam jönnek. Nem értem, miért nem tehetem azt, mit szeretnék, s miért nem hagynak magamra saját kertemben?-kérdezte szomorúan, tanácstalanul. Én elnevettem magam, majd így szóltam:
-Kedvesem, ők csak segíteni szeretnének, hisz ez a dolguk. Reggelit pedig nem kell magadnak készítened, s ruháinkat sem neked kell helyére tenned, vannak már szolgáid, kik ezt megteszik helyetted.-mondtam, majd megcsókoltam kezét. Ő még mindig nem értve a dolgot kérdezett vissza.
-Hogy... más végezze el feladataim, mit nekem kellene? Ráadásul nekem, szolgáim? Hisz magam is szolga vagyok! A Topkapiban ez nem így volt, itt miért van így?-Ezen elmosolyodtam.
-Nigar, te nem szolga vagy többé, hanem szabad ember, egy nagyvezír felesége, egy úrnő! Alexandránál, Sümbülnél, Gülnél, Dase asszonynál is sokkal magasabb rendű asszony vagy, érted már? Az úrnők pedig nem maguknak készítik ételüket, ezt már nyilván te is tudod.-mondtam neki, ismét megcsókolva kezét. Ő, mintha nem hitt volna fülének, nézett rám értetlenkedve.
-Szólva én... már nem szolga vagyok?-kérdezett vissza.
-Nem, kedvesem, egy igazi úrnő!-mondtam, átölelve őt.
-Nem tudom elhinni, hogy valóban szabad ember lettem!-vált el tőlem lassan, finoman. Arca olyan üde és vidám volt, mit tegnap este láttam rajta. Ettől pedig én is boldogabb lettem.
-Úgyhogy kérlek, hagyd szolgáidnak, hogy segítsenek neked, mert többé neked már nem kell semmit csinálnod, csak magaddal s gyermekeddel foglalkozz, rendben?-mosolyogtam rá, majd átöleltem. Ő hirtelen ellökött magától, majd így szólt:
-Tényleg, Meliha hol van?-kérdezte idegeskedve tőlem. Én erre nem nagyon tudtam felelni, hisz magam sem tudtam, hogy hol is van most pontosan.
-Nem tudom, kedvesem, bizonyára, ahol hagytad őt.-mondtam, mert nála volt a kicsi legutóbb.
-Mahidevrannak adtam, hogy nevelje fel helyettem. De most már magam nevelhetem, hozzuk hát ide otthonunkba, uram!-szólt kérve hozzám, majd megcsókolta kezem.
-Azonnal szólok szolgáinknak.-simogattam meg, majd indultam is dolgomra. Kimentem a kertbe, hol találtam is egyet. Ő meghajolt előttem, majd köszöntött:
-Üdvözöllek, pashám, óhajtasz tőlem valamit?-kérdezte, majd felegyenesedett.
-Igen, kérlek menj át a Topkapiba, s üzenj Mahidevran asszonynak, hogy várjuk vendégségbe, s hogy hozza magával gyermekünket is. Ezt így, szó szerint mond, kérlek!-tettem vállára kezem, majd visszamentem a palotába. Nigar egyből lerohant.
-Na?
-El van intézve, mindjárt itt lesz gyermeked!-mosolyogtam rá. Ő ennek nagyon örült. Én is természetesen, olyan jó lesz, hogy őt sem kell majd senki előtt bújtatnunk. Ekkor eszembe jutott, hogy áthívhatnánk az egész uralkodócsaládot is, hogy személyesen is köszönetet nyilváníthassunk. Gyorsan ki is siettem a lányhoz, hogy módosítsam az üzenetet, miszerint ne csak Mahidevran, hanem az egész család jöjjön ma át vacsorára. Remélem, a Valide is elfogadta az uralkodó döntését.

Mahidevran szemszöge:
Annyira nehéz volt Nigarnak nem elmondani, hogy a palotában Ibrahim várja majd, nem pedig egy idegen férni, de nem ronthattam el a meglepetést. Remélem, nem haragszik rám, amiért nem voltam vele olyan együttérző amilyen kellett volna, de nem tudtam megjátszani magam, főleg előtte nem. És mikor Gül odaadta nekem gyermekét, hogy neveljem fel, hogy tudtam volna bús ábrázatot ölteni, mikor tudom, hogy boldogság vár rá, nem szenvedés?! Miközben így gondolkoztam, kopogott valaki, majd egy ismeretlen szolga jött be ajtómon.
