8. fejezet

Hatice szemszöge: Körülbelül egy órát vártam az ajtó előtt, mire végre Nigar kinyitotta azt, s kijött rajta. Jobban megnéztem, majd láttam, hogy ruháján a gombok nincsenek bekapcsolva, s a haja is tönkre ment. Ő, mivel látta, hogy bámulom értetlenül nézett rám:
-Szeretnél valamit úrnőm?-kérdezte aggódva, hogy észrevettem-e valamit. Hát észre.
-Nigar asszony... Ruhád miért nincsen begombolva?-ekkor gyorsan elfordult, majd rendbe szedte azt.
-és hajad? Mi lelte?-erre már nem tudott mit csinálni, inkább szót terelt.
-Asszonyom, engedelmeddel most mennék is, sok a dolgom...-majd távozott. Nem hiszem el! Ekkor bekopogtattam az ajtón, mire percek múlva a pasha kinyitotta azt egy szál nadrágban. Mi az Hatice?-kérdezte, majd résnyibbre csukta ajtaját, hogy ne lássam felső testét.
-Ibrahim... Mit csináltatok ti Nigar asszonnyal ennyi ideig?! Tudod mióta várok már itt?-elnevette magát.
-Te még azóta itt vagy?-majd végképp kifakadt.-No, és mit akarsz, mond hát.
-Eressz be, ott elmondom.-erre körülnézett, majd nagyobbra nyitva az ajtót beengedett. Mielőtt szóltam volna ő gyorsan felső testére kapott valamit, majd felém fordult.
-Mit akarsz, mond.
-Először is... Mit csináltál Nigarral eddig?-kérdeztem mérgesen.
-Ahhoz neked semmi közöd szultána!-mondta mérgesen, majd járkálni kezdett fel-alá. Én így szóltam:
-Úgy, neked sincs közd, mit én akartam mondani vele kapcsolatban.-mondtam, majd távozást színleltem, de ő perce, ahogy sejtettem megállított:
-Várj! Mire gondolsz? Mi közöd van neked hozzá?-majd közeledett felém.
-Ugyan, neked ahhoz semmi közöd.-utánoztam őt gúnyosan, mire indulatosan megragadott.
-Ne akarj felbőszíteni, mondd mi dolgod vele!-én, mivel kellően megijedtem, elmondtam neki:
-Eressz, mert megjárod!-mondtam neki, majd rákezdtem: Te és ő mostanában nagyon összemelegedtetek, jól mondom?
-Nem tudom miről beszélsz...-habozott, de én tovább mondtam.
-Ugyan, Ibrahim. Ne is tagadd. Ezt nem lehet. Viszont ha ezt tovább folytatjátok komoly következményei lesznek...-mondtam komoran.
-Mint például?-csodálkozott el.
-Például megölöm őt!-üvöltöttem ki, mire ő kimondhatatlan haragra gerjedt.
-Nem tennéd. Nem is teheted.-nyugtatta magát.
-Oh, már hogyne tehetném! Annyit mondok, hogy tiszteletlenül viselkedett velem szemben és máris repül a feje!-nevettem el magam gúnyosan.
-Miféle szörnyeteg vagy te?-kérdezte tőlem egyszer csak hosszú csend után. Olyan komolyan, nyugodtan, határozottan, hogy szinte éreztem a feszültséget.
-Gondold meg pasha, ha nem szeretnéd halálát hamar távolodj el tőle.-mondtam, majd végleg kimentem. Meg kell, hogy mondjam igen büszke voltam magamra, már elegem volt ebből a bimbózó viszonyból. Felettébb megnyugtat, hogy végleg elhervasztottam. Ezután vidáman folytattam utam szobám felé. Mikor beléptem éppen szolgám fogadott engem ebédemmel a kezében.
-Alexandra! Mit hoztál?-kérdeztem mohón, majd kikaptam kezéből a tálcát, ami tele volt mindenféle finomsággal. Hozzá is kezdtem, majd pár perc tán el is tűnt mind a tálcáról. Felálltam, majd varrni kezdtem. Szolgám ekkor megszólított:
-Asszonyom...
-Mondd Alexandra.-kaptam fel fejem első szavára, mióta bejöttem.
-Ma beszélgettem kérésedre Nigar asszonnyal...-erre odaszaladtam hozzá.
-No, és miket mondott?
-Semmi érdekeset, úrnőm. Csak a háremről és mindennapjairól beszélt.-mondta, majd lesütötte szemét.
