10. fejezet

Nigar szemszöge:
Hát én teljesen kiakadtam ezen. Valóban ilyen lenne Alexandra? Sümbülnek igaza volt. Már benne sem bízhatok. Pedig őszintén megbíztam benne. Még most sem tudom felfogni ezt... Mondjuk megvédett, mi tagadás nélküle meghaltam volna. Nem is ez aggaszt, hanem, hogy elmondta, miket bizalmasan mondtam neki. Hatice meg fog ölni! Ha most nem is sikerült neki, egyszer fog. Tennem kell valamit. Mondjuk, most, hogy Mahidevrannál lakom nehezebb dolga lesz. Tényleg, el is mondom az úrnőnek. Bementem lakrészébe, még egy szél törölközőben.
-Aszonyom, elnézésedet kérem, hogy így járulok eléd, de életemre törtek.
-Ki, és mikor Nigar?-futott oda hozzám megnézve, nincs-e bajom.
-A fürdőben az előbb. Épp fürödtem, mikor három nő lefotott, a földre dobott majd tőrt szúrt volna belém, de Alexandra, a hárem egyik tagja megmentett.
-Allah áldja meg a lányt!-mondta. Én felvilágosítottam őt.
-Asszonyom, igazából neki volt köszönhető ez az egész, összejátszott Hatice szultánával, kitervelték meggyilkolásom, hogy a pasha az úrnőé legyél, mert szereti őt.-Mahidevran meglepődött. Szája elé kapta a kezét.
-Ilyen lenne Hatice?-kérdezte megrémülve.-Én eddig tisztességes asszonynak gondoltam. Mekkora egy hárpia!-mondta, majd segített mindenben, mert látta, hogy mennyire megrémültem. Ő, segített. Egy szultána, egy szolgának. Ilyet sem látott még ez a világ.
~
Másnap reggel a hárembe siettem, ahol elmondtam Sümbülnek, mi is történt. Mivel úgy is tudta már ezeket, így ezt is elmondtam neki.
-Nigar asszony, de hát ez borzalmas! Nincs semmi bajod?-kérdezte, majd megvizsgált, valóban jól vagyok-e.
-Sümbül, eressz, jól vagyok! Csupán megrémültem, de azt úgy sem látni.
-Jaj, szegény asszony, hogy mik vannak ebben a palotában!-majd megsimogatott.-Gyere majd ma be hozzám kicsit, úgy sincs sok dolog. Majd elment. No, ebbe meg mi ütött?

Ibrahim szemszöge:
Már délután kettő felé járt, de én még mindig szobámban gondolkoztam Nigar asszonyon. Mi lehet vele? Meg kéne őt néznem. Ekkor valaki kopogtatott ajtómon. Egy háremi lány volt, ki bebonyájtást kért hozzám.
-Jöjjön.-mondtam az ajtóőrnek, majd bejött.
-Kit tisztelhetek benned?-kérdeztem a lánytól. Ő felnézett rám. Ekkor beugrott. Ő volt az a szép engedetlen lány, kit Sümbül úgy lehúzott szavaival. Pedig most látszott tiszteletlennek.
-Alexandra, pashám.-mondta, majd felém sietett.-könnyesek voltak szemei.
-No, mit akarsz, mond, dolgom lenne. Bocsáss meg, pasha, de Nigarról lenne szól.-erre felkaptam már a fejem, bár nem tudtam, mire gondol.
-Tudom titkotokat, maga az asszony árulta el nekem még a minap.-elcsodálkoztam. Tehát ő tudja.
-És ezzel nem vagyok egyedül. Hatice szultána is tudomást szerzett a dologról és mindent megtenne, hogy ketten ne legyetek egy pár. El is érte nálad, mint mondta, hogy eltávolodtál Nigartól, de rájött, hogy ha ezt teszi, attól még te ugyan úgy szeretni fogod őt.
-Ebben igaza van.-mondtam.
-No, de ez neki így nem jó, így kitalálta, hogy megöli.
-Hogy mi?-kaptam fel ismét fejem, majd megragadtam kezét.
