9. fejezet

Hatice szemszöge:
Már vagy egy órája volt, hogy szolgám elment Nigarhoz, hogy visszacsempéssze a levelet. Egyszer, mikor már éppen varrni kezdtem volna, beállított.
Asszonyom...-hajolt meg előttem, én pedig rögtön lerohantam.
-No, mond Alexandra, mi tartott eddig?-ő így szólt:
-Asszonyom, bocsáss meg, de mikor benn voltam és letettem volna a levelet Nigar éppen visszajött szobájába, persze kimagyaráztam ottlétemet.
-Mégis hogyan?-kérdeztem aggódva, hogy nem-e valami rossz indokot adott volna.
-Azt mondtam neki, hogy megtaláltam a levelét, csak azt hoztam vissza. Mivel meglátta kezemben. Egyébként semmi baj nem volt ebből, hisz tudtam, hogy keresi, így jól is jött ki. Megköszönte, majd kiküldött.-mondta vidáman, majd így szólt:-Óhajtasz valami enni valót, asszonyom?-kérdezte tőlem kedvesen.
-Igen, Alexandra, éhes vagyok. Hozz egy kis fürjet, vagy esetleg szárnyat.-mondtam, közben pedig már majd meghaltam e finomságok hallatára az éhségtől. Eddig fel sem tűnt étvágyam, de most, hogy Alexandra mondta, elismerem, majd éhen halok!-Hozd is hamar, nagyon éhes vagyok!-mondtam neki mohón, majd kiküldtem ételemért. Ekkor valaki kopogott.
-Úrnőm, a méltóságos Ibrahim pasha kér tőled bebocsájtást...-szólt az aga, majd mélyen meghajolt színem előtt. Ahh, imádom a hatalmat!
-Jöjjön.-majd távozott. Ibrahim ezután késve betorpant, meglehetősen idegesnek tűnt.
-Pashám, mit óhajtasz?-kérdeztem, mintha nem is sejtettem volna okát. Sokáig csend volt. Egyszer csak megszólalt:
-Úgy tettem, ahogy mondtad, szultána. Megmondtam Nigar asszonynak, hogy ami...ami tegnap történt, az nem ismétlődhet meg, s hogy felejtsen el engem.-mondta felém szomorúan.
-Vagy úgy, remek!-mondtam nevetve, majd elmosolyodtam. Ő viszont komoran beszélt tovább:
-Most már viszont elvárom, hogy hozzá ne mert érni és hagyd őt békén.-majd távozott indulatosan. Na, ezt is elértem. Nigar a múlté! Most már Ibrahim az enyém! Ekkor viszont eszembe jutott valami: Nigar és ő attól még ugyan úgy szeretik egymást, ez nem fog változni soha. Hacsak...
-Alexandra!-kiáltottam szolgámnak, ki éppen meghozta enni valómat.
-Asszonyom, itt van az...
-Hagyd azt most, gyere ide!-szóltam neki lelkesen, mégis határozottan. Ő kissé meglepőtött, mert idáig majd éhen haltam.
-Mit óhajtasz asszonyom?-kérdezte félénken. Én vállára tettem a kezem, így szóltam.
-Hogy állsz Nigarral, kedveled-e még?-erre ő zihálni kezdett, nem tudta, mit feleljen.
-Asszonyom, én annak ellenére, miket mondtál, kedvelem Nigar asszonyt, velem mindig is kedves volt, hogy is tudnám nem szeretni?-kérdezte tőlem. Én őszintén válaszoltam neki:
-Úgy, nehéz dolgod lesz, lányom...-látszólag nem értette, mit akarok. Persze, hogy is érthette volna?
-Nem értelek, asszonyom, mi lesz nehéz?-kérdezte, én pedig fülébe súgtam:
-Meg fogjuk őt ölni!-erre ő elejtette a tálcát, s szája elé kapta kezét. Nem csodálkoztam, nyilván még nem fogta fel, mit mondtam.
-Na, de..asszonyom, miért? Mégis hogy tehetném? Én szeretem Nigar asszonyt!-mondta, majd könnyezni kezdett. Teljesen elvesztette fejét.
-Alexandra, higgadj le! Hallod?-majd magam mellé ültettem.- Holnap este, mikor a fürdőbe megy szolgákkal fogom várni ott őt, majd, mikor nem figyel egy tőrrel vetünk véget életének.-ő, e szavak hallatára elsápadt, majd, hogy el nem ájult. Én szemébe néztem kedvesen, majd rámosolyodtam.
-Emlékszel? Örök hűséget fogadtál nekem, nem tagadhatod meg ígéreted!-szóltam neki kedvesen.