-Szultána...-Én nem tudtam, hogy ki lehet, s mit akarhat, közelebb léptem hozzá, majd kérdőre vontam.
-Ki vagy te, és mit akarsz tőlem?-kérdeztem kissé ingerülten, mert egyébként sem volt jó kedvem.
-Bocsáss meg, ha zavarlak, asszonyom, csupán Ibrahim, pasha üzenetét adnám át.-mondta félve. Erre már megnyugodtam, biztosan Nigarék szolgája.
-No, úgy mondd hát!-mosolyogtam rá, hogy kicsit megnyugodjon.
-Azt üzeni mind neked, mind az egész uralkodó családnak, hogy várnak ma estére vacsorára palotájukban, s hogy hozd magaddal gyermeküket is.-majd kiment. Nagyon megörültem, hogy végre kimozdulunk kicsit, úgy unatkoztam már! Gyorsan siettem is az uralkodóhoz, hogy vele is közöljem a meghívást. Az ajtaja előtt bebocsátást kértem. Ő egyből beengedett. Épp asztalánál dolgozott valamin, de ahogy beléptem felállt, s kitárta karját.
-Mahidevranom!-köszöntött kedvesen. Én meghajoltam, majd odasiettem hozzá.
-Nagyuram! Úgy hiányoztál már, olyan régen láttalak!-mondtam, majd megcsókoltam őt. Ezután ő hajam kezdte simogatni.
-Mond, mit szeretnél?-majd rám mosolygott. Én viszonoztam ezt, majd mondani kezdtem:
-Most értesültem arról, hogy Ibrahim és Nigar meghívott bennünket ma estére vacsorája új palotájukba, ugye elmegyünk?-kérdeztem szépen nézve rá. Ő nevetni kezdett, majd megcsókolta homlokom.
-Persze, csak előbb anyámmal is közlöm, de addig készülődj!-mondta, én pedig kimentem. Úgy örültem, hogy elmegyünk, kíváncsi vagyok a palotára! Visszamentem szobámba, majd Melihát is felöltöztettem, hogy ő is szép legyen a vacsorán. Örülök, hogy ő is újra az anyja mellett lesz! Nem mintha nem lenne egy tünemény, sem szerettem volna vele lenni, csak egy gyermeknek az anyja mellett van a legjobb helye. Gyorsan felkaptam a legszebb ruhám, megcsináltattam hajam szolgáimmal, s felékszereztem magam. Utolsó simításként egy kis parfümöt tettem magamra, majd elindultam kifelé, mert kissé sokáig készülődtem, az uralkodó biztosan vár már rám! Be is kopogtam ajtaján, de nem nyitotta ki azt, őrök pedig nem voltak előtte. Be akartam nyitni, de mikor csak résnyin volt még, hallottam, hogy a Valide van nála, nem akartam zavarni. Viszont azt hallottam, hogy nagyon veszekednek valamin, így hallgatózni kezdtem:
-Mi bajod van Nigarral, mondd?
-Nigarral semmi, fiam, inkább Ibrahimmal! Megcsalta húgod, hogy engedheted, hogy boldog legyen?!
-Anyám... Viszonyuk még a házasság előtt kezdődött, te is jól tudod!
-Ez nem mentség, Szulejmán! Ibrahim elárulta lányomat, ne várd most tőlem, hogy palotájában enyelegjek!
Ezeket mondták egymásnak megállás nélkül. Remélem, ettől mi még elmegyünk az uralkodóval. Ekkor varázsszóra nyílt ki az ajtó, a Valide jött ki rajta. Elég ingerültnek látszott, meg kell hagyni. Én elé léptem, majd rámosolyogtam.
-Validém, ugye te is jössz a vacsorára?-Ő erre szikrát szóró szemekkel pillantott vissza rám, majd válaszolt keményen.
-Én oda be nem teszem lábam, Mahidevran és jobban tennéd, ha te sem mellé el!-nézett rám kérőn, próbált meggyőzni, de nem sikerült.
-Asszonyom, én Nigart és Ibrahimot is igazán kedvelem, a kapcsolatukat sem vetem meg, miért ne fogadnám el a meghívásukat?-mondtam meg neki őszintén. Attól, hogy ő nem kedveli őket, nekem még lehet!
-Hát, ha te ezt valóban így gondolod, nagyon nagyot csalódtam benned, lányom!-nézett rám sajnálkozóan, de nem érdekelt.
