13. fejezet

Hatice szemszöge:
Miután Ibrahim kifutott, annyira boldog voltam! Valóban enyém lenne a pasha? Vele fogok majd minden este hálni, s vele töltöm majd az éjszakát testileg is?! Ha felesége leszek, kénytelen lesz rá. Vagyis remélem... Megnéztem magam a tükörbe, elképzeltem magam esküvői ruhában a pasha mellett. Mily' szép is lesz ez az élet... Majd belém szeret ő is, s elfelejti azt a szolgát... Nem is értem, hogy vetekedhet nálam... Mindegy, ő már a múlté! Vagyis lesz. Ekkor Alexandra lépett be szobámba sírva. Én meglepődtem, nem értem miért csinálhatja.
-Mi lelt téged, mondd?-kérdeztem tőle finoman, hisz boldog voltam.
-Asszonyom...
-Na, mondd már!-fogtam meg kezét.
-Nigarhoz mentem az előbb, hogy üzenjek neki, Dase hívatja. Majd érdeklődtem hogylétemről, mire ő azt mondta, most, hogy már nincs barátai közt áruló, egészen jól van, s Mahidevran épp akkor tért vissza, ki megölelte őt, mert az asszony sírni kezdett a folyosón, majd engem hibáztatott valami esküvő miatt, és üvöltve mondta utánam, hogy soha nem fogja ezt nekem megbocsájtani, soha!-mondta immáron zokogva.
-És? Még mindig ennyire szereted őt?-kérdeztem szánalmasan.
-Nem, csupán zavar, hogy.... igen szeretem őt, és ő már nem bízik bennem, soha többé nem fog nekem megbocsájtani!-zokogta el magát, majd ölembe dőlt. Én fejét kezdtem simogatni.
-Alexandra, ne csináld, Nigar szeret téged, miattam neheztel csak rád, miért bocsánatot kérek, nem tudtam, hogy te ennyire szíveden hordozod barátságotokat.-mondtam neki kedveskedve, most már úgy sem számít, mi lesz Nigarral. Ibrahim az enyém.
-Asszonyom, ugye te nem utálsz engem?-ezen kicsit meghatódtam, sajnáltam szegényt.
-Ugyan, miért utálnálak, mondd? Én kedvellek téged, tisztességes és kedves lány vagy. Hűségesnek nem mondanálak, hisz ellenségem legjobb barátnőd, de...-nevettem el magam, mire ő is elmosolyodott végre. Nem akartam vele rosszban lenni, egyetlen pártoltam.
-Köszönöm kedvességed, asszonyom, én is kedvellek téged!-mosolyodott rám. Ekkor kimentünk, mert mondtam, hogy elújságolnék anyámnak valamit. Mikor odaértünk, a Valide rögtön fogadott.
-Jó anyám!-üdvözöltem őt ölelve.
-Haticém, kislányom! Mi híred van, mond?-kérdezte, hisz látta izgatottságom.
-Anyám, megvan, ki lesz majd férjem.-mondtam neki boldogan.
-De hát ez fantasztikus, és ki?-kérdezte, remélve, hogy Jafar pashát mondom, de nem jött be.
-Ibrahim pasha, anyám!-mondtam, mire ő is és Alexandra is nagyot néztek rám.
-Ibrahim? De hát, de hát ő...
-Ő?-néztem rá indulatosan.
-Tökéletes választás lányom, örülök!-mosolyodott el műn. Tudtam, hogy nem örül majd a pashának. Ekkor Alexandrára néztem, ki még mindig engem bámult, leesve neki, hogy erről a házasságról beszél Nigar. Kicsit mérgesnek tűnt de hát kit érdekel egy szolga véleménye?! Engem biztosan nem... Ezután kiválasztottuk anyámmal azt a ruhát, mit majd akkor viselek. Alexandra csak szomorkodva állt felettünk.
-Ez igen tetszetős, neked nem tetszik lányom?-mutatott fel egy gyönyörű darabot anyám. Meg kell mondjam, egyszerűen mesés volt.
-Anyám, ez tökéletes, ez lesz a megfelelő!-mondtam, majd magamhoz próbáltam. Ekkor Nigar asszony jött be az ajtón.
-Asszonyom...-köszöntötte anyámat, majd mikor meglátta, hogy nincsen egyedül előttem is meghajolt.-Szultánám...-mondta idegesen felém.
-Nigar, köszöntelek!-szólt anyám, majd odahívta maga elé Nigart. Ő, mikor meglátta miket is nézünk, sírva fakadt, majd kirohant a lakrészből.
-Ennek meg mi baja?-kérdezte anyám csodálkozva az asszony viselkedésén.
-Fogalmam sincs anyám...-mondtam, majd Alexandrára nézem, aki olyan " persze, nem tudod, mi, te szánalmas némber" ábrázatot öltött ki rám hárítva azt.
-Hívd vissza nekem Alexandra, feladata lenne!-mondta szolgámnak anyám, ő pedig egyből ki is futott utána.