-Biztosan csak ezekről esett szó?-gyanakodtam.-Ibrahimot nem említette?-erre ő felkapta a fejét, majd gyorsan szavamba vágott:
-Miért beszélt volna, asszonyom?
-Csupán érdeklődtem. Miért ijedtél meg ennyire? Ugye nem szövetkezel vele?-kérdeztem ingerülten, majd indulatosan néztem felé.
-Isten ments, asszonyom, csupán meglepődtem kérdéseden.
-Előttem ne említsd Istenedet, nem illik! Egyébként megtérhetnél te is, mint hajdani szolgám, Verona. Ő maga is keresztény volt, mindenki lenézte őt itt, miután pedig muzulmán lett szolgálataim alá került.  Te is jobban tennéd...-erre ő szavamba vágott:
-Ne is mondj ilyet, asszonyom! Én nem váltogatom vallásom, aki ezt teszi saját hitét tagadja, s gyengíti meg.-ekkor észrevette magát, hogy is beszél velem, majd kaftánt csókolt.
-Bocsáss meg, asszonyom, csupán feldúltam erre, hisz én őszintén hiszek Istenemben.
-Megértelek, lányom.-majd megsimogattam hátát. Nem bántom őt, igazán szimpatikus lány. Hiszem, hogy majd segít engem, s Nigar elleni munkálatomban. Felálltam, majd kezembe vettem azt a verset, mit Ibrahim írt annak a szolgának. Alexandra, mikor meglátta rákérdezett, mit fogok kezemben.
-Ibrahim versét, mit Nigarnak írt.-erre nagyon meglepődött. Én kezébe nyomtam, majd szemébe néztem, s így szóltam:
-Juttasd el ezt Nigar szobájába.
Ő eltette zsebébe, majd így szólt:
-Asszonyom, mégis hogyan jussak be hozzá?-aggódott.
-Ahogy akarsz, de még ma estre legyen szobájában a kis tekercs.-ő erre így szólt:
-Asszonyom... Van valami, amit elhallgattam tőled eddig, bocsásd meg... Nigar nem csak ezeket mondta nekem. Valóban beszélt a pasháról is. Mindent elmondott nekem róla, hogy simogatta állát, hogy ölébe döntötte, hogy majdnem megcsókolta, a levelet, és az előbb az imént azt is elmesélte nekem, hogy milyen csodálatos volt együttlétük...-szemeim tikerekedtek.
-Hogy mi?!-álltam fel mérgesen, majd tovább faggattam őt:-Mit mondott róla, ő kezdeményezett vagy Ibrahim?
-Nekem azt mondta, hogy a pasha hajolt hozzá közel, majd szerelmet vallva neki megcsókolta őt. Gombolgatni kezdte ruháját, és az ágyra..
-Jó, jó nem érdekelnek a részletek...-vágtam gyorsan a lány szavába. Ekkor körülnéztem szobámban, majd szekrényem felé indultam. Kivettem belőle kis ládikámat, miben ékszereimet tartottam. Kiemeltem közülük egy szép nyakláncot, mi félhold alakot formázva szokta ékesíteni nyakam. Gyönyörű kék kövekből átt szinte az egész, egyedül közepét díszítette egyetlen ezüstös drágakő. Odaléptem Alaxandrához, majd elé mutattam.
-Tessék, a tied. Megérdemled.-mosolyodtam rá, de ő lesütötte tekintetét, és így szólt:
-Nem fogadhatom el asszonyom, nem tehetem...-mintha bűntudata lett volna azért, amiért elárulta asszonyát.
-Alexandra...Fogadd el, kérlek, megérdemled. És ezért ne érezd magad kellemetlenül, Nigar nem érdemli meg hűségedet, te már az én szövetségesem vagy, feledd is el őt. Azzal, hogy ezt elmondtad nekem, végleg átálltál az én oldalamra.-ő végre elvette a nyakláncot, majd nyakához próbálta azt. Egyszer csak viszont elemelte onnan. Ismét szomorkodni kezdett.
-Hé, Nigar adott neked valaha ilyet? Nem hinném. Felejtsd el hát őt végre!- majd még egy hozzá illő fülbevalót is ajándékoztam neki. Végre elmosolyodott ő is, majd azt is magához próbálta.
-Köszöm, asszonyom, Halálomig hűséges leszek hozzád.-mondta őszintén felém, aminek nagyon örültem. Benne valóban megbíztam, s nem is idegesített fel egyáltalán, mint egykori szolgáim. Azt hiszem, megtaláltam a megfelelő személyt magam mellé, kivel megszerezhetem magamnak Ibrahim pashát. Mi ketten örökre eltapossuk Nigart, s senki nem állhat már akkor utamba, hogy az enyém legyen!