-Szerintem jobban tennéd, ha te is velünk tartanál, ezzel csak saját magadnak teszel rosszat. Ha Ibrahim látja majd, hogy csak te nem vagy ott, gyávának, s haragosnak tart majd. Én a helyedben már csak azért is megjelennék nála!-mondtam meggyőzően, vállára tett kézzel. Ő, látszólag elgondolkozott ezen, majd így szólt:
-Rendben van, úgy akkor készülődök, veletek tartok!-Majd indult is vissza lakrészébe. Na, ennyit erről, hogy ő oda be nem teszi lábát! Mikor mindenki elkészült kocsiba ültünk, s elindultunk.

Nigar szemszöge:
Úgy izgultam az este miatt, vajon eljönnek Mahidevranék, s ha igen, mikorra várjam őket?! Már minden elő volt készítve az estére, csupán az asztal állt üresen. Gyorsan bementem a konyhába, hogy megterítsek, de mikor megjelent mögöttem Harika, s mosolyogva nézett, már automatikusan átadtam neki az evőeszközöket. Nehéz lesz ezt megszoknom, hogy az ég adta világon nem kell csinálnom semmit! Mivel szolgáim mindent elintéztek, már csak magammal kellett foglalkoznom. Kétségbeesve futottam Ibrahimhoz, hogy nincsen mit felvennem, mind szolgáló ruha, de ő szekrényemhez vezetett, s megmutatta, mi is van benne. Csupa selyemruhák, csillogó, égköves darabok, egyszerűen gyönyörűek voltak! Választani sem bírtam. Egyszer aztán, a sok szépség közt megakadt egyen a szemem. Alapja kék volt, azt pedig egy áttetsző, csillogó réteg borította, mellrésze közepén pedig egyetlen ragyogó kő. Olyan egyszerű volt, mégis csodaszép, úgyhogy végül is azt választottam aznap estére. Ibrahim ekkor már kinn volt, mert mondtam neki, hogy ellenőrizze, valóban mindent megcsináltunk-e. Gyorsan felkaptam volna magamra a ruhát, de odalépett Harika, és kivette kezemből, hogy ő segítse rám. Én ezen elmosolyodtam. Nagyon szimpatikus volt egyénként a lány, hiába, hogy az elején ideges lettem miatta, még reggelim okából. Nagyon kedves, s segítőkész asszony.
-Asszonyom, majd én...-mondta, majd felsegítette a ruhát. Ekkor behozott pár csatot, meg mindenféle díszt, hogy hajamba tegye őket. Mikor azzal is elkészültünk, kifestette ajkam s szemem is. Ezután maga felé fordított.-Gyönyörű vagy, asszonyom.-mosolyodott el. Én viszonoztam ezt, majd megfogtam kezét.
-Köszönöm!-mondtam hálásan neki.
-Ez az igazság, asszonyom!-mondta, de én kijavítottam előbbi szavam.
-Mármint azt köszönöm, hogy ennyit segítesz nekem mindenben, s hogy annak ellenére, hogy milyen szerencsétlen, s tudatlan vagyok még, te mégis ugyanúgy bánsz velem, mint a legnagyobb úrnőkkel.-Ő erre nagyon megörült, de leplezni próbálta, s lesütötte tekintetét.
-Asszonyom, ezt nem kell megköszönnöd, nekem ez a dolgom! Inkább én köszönöm, hogy ilyen kedves vagy velem úrnő létedre, mások sokkal rosszabbul bánnak az ilyen egyszerű szolgákkal...-erre szemébe néztem, hisz tudtam, mit érez.