Nigar szemszöge:
Allahra, nem vagyok normális. A Valide mit szólhat?! Letöröltem könnyeim, majd a falnak dőlve gondolkoztam, majd a földre roskadva sírtam tovább... Egyszer csak valaki mellém ült, s simogattam hátam. Felnéztem, ki lehet az. Alexandrát pillantottam meg magam előtt megértő tekintetet meresztve rám.
-Hagyj, menj el!-mondtam neki halkan,de ő nem tágított.
-Nigar asszony, tudom, hogy neheztelsz rám, amiért elárultam az úrnőnek gyermeked létét, s hogy a pashával vagy kapcsolatban, de ehhez az esküvőhöz semmi közöm! És a többit is csak miattad tettem, hogy megmentsem életed!-mondta, majd könnyezni kezdett. Én elgondolkoztam ezen... Valóban értem tett mindent, de akkor is Hatice szolgája, s akkor is elárult!
-Tudom, Alexandra, nem haragszom rád nagyon, de bízni már nem tudok benned, lehetetlen... Már nem is azt a lázadó kis fiatal tüzes lányt látom benned, kit barátnőmnek tekintettem, hanem egy alkalmazkodó, csendes, egyszerű szolgalányt, ki elárult engem.-mondtam neki őszintén. Ő erre, belátja ezt az egészet visszafojtva, de sírni kezdett.
-Ne haragudj, Nigar asszony, én tényleg a te oldaladon állok, mindig is ott álltam! És nem változtam meg, csupán tisztelettudóbb lettem, elfogod sorsom.-mondta megmagyarázva új énét, de valóban megváltoztatta őt Hatice. Rá sem ismerek. Egyszer csak így szólt:-Egyébként a Valide küldött, hogy jöjjek utánad, feladatod lenne...-majd felálltunk, s a nagyasszony elé siettünk. Én kicsit féltem, mit majd kapni fogok tőle az előbbiért, de mit tehettem volna, elvesztettem a fejem.
-Asszonyom...-köszöntöttem őt, ő pedig mérgesen nézett rám.
-Nigar asszony, mire véljem ezt az előbb? Miért rohantál úgy el sírva?-kérdezte mérgesen.
-Bocsáss meg, asszonyom, rossz dolog jutott eszembe, azért csináltam, elnézésedet kérem...-hazudtam, de ő nem hagyta ennyiben.
-No, és miféle rossz dolgok, mondd?-erre fogalmam sem volt mit feleljek. Végül ennyit mondtam:
-Csupán Sümbül aga  mesélt még tegnap valamit, arra emlékeztem vissza...-elég hihetetlennek tűnt, de végül elhitt nekem.
-Értem úgy ezt máskor tedd meg, most dolgod van. Vidd le ezeket az esküvői ruhákat a szabónak, mondd meg neki, hogy ezek nem kellenek, tegye el.-majd kezembe nyomott egy kosár piros színű esküvői ruhát. Szemem megint könnybe lábadt, de nem mertem sírni már.
-Igen is, asszonyom...-mondtam, majd kivittem a lakrészből a holmikat. Előtte Mahidevran lakrészébe vittem, majd magamhoz próbáltam egyet. Milyen szép volt... Kár, hogy nem én leszek ebben. Miközben így próbálgattam, Mahidevran jött be az ajtón. Úgy megijedtem, hogy eldobtam a kosarat. Ő pedig tőlem.
-Nigar, Allahra, mit csinálsz? Úgy megrémítettél.-mondta a szívéhez kapva.
-Bocsánat, asszonyom, én csak...-odajött hozzám.
-Esküvői ruhák?-kérdezte szomorúan tőlem.
-Igen, azok.-mondtam hajamat piszkálva.
-És miért nem teszel magadnak egyet el, senki nem tudná meg!
-Ugyan kinek, asszonyom?! Én Ibrahimon kívül senkinek sem leszek asszonya!-mondtam a kezemben tartott ruhát földhöz vágva. Kicsit túlzás volt, de ő megértett engem.
-Ne szomorkodj, Ibrahim és te egy pár lesztek, hagyj nekem! El fog jönni az a nap is!-mondta, majd rám mosolygott.
-Legyen úgy, asszonyom.-majd viszonoztam mosolyát. Végül aztán felvettem a kis ruhácskát a földről, s eltettem magamnak.

Ibrahim szemszöge:
Végre, mikor az uralkodó békén hagyott meglátogattam volna Nigart, de Sümbül agával futottam össze.
-Pasáhm...-hajolt meg előttem mélyen.-
-Mit akarsz Sümbül?-kérdeztem.
-Pashám, a szultán nagyasszony hívat téged, mondván meg kell még beszélnetek pár dolgoz.-biztos az esküvő miatt keres. Tudom, nem kedvel engem, kíváncsi vagyok mit akarhat. Be is mentem szobájába, ahol éppen Haticével beszélgettek. A szultána oda rohant hozzám.