-Mondd, hogy még nem sikerült neki!-kezdtem könnyezni e szavak hallatán.
-Nem, pashám, mivel engem volt be szövetségeséül, megmentettem őt.
-Köszönöm neked Alexandra!-csókolgattam kezét, majd mély levegőt vettem. Ő tovább fűzte mondandóját.
-De, pashám. Az úrnő nem nyuszik, míg Nigart nem tudja halottnak. Mit tegyünk most?-kérdezte aggódva. Én megnyugtattam őt.
-Ne aggódj, asszony, ezek után már nem hagyom, hogy Nigar egyedül legyen. Fogadalmam, hogy elhidegülök tőle immáron törlöm, mivel az úrnő sem tartotta ígéretét.-mondtam, majd asztalomra dühömben.Ő kicsit megijedt.
-Ne haragudj, csupán dühös vagyok.-mondtam, majd megsimogattam szegényt.
-Semmi baj, pashám, csupán kissé megijedtem.-mondta.
-Értem. Viszont most kérlek menjnük is, én Nigar asszonyhoz mennék, te pedig.... nem tudom, de menj.-mondtam, majd rámosolyogtam.
~
Mikor megérkeztem a hárembe persze egyből berontottam, nem foglalkoztam senkivel. Kerestem Nigar, de nem volt sehol. Mindenütt megnéztem, még szobájába is benyitottam, de ott sem leltem meg. Vajon hol lehet? Megnéztem a fürdőben, ott sem volt. Minden szolgát végig kérdeztem, tudnak-e valamit felőle, de senki nem tudott eligazítani. Csak nem...csak nem ölte meg Hatice? Mert akkor most azonnal megfojtom magam őt is! Berontottam szobájába, ahol épp Alexandrával volt, valamit beszélgettek, gondolom elmondta neki a lány, hogy nem sikerült Nigar t eltenni láb alól. Vagy épp azt mondj,a hogy másodjára sikerült? Mindegy, nem izgatott, rögtön rájuk üvöltöttem:
-Hol van Nigar?!-ő erre eléggé megijedt.
-Pashám, mit üvöltözöl, tán süketnek tartasz?-viccelődött, de nem érdekelt.
-Ne szórakozz velem, Hatice ,mondd, hol van?!-mentem oda hozzá, majd megrángattam. -
-Eressz, hogy merészeled?-kérdezte dühösen.-Nigarnak tudtommal nincsen baja. Viszont te miért keresed, nem megbeszéltük, hogy..
-És te nem azt mondtad, hogy békén hagyod?!-kérdeztem. Ő nem tudott rá mit mondani.
-Te honnan tudsz dologról?
-Mondjuk úgy, hogy neked sem kéne mindenkiben bíznod. Majd kimentem onnan.

Hatice szemszöge:
Vajon hogy értette ezt? Kiben nem kéne bíznom? Ekkor Alexandrára néztem.
-Te árultál el engem? Rajtad kívül nem igen tudta senki.-kérdeztem még nyugodtan.
-Dehogy is, asszonyom, miért tettem volna?-mondta felháborodva.
-Rendben, bocsáss meg, már azt hittem, hogy benned sem bízhatok meg.-megnyugodtam. Te akkor ki lehetett?-Minden esetre, Nigarnak akkor is meg kell halnia! Akkor majd nem a palotában teszem, mert így nem fog menni. Egyébként ki mentette őt meg, nem láttad?-kérdeztem, de ő így szólt:
-Nem, asszonyom, nem láttam.-majd felállt, s mellém jött.-Óhajtasz valamit, asszonyom?-kérdezte.-Nem, köszönöm!-majd távozott szobámból.

Nigar szemszöge:
Miután minden dolgommal végeztem, Sümbülhöz indultam, ahogyan megbeszéltük előtte. Amikor bementem, már ott várt párnáin ülve.
-Nigar asszony, végre!-mondta, majd maga mellé húzott.-Ugye szeretsz társasozni, mert most azt fogunk.-ezen elnevettem magam.