-Hidd el, tudom! Én is csak egy napja vagyok úrnő, egész életemben szolga voltam, volt időm megismerni a szultánákat, hidd el! Az egyik többször meg akart ölni, egyik gyermekem is megölte, s hasamba is tőrt szúrt...-Erre nagyon megijedt, szája elé kapa kezét, úgy hallgatta tovább mondandómat.-De én megbocsájtottam neki, mert szívből kérte tőlem a lehető legnagyobb bocsánatát, s hiszem, hogy valóban megbánta tettét! Sajnos ő már elhunyt, Ibrahim előző felesége volt, a szultán húga.-mondtam, miközben vissza-visszaemlékeztem. Erre már ő is jobban felszabadult, s közvetlenebb lett velem, ő is mesélni kezdett:
-Nekem is volt szerencsém, hasonló esethez. Az előző asszonyom beleőrült férje halálába, s mindenért engem okolt, azzal is meggyanúsított, hogy én öltem meg, s hogy én is meghalok ezért! Persze azt hittem, hogy nem gondolja komolyan szavait, hisz nem volt akkor szinte magánál, viszont egyik este, mikor én is lefeküdni készültem, bejött szobámba, s megpróbált végezni velem. Egy tőr volt nála, s belém is szúrta volna, de én még nem aludtam, így hallottam lépeit a padlón, s mikor ágyam elé ért, gyorsan átfordultam a másik oldalra, s ki akartam futni a szobából. Persze ő ezt nem hagyta, hajamnál fogva rángatott vissza, majd megölt volna, de egy másik szolgáló megmentette életem, s elvette tőle a tőrt... Borzalmas volt...-mondta, majd könnyezni kezdett. Én, mikor észrevettem, fejét kezdtem simogatni. Alig lehetett 18 éves szegény lány. Mondjuk én sem voltam sokkal több, de azért három évvel mégis idősebb nála. Szinte még gyermek!
-Ne aggódj, én soha nem teszek veled ilyet, s soha nem fogok veled kiabálni, megígérem, csak kérlek ne sírj, hallod?-próbáltam nyugtatni. Ő bólogatott, majd letörölte könnyeit.
-Bocsáss meg, asszonyom, nem tudom mi ütött belém...-mondta, majd felállt ágyamról.
-Ugyan, kérlek, ezért ne kérj bocsánatot!-mosolyogtam rá. Ő meghajolt, majd kiment. Kicsit még mindig furcsa volt ez a hajolgatás, nem szoktam még meg. Ekkor eszembe jutott, hogy Ibrahim egyedül van odakinn, kisiettem hozzá, biztosan vár már! Az ebédlőben volt, az ablakon bámult kifelé, hogy mikor jönnek a vendégek. Mikor meghallotta lépteim megfordult, majd nagyot nézve rám, így szólt:
-Gyönyörű vagy, kedvesem!-mondta, majd átölelt engem, mikor odaértem. Pont ekkor kinyílt az ajtó, s egy szolgáló jött oda elénk.
-Pashám, az uralkodócsalád megérkezett!-mondta, majd kisietett. Úgy örültem, hogy eljöttek! Már messziről hallottam gyermekem sírását. Odasiettem volna, de Ibrahim rám, szólt:
-Nigar, a férjnek kell üdvözölni a vendégeket, te addig várj itt!-mondta kedvesen. Én eleget tettem kérésének, az ebédlőben vártam rájuk.
-Nagyuram, Validém, Mahidevran szultána, köszöntelek titeket!-monda nekik Ibrahim, majd beljebb hívta őket. Már nagyon vártam, hogy viszont lássam gyermekem! Egyre hangosabb és hangosabb lett a sírás, tudtam, hogy már közelednek. Mikor végre beértek ebédlőnkbe, én meghajoltam, úgy köszöntöttem őket.
-Nagyuram, Valide, Mahidevran, örülünk, hogy eljöttetek!-mondtam, majd rájuk mosolyogtam. Szulejmán és Mahidevran viszonozták ezt, egyedül a Valide állt ott komoran. Féltem, hogy ez lesz majd... Kezet csókoltam először az uralkodónak, majd a Validéhez fordultam, de ő elhúzta kezét. Hirtelen nem tudtam, mit tegyek. Csak felegyenesedtem, majd Mahidevranhoz fordultam, kinek kezében ott volt gyermekem! Úgy örültem neki! Miután megcsókoltam neki is kezét, ő átnyújtotta őt. Én magamhoz ölelve távolodtam el a tömegtől, hogy kicsit egyedül lehessek vele. Bementem hálószobánkba, majd betettem őt a bölcsőbe, mi már az érkezésünkkor ott volt.
-Drágám!-csókoltam meg utoljára fejét, mielőtt vissza mentem volna a többiekhez. Mikor visszamentem, Ibrahim épp Szulejmánnak mutogatta dísztárgyait, Mahidevran pedig egy szolgát kérdezgetett a palotáról. Egyedül a Valide volt egymagában, épp a párnákon ült, s maga elé bámult. Azt gondoltam, hogy most alkalmas lenne elsimítani vele a dolgokat, s mellé ültem. Ő látszólag nem örült a nekem, s annak, hogy mellé ültem, el is fordította fejét. Én, ennek ellenére, beszélgetést kezdeményeztem:
-Asszonyom, nem vagy még éhes, szóljak, hogy tálalják a vacsorát?-kérdeztem kedvesen, egyfolytában mosolyogva, de ő még csak rám sem nézett. Erre nem tudtam mit tenni, a lényegre tértem:-Tudom, neheztelsz rám Hatice miatt, de hidd el, hogy én nem akartam neki fájdalmat okozni, hisz ő is tudta, hogy én és Ibrahim...