Nigar szemszöge:
Miután minden dolgommal végeztem szobámba indultam, hogy végre pihenjek egy ilyen hosszú délután után. Benyitottam ajtómon, levettem kalapom, majd ágyamra vetettem volna magam, de éppen Alexandrával találtam magam szemben.
-Nigar asszony!-lepődött meg, bár nem értem, miért ő, mikor én lakom itt.
-Alexandra, hát te? Mit keresel lakrészemben?-erre ő elsápadt, s habozni kezdett.
-Én, én, én... csak téged kerestelek, hogy elmondjam, az úrnő mégsem olyan rettenetes, mint ahogy mondtad. Igazán kedves velem, egyáltalán nem üvölt, soha!-mondta zavartan, mire én nagyon meglepődtem. Így szóltam:
-Örülök, hogy szerencséd van vele, remélem meg is marad ilyen nyugodtnak.-gúnyolódtam, majd megpillantottam a kezében valamit. Valamit, ami ismerős volt a számomra. Az a kis tekercs... mintha elvesztett levelem lenne, mit a pashától kaptam. Meg ily jegyeztem neki:
-Alexandra, mi az a kezedben? Tán nem elvesztett levelem, mit már reggel óta keresek?-kérdeztem tőle, mire ő ezt sem tudta, mit mondjon.
-Őm, igen, ezért is jöttem még, ajtód előtt találtam, gondoltam odaadom, ne keresd tovább.-ez elég érdekesen hangzott, de minden esetre örültem, hogy meglett kis tekercsem, már nagyon hiányzott.
-Köszönöm, Alexandra, de most menj, lepihennék kicsit. Ki is ment volna, de hirtelen megállt.
-Nigar asszony,-mondta, de elhallgatott.
-Mi az, Alexandra, mondd?-kérdeztem, mielőtt ledobtam volna magam ágyamra.
-Őm, nem érdekes, jó pihenést!-majd távozott volna, de megállítottam őt.
-Alexandra, mit szerettél volna? Kérlek, mondd!-mondtam, majd odamentem hozzá, s megfogtam a kezét, s így szóltam:-Nekem bármit elmondhatsz, én mindenben segítelek támogatlak téged.-ő erre csak ennyit mondott:
-Csak szerettem volna megköszönni, hogy pártolóm vagy.- majd kiment. Furcsa volt. Nem szokott ilyen lenni. Mit titkolhat előlem?

Ibrahim szemszöge:
Reggel, mikor kikeltem az ágyamból, egyből arra gondoltam, amit Hatice mondott nekem, hogy megöli Nigart. Mégis hogy ölné? Nem teheti. Nem is fogja, mert esküszög magam fojtom meg! Miközben így dühöngtem magamba, valaki kopogott az ajtón.
-Pashám, Nigar asszony kér hozzád bebocsájtást.-rettentően megörültem, de kicsit féltem is. Hogy viselkedjek most vele?
-Jöjjön.-mondtam egyszerűen, majd az agát szerelmem váltott fel.
-Pashám!-szaladt hozzám, de én ekkor hirtelen elfordultam tőle. Ha nem akarom halálát, muszáj lesz távol maradnom tőle. Ő erre csodálkozva nézett rám, hogy mi lelhetett.
-Pashám... Valami gond van? Miért nem nézel rám,-kérdezte édesen, mire én a legnagyobb fájdalmamat leküzdve így szóltam:
-Nigar... Ami tegnap történt, az többé nem ismétlődhet meg. Felejtsük el egymást, és most kérlek, menj...-mondtam, de majdnem elsírtam magam közben. Szerelmem viszont valóban megtette, így nem is akartam ránézni, mert ösztönösen átkaroltam volna, s megcsókoltam volna száját.
-Pashám...-kezdett bele sírva.-Mégis hogy érted?-érintette meg vállam, de én járkálni kezdtem, hogy ne hasson meg gyönyörű szeme.
-Úgy, hogy többé nem történhet meg, és felejtsük el egymást.-mondtam, de ekkor már valóban könnybe lábadt a szemem. Ő közelebb jött hozzám, majd így szolt:
-Pashám... Én idáig ellenálltam neked, mert nem akartam bajba kerülni. Csak egy szál választott el attól, hogy átengedjem magam neked, de te meggyőztél engem. Meggyőztél szerelmeddel, s azt mondtad, akár a halállal is dacolnál értem. Most pedig ezt mondod.