-Igen, asszonyom, de mégis miért teszed ezt vele? Miért nem kedveled őt?-kérdezte tőlem.
-Egyszerű. Nekem tetszik Ibrahim, és ő meg Nigar az elmúlt napokban nagyon megkedvelték egymást. Mint tudod, egymással is háltak. Így, mivel a pasha az enyém, Nigarnak vesznie kell!-ő erre látszólag megijedt, mert elég erélyes hangon mondtam ezt.
-De, hát nem elég, ha elküldöd őt a palotából?-kérdezte.
-Ugyan, Alexandra. Attól még az érzések megmaradnak. Viszont egy halottat már nem lehet szeretni, így nincsen más megoldás. Bármit mondasz, nem tudsz olyat, mellyel véleményemet változtatnám erről.-majd ismét elmosolyodtam. Ő inkább feszültebb lett.
-Értem, asszonyom. És a pasha? Neki mit mondasz majd, mi lett kedvesével? És a Valide, kire terelhetsz majd gyanút, asszonyom?-kérdezte aggódva.
-Emiatt ne aggódj, számos ember van, kire gyanút fognak majd.-nevettem el magam. Ő ekkor ismét könnyezni kezdett, s  így szólt:
-Tehát akkor hiába, biztosan megöljük, eldöntötted már...-mondta sajnálkozva.
-Ahogy mondod, Alexandra.-majd varrni kezdtem és persze megettem vacsorámat.

Nigar szemszöge:
-Valóban, Nigar asszony?-csodálkozott az eseten Sümbül aga, mit meséltem neki.
-Igen, Sümbül agám, valóban, de kérlek erről ne szólj senkinek, így is rajtad kívül még ketten tudnak róla.
-No, és kik azok?-kíváncsiskodott.
-Mavidevran és Alexandra.
-Aexandra?!-ugrott fel hirtelen.-Hogy árulhattad el annak a mihaszna nőnek?! Rossz mint a bún, nincs kizárva, hogy árulkodós is...-kezdett ré, de én leállítottam ebben.
-Ne is folytasd agám, jóban vagyok a lánnyal, jól ismerem. Nem tenne ilyet.-majd szót váltottam.
-No, de ugye benned is bízhatok?-kérdeztem aggódva, hogy most így kiöntöttem szívem neki is.
-Természetesen, Nigar asszony, ki nem fogják szedni belőlem, Allahra mondom!-ez megnyugtatott, mert Sümbül Allahra nagyon rtkán esküszik, s ha mondja is, azt valóban betartja, mire érti.
-Köszönöm, Sümbül agám!-majd távoztam mellőle. Mikor végeztem minden dolgommal szobámba siettem, s lefeküdtem kicsit. Nagyon megrázott Ibrahim, nem tudtam nem aludni, mert különben egyfolytában ezen járt az agyam. Mikor elaludtam, ilyen álmom volt: Épp palotámban voltam a pashával, s két gyermekünkkel, kivel Allah ajándékozott meg. Beszélgettünk valamiről, egyszer pedig Alexandra jött be az ajtón. Véres kést tartott kezében. Hirtelen fájdalmat éreztem. Magamra néztem, s látta, hasamból ömlik a vér. Gyermekeim halottak voltak, a pasha pedig Haticét csókolta éppen. Felriadtam:
-Ne!-üvöltöttem fel, majd rájöttem szép lassan, hogy ez  a rettenet csupán fejem szüleménye volt. Viszont már nem tudtam visszaaludni. Ahányszor csak lehunytam a szemem Alexandrát láttam magam előtt, azzal a véres tőrrel a kezében. Rettenetes volt. De, vajon miért álmodhattam ezt? Nem értem. Csak járkáltam fel-alá a szobában és az álmon töprengtem. Ekkor eszembe jutott, hogy mit is mondott Mahidevran: Majd nézz be hozzám, ha kedved tartja... Gondoltam, kihasználom, hogy nincsen dolgom, meglátogatom őt. Kinéztem lakrészemből, majd elindultam az úrnőhöz. Ajtaja előtt még egyszer végiggondoltam, valóban bemenjek-e, majd babocsájtást kértem az agáktól. Az úrnő rögtön be is engedett. Belépésemkor egyből meghajoltam előtte.
-Szultánám...
-Üdvözöllek Nigar, gyere csak!-mondta, majd magához rakott még egy párnát, mire leülhetek. -Kérlek, hagyjatok magunkra.-mondta szolgáinak, ők pedig távoztak a lakrészből. Ekkor vettem a bátorságot, s nekikezdtem mondandómnak:
-Asszonyom, mondtad, hogy ha gondolom, nézzek be hozzád, kérlek, mondd, hogy nem zavarlak!-kezdtem aggódni, de kezét az enyémre tette, s így szólt:
-Nigar asszony, te sosem zavarsz. Mond hát, mi van veled és a pashával? Kibékültetek, ugye?-erre lesütöttem tekintetem.