-Persze, Sümbül agám, mutasd hát, milyet játsszunk?-mikor már vagy öt menetet lejátszottunk és mindig én nyertem, kicsit megúnta.
-No, elég már, asszony, úgy is megint te nyersz.-mondta szomorúan.
-Aki tud, az tud Sümbül aga!-mondtam, majd elnevettem magam. Most először nem gondoltam talán a pashára. Sümbül felvidított. Jó barát.-No, és most mit csináljunk?-kérdeztem kíváncsian, mit tervez még mára. Ő ekkor felállt, s azt mondta menjek vele. Mit tehettem volna, vele mentem. Egy kis mackót vett ki onnan. Nem értettem, mi az. Azán, mikor magamhoz vettem, eszembe jutott. Ezt akkor kaptam, mikor anyámnak segítettem kitakarítani a lakást. Egy az egy emlékem maradt meg tőlük, mit tizenhat éves koromban, mikor idekerültem, magammal hoztam. No, de honnan van ez Sümbülnek? Én úgy tudtam, hogy elvesztettem.
-Mikor idejöttél, és megláttam nálad ezt, tudtam, el kell venne, mert minden személyes tárgyat elvesznek minden új szolgától, mint tudod. Gondoltam, mikor már régi leszel itt, visszaadom neked. Eljött az ideje. Tessék.-magamhoz vettem a kis állatkám, és mellemhez szorítottam. Sírni kezdtem. Anyámra, apámra, húgomra gondoltam vissza. Óh, mi lehet velük?
-Köszönöm, Sümbül aga!-omlottam a nyakába, majd sokáig öleltem. Nagyon hálás voltam ezért neki. Ekkor viszont váratlan pillanat következett. Az aga elhúzott magától, felém közeledett, mire én hátráltam, ő pedig utánam jött. A falhoz érve combomhoz nyúlt, majd a szoknyám alá akart menni kezével, de én lefogtam. Ő erre megfogta kezem, fejét is közelebb vitte hozzám, és hirtelen megcsókolta ajkamat. Én azt nem tudtam mit csináljak. Természetesen nem viszonoztam ezt, de nem tudtam ellökni magamtól az agát, akárhogy próbáltam. Ekkor valaki benyitott ajtómon, s hallva nyögésem, s hogy próbálnék szabadulni, ellökte az agát, majd  elém állt, hogy megvédjen. Csak ekkor tűnt fel, hogy aki megvédett az agától, az Ibrahim volt. Nem tudtam mit mondjak neki. Ekkor megragadott, és kihúzott a szobából. Én, mivel rettentően mérges voltam rá, nem ugrottam nyakába.
-Nigarom, jól vagy?-csókolt volna meg, csakhogy én ellöktem magamtól.
-Hagyj, többé ne érj hozzám! Azok után, hogy úgy otthagytál? Ne is várd, hogy szeresselek!-mondtam. Persze nem gondoltam komolyan, még jó, hogy szerettem!
-Nigar... Azt én nem direkt csináltam, Hatice azt mondta, ha nem távolodog el tőled, megöl téged!-magyarázta nekem.
-Hát, ennek ellenére tegnap is majdnem megölt!-mondtam felháborodva-
-Tudom, ezért is nem tartottam be szavam, így ismét nem kell lepleznem feléd érzéseim. Kérlek, ne haradudj. Én is zokogtam, miután kimentél, bizonyíték rá törött székem, mit a falhoz vágtam az úrnő miatt.-mondta. Én erre nevetni kezdtem, majd szemébe néztem. Ő közelebb húzott magához, és erősen megcsókolt. Neki persze már egyből visszacsókoltam, hisz szeretem. Úgy hiányoztál..-mondta, majd ismét csókolni kezdett. Hát még nekem ő! Alig bírtam ki nélküle...-És hogy vagy?-vetett ezzel véget csókunknak.-Nem sérültél meg?-kérdezte tőlem aggódva.
-Nem, pashám, csupán megrémültem.-mondtam neki panaszkodva. Ő magához húzott.
-Hogyis ne. Soha többé nem hagylak egyedül.-mondta, majd nyakamat kezdte puszilgatni. Milyen drága!