-Nigar,én...-kezdtem bele, de elhallgattam.-kérlek, menj el.-nyögtem ki nehezen, miközben majd megszakadt a szívem. Ő az ajtóhoz sietett, visszanézett, s sírva szólt felém:
-Azt hittem, hogy szeretsz!-majd becsapta azt ajtót. Mikor kiment kitört belőlem is  sírás, odamentem asztalomhoz, s egy mozdulattal felökleltem idegességemben. Nem hiszem el, hogy ezt tettem vele? Idáig harcoltam szerelméért, most pedig, hogy végre megkaptam őt, s élvezhetném társaságát, el kell hagyjam őt... Nem akarom elhinni...

Nigar szemszöge:
Mikor kimentem a szobából, sírva borultam a fal mellé, összekuporodtam, és zokogtam.
Mi lelhette a pashát? Meg voltam róla győződve, hogy szeret engem, mosst pedig így elküldött. Nem értem. Hosszú ideig ott ültem, mire valaki megszólított:
-Nigar asszony, mi a baj?-felnéztem. Mahidevran szultána állt felettem. Hirtelen felálltam, s mondani kezdtem neki:
-Asszonyom, a pasha nem szeret engem.-majd zokogni kezdtem, ő pedig átkarolt, s a vállán sírtam tovább.
-No, de Nigar asszony, hogy érted, hogy nem szeret? Mi történt?
-Benn voltam szobájában, mire ő kiküldött engem, s azt mondta, hogy ami tegnap történt, nem történhet meg többször, és hogy felejtsük el egymást...-mondtam remegő hangon.
-De hát mi történt tegnap?-kérdezte meglepetten.
-Együtt háltam a pashával, asszonyom...-mondtam neki, mire ő furcsán nézett rám.
-És akkor most miért küldött el?
-Nem tudom, asszonyom!-mondtam neki, majd ismét elsírtam magam. Ő megfogta vállaim, s a szemembe mondta:
-Ne sírj, Nigar asszony, ennek biztosan van valami oka, nem szívből mondta ezt neked a pasha. Ha idáig odáig volt érted, hirtelenjében nem pártolhat el mellőled.-mondta nekem, majd rám mosolygott. Én persze ezt most nem tudtam viszonozni, lehetetlen volt. Viszont nagyon hálás voltam neki, amiért kissé megnyugtatott, mert sokkal feldúltabb voltam, mikor még nem volt itt.
-Köszönöm, asszonyom, remélem, hogy szavaid beigazolódnak majd...-mondtam, majd meghajoltam előtte, s a hárem felé vettem az irányt. Mikor beléptem, egyből Sümbül aga fogadott, de nem volt hozzá kedvem, így engedelmesen köszöntem, majd távoztam mellőle.
-Nigar asszon, mi lelt?-kérdezte, mert furcsának találta, hogy nem szóltam meg őt semmiért.
-Semmi, Sümbül aga, semmi...-mondtam, majd próbáltam kicsit összekapni magam, hogy ne kérdezze meg többet.
-Asszony, látom, hogy valami bánt, ki vele, addig nem hagylak.-ajj, Sümbül aga, hogy mondjam el ezt neked?
-Csupán fáradt vagyok, ennyi az egész.-hazudtam neki, de nem hitte el.
-Azért még senki sen hírt, mert fáradt. Mondd hát valós okát, asszony!-simította meg a vállam, mire én hirtelen átkaroltam őt, ő pedig a hátamat simogatta.
-Jaj, Sümbül aga, borzalmas dolog...borzalmas...-zokogtam el magam iszés, és mindent elmondtam neki.

Ibrahim szemszögre:
Miután kissé lehiggadtam, gondoltam lenézek a hárembe, hogy meglessem Nigart, nagyan rosszul van-e miattam. Mikor leértem, éppen, hogy csak bepillantottam az ajtón, meg is találtam rögtön Nigart. A szoba közepén állt, és... Sümbül aga karjában volt. Éppen ölelte őt. Valószínűleg miattam, hisz panaszkodott neki valamit. Az a szégyentelen Sümbül! Hogy meri ölelgetni az én Nigaromat? Vagyis most már nem az enyém... Haticének köszönhetően. Meg kell barátkoznom azzal a gondolattal, hogy mostantól teljesen komoran és elhidegülten kell rá tekintenem, s beszélnem vele. Kívülről szolgaként kell ismét viselkednem vele, mintha közönséges lenne a számomra, viszont belülről...belülről számomra ő a legnagyobb szultána, s az életem egyetlen darabja!