-Nem igazán, asszonyom, még nem is találkoztunk azóta...-mondtam neki, majd könnyezni kezdtem.
-No, sebaj, majd ki fogtok, higyj nekem!-mondta, majd rám mosolygott.
-Legyen úgy, asszonyom!-majd viszonoztam kedvességét. Ekkor körülnéztem lakrészében: Mindenütt csupa gyönyörű és drága tárgy, selyemlepedők, hímzett párnák, aranyrojtos függönyök, tengerkék fali minták, cserépedények, porcelánpohár-készletek. Gyönyörű az egész. Az enyémben csupán egy ágy van, s pár kis párnácska, hogyha netán vendég érkezne le tudjon ülni. Meg persze kis asztalka, mi fölött ettem, a olykor rajzoltam is. Nagyon elmerengtem, mit nyilván nem értett Mahidevran, s rá is kérdezett:
-Nigar asszony, mit nézel úgy?-kérdezte kedvesen.
-Semmit, asszonyom, csupán lakrészedet csodálom. Nekem egyetlen díszem az a pár párna, magam vásároltam.
-Úgy, most lesz benne más is.-mondta, majd felém nyújtott asztaláról egy díszes kis gyertyát tartójával együtt.
-Köszönöm, asszonyom:mondtam, majd meghajoltam előtte.
-Ugyan Nigar asszony, nincs mit. Vidd csak el, nekem nem kell, van elég.-majd rám mosolygott. Milyen kedves asszony, igazán szeretem őt.
-Nigar asszony...-kezdett bele.
-Parancsolj vele, úrnőm...-mondtam neki, kérdezve, mit szeretne.
-Arra gondoltam, mivel most úgy sincsen szolgám elkélne egy, s én rád gondoltam. Kedvellek, így megbízom benned.-mosolygott rám ismét. Milyen jó is lenne! Szívesen lennék szolgája!
-Megtisztelsz, asszonyom...-mondtam, majd viszonoztam kedves mosolyát.
-Úgy meg is beszéltük. Még ma jelentem a Validének óhajom, s költözhetsz is.
-Köszönöm, úrnőm, öröm lesz téged szolgálni!-szélesedett ki neki arcomon egy mosoly.
-Én pedig örülök, hogy szolgám leszel! Nálad jobbat nem is találhatnék. Ahogy Ibrahim sem... Úgyhogy ezt még tovább beszéljük.-majd intett, hogy most menjek, dolga van.
~
Mahidevran hamar szólt a nagyasszonynak, így már délután nála laktam. Nagyon örültem, hogy engem választott szolgájának. Rettentően boldog voltam! Csak ne lett volna rajtam az a nyomás a pasha miatt. Összetörte a szívem. Teljesen. Már órák óta, hogy semmi dolgom, így kicsit visszatértem régi lakrészembe, hogy minden cuccom átkerüljön az úrnőhöz. Sokáig tartott, míg végül minden átkerült. Ekkor fürödni készültem volna, át is mentem volna az úrnőhöz, de Alexandrával találtam magam szembe ajtómban.
-Allahra, Alexandra, a frászt hoztad rám! Mit akarsz?-kaptam szívem elé a kezem hirtelen megjelenésétől.
-Bocsánat, Nigar asszony, csak érdeklődtem volna, hogy mit csinálsz.-ezen meglepődtem. Miért érdeklődik ennyire mostanában?
-No, miért érdekel téged ennyire?-kérdeztem kedvesen.
-Csak kíváncsi voltam.-mondta, majd nagyot sóhajtott.
-Mi lelt téged, Alexandra? Miért vagy ilyen ideges?-kérdeztem, majd megfogtam a vállát. Ő szemembe nézett, s így szólt:
-Nigar asszony..-majd abbahogyta.
-Mond, lányom!-kértem őt szépen.
-Kérlek.. ne menj a fürdőbe..-majd ment volna ki, de megállítottam.
-Miért ne menjek, tán történt valami?-kérdeztem aggódva. Ő sírni kezdett, s így szólt:
-Még semmi, de fog.. Ezért kérlek, ne menj oda!
-De hát miért?-ekkor kezem után kapott, majd szemembe nézett.
-Csak ne menj.. kérlek..-majd letörölte könnyeit és távozott. Nem értettem őt. Minden esetre, muszáj volt fürödnöm, így indultam is a fürdőbe. Mikor odaérkeztem senki sem volt ott. Mosakodni kezdtem. Kis idő múlva három női szolgáló jött be, majd körbeálltak engem.