-Pashám, ezek után viszont Hatice megint próbálkozni fog, míg nem sikerül neki!-mondtam aggódva.-Nem nyugszik, míg szét nem választ minket.-mondtam neki sírva. Ő átkarolt, s fejemet puszilta.
-Ne félj, Nigar, míg én élek, mi együtt leszünk...-mondta, majd megcsókolt. Ezután szobámba, a régibe természetesen hívtam a pashát, majd ott fojtattuk tovább ezt a gyönyörű pillanatot. Újból együtt töltöttük az éjszakát, egészen másnap reggelig feküdt mellettem. Milyen jó is volt. Mikor elment én egyből felöltöztem, s a hárembe siettem, ahol már rég ott kellett volna, hogy legyek.
-Nigar asszony...-torpant meg előttem Sümbül, nyilván a tegnapi miatt. Nem is értem, mit képzelt. Még jó, hogy ott volt Ibrahim és nem feketített be.
-Sümbül aga, bocsánat, hogy késtem.-mondtam alázatosan neki.
-Ugyan, semmi gond...-mondta, majd így szóltam:
-Neked meg a tegnapiért semi gond..-mondtam neki, majd mosolyogtam. Ő viszonozta, majd elment. No, úgy hiszem kibékültünk.
~
Pár nappal a történtek után, mikor mindennel végeztem a háremben, bementem a szobámba, immár Mahidevranhoz. Éppen fésültem hajam, mikor rámtört a hányinger. Gyorsan futottam is a toalett felé a fürdőbe. Valóban hánynom kellett, mit meg is tettem. Nem értettem, mi lehet velem. Mindegy, visszamentem a lakrészbe. Ott mivel kicsit megéheztem, lementem a konyhába enni valamit Sheker agához.
-No, Nigar asszony, mit óhajtasz? Asszonyodnak vinnél valamit?-kérdezte.
-Nem, Sheker agám, én éheztem meg kicsit, tudsz-e valamit adni nekem?-kérdeztem mohón.
-Persze, Nigar asszony. Mit kérsz?-kérdezte felém mutatva a sok finomságot.
-Nekem mindegy, Sheker aga, csak adj valamit!-csaptam le az első falatra mohón.
-Nigar asszony...Mitől vagy ilyen éhes?-kérdezte furcsán.
-Semmitől, csupán régen ettem már.-mondtam neki. Ezután a pashához mentem, aki tárt karokkal fogadott.
-Nigarom!-ölelt magához, mikor bementem.
-Pashám...-mondtam, majd finom csókot adtam szájára.-Hogy vagy?-kérdeztem.
-Jól, köszönöm kérdésed, te hogy érzed magad?
-Hát, az előbb hányingerem volt, majd hánytam is...-mondtam.
-No, mi lelt? Tán rosszat ettél?
-Nem hinném, alig ettem ma valamit.
-Akkor hát nem tudom. Vigyázz magadra.-én ekkor odasiettem asztalához, láttam, hogy nincsen széke.
-Pashám...-elnevettem magam.És most mit ülsz?
-Hát, jelenleg semmin, de megoldom.-nevetett fel ő is. Majd közelebb jött, és megcsókolt volna, de én karjába ájultam.
-Asszony!-kiáltott fel, majd a bábáért kiáltott. Lefektettek az ágyra, majd a bába megvizsgált. Én ekkor már eszméletemnél voltam. A bába, mikor megvizsgált, nem mondott semmit. Ibrahim szedte ki belőle a szavakat.
-Na, mi van vele, mondd már!-förmedt rá. Ő elmosolyodott.
-Pashám, nincsen neki semmi baja, Nigar asszony várandós!-monda, majd rám nézett. Én elámultam teljesen. Hogy mi? Kisbabám lesz? Ibrahim egyből rám nézett, majd elnevette magát és felkapott az ágyból.
-Hallod Nigar? Gyermekünk lesz!-nevetett tovább, majd csókot kaptam tőle.
-Hallom, pashám, hallom!-mondtam, majd én is nevetni kezdtem örömömben.