-Elég! Egy szót se többet! Hallani sem akarom!-vágott szavamba rögtön.
-Ne haragudj rám emiatt, kérlek! Nem szeretném, ha emiatt rosszban lennénk egymással.-mosolyogtam ismét rá, de ő csak felállt, s elment mellőlem. Nem értem...
Mikor már mindenki kellően megéhezett, szóltam Harikának, hogy tálalja a vacsorát. Ő azon nyomban hozta is, majd felszolgálta az ételt. Csupa finomság, volt ott minden: Fürj, mindenféle körettel, hal, s kacsa is rengeteg, desszertként pedig gránát alma, török méz, mézmust, s még számtalan finom étel, s sütemény. Soha életemben nem választhattam ennyi étel közül. Sőt, mondhatni soha, semmilyen étel közül nem választhattam! Hamar hozzá is látott mindenki, egyedül a Valide turkált lassan az ételben. Nem értem, mi nem volt ínyére, minden tökéletes volt! Rá is kérdeztem:
-Asszonyom, valami baj van, nem ízlik talán?-kérdeztem a lehető legtisztelettudóbban a világon.
-Semmi bajom, Nigar, ne velem foglalkozz, egyél inkább, ez neked úgy is új még, nemde?-mondta gúnyolódva felém. Rettentő rosszul esett. Rendben, valóban nem szoktam még meg, hogy ennyi étel vesz körül, de akkor sem illett volna ilyet mondania, hisz eddig nem követtem el semmiféle hibát!
-Bocsáss meg asszonyom!-mondtam, majd inkább csöndben maradtam. Mikor megettük a főételt, a desszert következett. Én kinéztem magamnak egy nagyon finom süteményt, de fogalmam sem volt, hogy mi lehet az pontosan. Mindegy, fogtam, s magam elé vettem, tányéromon próbáltam kitalálni, mi lehet az. Az egész oldala fehér volt, tetején pedig valami piros gyümölcs volt elhelyezve, s csillag formát öltött és iszonyú nagy volt. Gondoltam, beleharapok, megkóstolom, milyen, de mielőtt megéreztem volna ízét, a Valide felém szólt, nevetve.
-Meg ne edd, lányom, az csupán a külső borítása, csak dísz, ha kinyitod, akkor benne leled a süteményt!-Én rámosolyogtam, hisz ezt egész kedvesen mondta, azt hittem, hogy jó indulatból teszi, de kövezkező mondatán világossá vált, hogy ismét csak gúnyolódott velem.-Sahole a neve, gondolom nem ismered. Hogy is ismerhetnéd, hisz ez nem szolgának való étel...-jegyezte meg halkan, gúnyosan. Én nagyon elszégyelltem magam, az egész süteménytől elment kedvem. Ibrahim kedvesen nézett rám, majd megfogta kezem. Az adott csupán erőt ahhoz, hogy tovább az asztalnál maradjak. Ekkor, hosszú csend után végre az uralkodó is beszélni kezdett. A vacsora alatt ő szólt hozzám egyedül kedvesen.
-Nigar, meg kell jegyezzem, hogy varázslatosan nézel ki ebben a ruhában, egyszerűen mesésen áll!-mondta, rám mosolyogva. Én örültem, hogy legalább ő nem neheztel rám, én is mosolyogni kezdtem.
-Köszönöm, nagyuram!-Erre persze a Valide is megszólalt, felém nézett.
-Valóban szépen áll, de mégis hol szerezted, ha jól tudom, te még egy napja szolga voltál, azt hittem, hogy majd az egyik ósdi, cseléd ruhádban látlak majd!-mondta komolyan, ismét gúnyosan. Erre még az uralkodó s Mahidevran is felkapta felét, s mérgesen néztek a Validéra. Én szólalni sem tudtam, így is egész este tűrtem megjegyzéseit, végleg kitört belőlem a zokogás. Elengedtem Ibrahim kezét, majd gyorsan felálltam, s elfutottam az asztaltól. Sírva rohantam be a hálószobába, majd az ágyra dőltem. Annyira rosszul esett minden, amit a Valide mondott... Én csak békülni szerettem volna csupán, ő pedig mindenki előtt megalázott! Nem hiszem el! Ekkor a szobában termett Harika, s hátamat kezdte simogatni.