-Mit akartok?-kérdeztem, de válaszul az egyik lefogott, majd a falhoz nyomott. Én fuldokolni kezdtem, mivel nyakamat is erősen szorították. Majd az egyik így szólt:
-Mehet.-Egy kést vett elő, majd a földre lökött. Felemelte azt és belém szúrta volna, de hátulról lefogta karját, s a dolog visszafelé sült el. Az illető a szolga hasába szúrta a kést, majd elvérzett. Én gyorsan elmentem a fal mellől, és megnéztem ki volt az, ki életemet mentette meg. Alexandrát pillantottam meg véres tőrrel a kezében. Tudta volna ezt az egészet?
-Alexandra... Te... tudtad, hogy ez fog történni?-kérdeztem tőle remegő hangon.
-Nigar asszony, én szóltam, hogy ne gyere ide, figyelmeztettelek...-majd lesütötte szemét. De honnan tudhatta, hogy ez fog történni?
-Ki mondta ezt, ki küldte őket?-kérdeztem idegesen.
-Hatice szultána...-mondta, majd rám nézett. Ekkor minden világos lett. Ezért járt szobámba, kémkedett utánam.
-Elárultál engem...-mondtam magam elé bámulva.
-Nigar asszony, én...-szavába vágtam.
-Mikor úgy megbíztam benned... Minden egyes szavad elhittem, azt hittem bízhatok benned...
-Nigar asszony...-lépett oda hozzám, kezemet megfogta. Kivettem onnan.
-Hagyj, hozzám ne érj! Többé nincs közünk egymáshoz. Felejtsd el, hogy továbbra is bizalmasod leszek.-mondtam, majd ránéztem komoran.- Aljas módon elárultál, hogy tehetted? Ezért az ékszerért tetted, mond? Hát ennyit jelentett neked bizalmam?-kérdeztem sírva.
-Asszonyom...-kezdett ő is sírni, de nem tudtam mit mondjon.-kérlek, bocsáss meg, nem tehettem mást. Az úrnő kérése volt. Én elleneztem, de ekkor azt mondta, mikor elmondtam neki, hogy te és Ibrahim együtt voltatok...-szavába vágtam.
-Hogy mi? Te elmondtad, amit bizalmasan mondtam neked? Minden egyes szavam átadtad az úrnőnek?!-kérdeztem, egyre ingerültebb hangon.
-Nigar, én...
-Egy szót se. Eleget hallottam...-majd elfordultam tőle és összeszedtem cuccaim. Ő még egyszer próbálkozott:
-Nigar asszony, kérlek... Nem akarom, hogy rosszban legyünk, beszéljük meg...mondta. Én sok hallgatás után így szóltam, immár nyugodtan.
-Szerinted érdekel, mit mondasz, mit hozol fel mentségedre?-elnevettem magam.-Többé nem vagy sem barátnőm, sem pártoltam. Menj úrnődhöz, mondd, hogy nem sikerült a kis tervetek, de ne aggódj, legközelebb biztos összejön.-mondtam neki szánakozva. Ő zokogni kezdett.
-Ne viccelődj, nem tennék többször ilyet. Kérlek, nem várom el, hogy megbocsáss, csak hallgass meg. Kérlek!-mondta, majd felém jött. Megfogta kezem.
-Mondd hát.-enyhültem meg. Persze szóba sem jöhetett, hogy bármennyivel is kevésbé haragudnék rá. Teljesen elvesztettem nála bizalmam.
-Nem tehettem mást, mivel az úrnő kiszedte belőlem, miket mondtál azt mondta, hogy ezzel átálltam az ő oldalára, és kénytelen vagyok végrehajtani akaratát. Én beláttam akkor, hogy hiba volt elmondanom neki mindent, de mit tudtam volna már akkor csinálni? Én valóban azt hittem, hogy Hatice jó ember... De beigazolódott, hogy tévedtem, borzalmas ember...-dühöngött.
-De miért mondtad el, miket én bizalmasan mondtam neked?-kérdeztem nyugodtan, de ridegen.
-Nem tudhattam, hogy erre készül, én azt hittem, hogy csak érdekli.
-De négis. Ha valamit elmondok neked, azt csak neked mondom, nem asszonyodnak.
-Tudom, ne haragudj...-sírta el megint magát.
-Ezen most már ne törd fejed, nem számít. Már teljesen mindegy. Legalább most már értem, ki hol áll.
-Nigar asszony, kérlek!-guggolt le elém, majd ruhámat csókolta.-Én a te oldaladon állok, nem az övén, higyj nekem!
-Ezek után hogy bízhatnék meg benned?-majd kimentem a fürdőből, s ott hagytam őt a földön.