-Asszonyom, jól vagy?-kérdezte kedvesen, hisz egész szenvedésem végig nézte, de én nem feleltem semmit. Végül aztán elment az ágy mellől, s az ajtóhoz állt, ha esetleg szükségem lenne valamire.

Ibrahim szemszöge:
Legszívesebben felpofoztam volna a Validét, ahogy kedvesemmel viselkedett egész este, de nem tehettem. Bocsánatkérés nélkül rohantam Nigar után, hogy mi lehet vele. A hálóban rá is bukkantam, ágyunkra dőlve zokogott. Lassan odamentem hozzá, majd felsegítettem onnan. Az egész arca könnyes volt, a fejték is lejött szeméről. Ő átölelt majd úgy sírt  tovább.
-Én nem tettem vele semmit, csak békülni szerettem volna, Ibrahim!-mondta rekedt hangon szegény. Én csak fejét simogattam, próbáltam vigasztalni. A Valide valóban rettenetesen viselkedett vele, ráadásul úrnő létére!
-Tudom, kedvesem, tudom! Ne is törődj vele!-mondtam, majd elengedtem őt, s letöröltem könnyeit.
-Miért ilyen velem, mondd? Soha, semmit nem vétettem ellene, a világon semmit! Nem tehetek róla, hogy még tapasztalatlan vagyok!-mondta ismét.
-Tudom, nem is ez lehet oka. Nyilván nem nézi jó szemmel házasságunkat, de hidd el, megbékél majd!-mondtam neki, majd ismét magamhoz szorítottam.
-Olyan jól indult ez a nap, miért kellett elrontania?-kérdezte, mintha én tudnám az okát ennek az egésznek. Nem értem, hogy egy nagyasszony hogy viselkedhet így!

Mahidevran szemszöge:
Szegény Nigar, nagyon sajnáltam, legszívesebben én is utána mentem volna, de nem tehettem meg. Nem értem a Validét, szavamra! Nigar semmit nem tett vele, egész vacsora alatt is illedelmes volt. Az, hogy nem ismerte a süteményt,  nem hiszem, hogy akkor probléma lenne! Szulejmán is mérges volt anyjára, láttam rajta. Meg is kérdezte, míg Nigarék kinn voltak:
-Mi volt ez az egész, anyám, miért csináltad?-A Valide csak ételét bámulta, nem mondott, sokáig, semmit. Hirtelen aztán megszólalt:
-Nem értem, miről beszélsz, én nem csináltam semmit...-mondta csakúgy odavetve fiának. Erre ő már ingerültebb lett.
-Mi az, hogy nem csináltál, vérig sértetted azt a szegény asszonyt! Mit ártott neked, hogy ezt érdemli tőled?!-kérdezte Szulejmán, értetlenkedve. Az anyja erre már felnézett, majd így szólt keményem fiához:
-Legyen ez az én dolgom, drága fiam!-mondta, majd távozott az asztaltól, egyenesen Nigarék után menve.

Nigar szemszöge:
Mikor már kicsit megnyugodtam, kiküldtem volna Ibrahimot, hogy rendbe hozzam magam, de mielőtt kiment volna, a Valide jelent meg a szobában. Nagyon meglepődtem, mit akarhat még ezután?! Először Ibrahimhoz fordult.
-Kérlek, most hagyj magunkra Nigarral!-mondta, Ibrahim pedig meghajolt előtte, majd kiment. Odalépett hozzám lassan, majd mondani kezdte:
-Most jól figyelj arra, amit mondok!-fogta meg idegesen arcom, majd magához fordította, s szemembe nézett.-Lehet, hogy itt mind elfogadták, hogy ti ketten Ibrahimmal ketten boldogan éldegéltek, s lányom is átengedte végül a pashát. Igaz, ő már nincs, és ezzel együtt kiment a képből, de azt garantálom, hogy helyette itt leszek én, s nem hagyom majd, hogy együtt maradjatok, mintha ez helyes lenne, s éljetek tovább boldogan!-mondta keményen. Nem hiszem el... Azt hittem, végre semmi és senki nem áll majd boldogságunk útjába, de tévedtem. A Validétől nem élhetünk nyugodtan, ebben egészen biztos vagyok!