-Ibrahim!-majd átkarolt, mi ellen nem tehettem semmit, hisz a Valide előtt álltunk.
-Pasha, köszöntelek téged!-mondta a nagyasszony lehangoltan.
-Valide...-hajoltam meg, mikor Hatice végre elengedett engem.-Hívattál engem...
-Igen, meg kéne beszélnünk lányom esküvőjével kapcsolatban pár dolgot. Először is, gratulálok lányomhoz, sok boldogságot nektek!-mag lesz...
-Köszönöm, asszonyom...-majd ismét fejet hajtottam előtte. Ő Haticére nézett, majd kezet nyújtva felé így szólt:
-Haticém, kérlek, hagyj magunkra minket.-ő kiment.Ekkor az asszony feldúlt hangnemben fojtatta tovább, majd fel-alá járkálni kezdett. Anyja lánya, mások előtt kedves az emberrel, amúgy meg nem kíméli!-Ibrahim pasha... Csodálom bátorságod, engedelmességed, rangod, hűséged... De Hatice lányom nem adom akárki kezébe, ugye tudod? Ha bármivel megbántod őt, vagy panaszt hallok modorodra, elbúcsúzhatsz életedtől!-mondta keményen. Én lennék a legboldogabb, ha nem adná oda a lányát.
-Tisztában vagyok vele, asszonyom.-mondtam, hogy kicsit lehiggadjon eléggé feldúltnak látszott. Nem értem, miért csinálja, mi baja velem?
-Akkor jó, pasha. Most távozhatsz.-mondta, majd kitessékelt ajtaján. Ez nem normális. Még jó, hogy Szulejmán szultán nem ilyen ember, ő igazán kedves, midig becsülte a szerelmet. Ezért is mondtam volna meg neki viszonyom Nigarral, mi ez után is meglesz, csak kicsit nehezebben... Megyek is hozzá, hogy még láthassam kicsit, mert ha elkezdődik a szertartás egyből másik palotába visznek majd, tőle távol. Be is kopogtattam hozzá, mert az agák valamiért nem voltak az ajtó előtt. A lakrészben csak Mahidevran volt, evett valamit.
-Asszonyom...-üdvözöltem őt, majd egytől a lényegre tértem:-Nigar asszony hol van?
-Épp a fürdőben van, pashám, nem régen ment el.-mondta. Nekem eszembe jutott valami.
-Rendben, úgy mennék is.-majd távoztam tőle. Persze nem szobámba, Nigar után a fürdőbe. Kicsit féltem, hogy meglát valaki, de végül nem lett semmi ebből. Lassan és halkan nyitottam be a fürdő ajtaján, láttam, valóban fürdik. Oda mentem hozzá, halkan, majd megcsókoltam nyakát. Ő összerezzent, nem tudta, ki lehet az.
-Pashám! Te mit keresel itt?-nézett hátra végre. Én kivettem kezéből a mosdótálkát, majd mellé ültem s ölembe kaptam.
-Csak nem zavarok?-kérdeztem szemöldököm felvonva. Ő elmosolyodott én pedig megcsókoltam erősen. Levettem róla a kis törölközőt, de ő visszahúzta.
-Pashám, ne itt, bejöhet valaki...-mondta, de nem érdekelt. Végül aztán megengedte, hogy levegyem a fürdőruhácskáját, majd újból megcsókoltam őt.
~
Később, mikor vége volt szeretkezésünknek én kimentem, mert az uralkodó már várt. Elé járultam, majd így szólt:
-Ibrahim, barátom! Ma van a nagy nap!-mondta, majd átkarolt engem.
-Tudom, nagyuram, már nagyon várom.-nagyon...
-Azt meghiszem, gyere is, húgom már készen van.
-Hogy mi, már is kezdődik a szertartás?
-Igen, pasha, gyere!-mondta, majd majával húzott. Ne már, el sem búcsúztam Nigartól. Mondjuk szerintem az előbbi tekinthető annak is. Na, indultam is az uralkodó után, egészen a lenti teremig, mit mulatságokra tartogattak. Bementünk, majd leültünk a párnákra. Ekkor a Valide, sok sok szolga, Mahidevran és Dase jötte be. Körbenéztem a teremben, kik jöttek el erre, majd megpillantottam Nigart... Nem értem, miért hívták ide? És hogy öltözött fel ily' hamar?! Szegény drága, nem szabadna ezt látnia! Egyszer csak Alexandra, mögötte pedig Hatice lépett be a terembe. Szép volt az esküvői ruhájában. Én nem kaptam semmi különös darabot, csak egy díszes turbánt.
-Haticém!-hívta magához az uralkodó húgát. Megölelték egymást, majd a szultán egy kis kendőt adott neki, majd Hatice magára tette. Ekkor az uralkodó összetette kezünket, majd áldását adta és elkezdődött a szertartás. Hatice egyfojtában engem nézett én pedig Nigart. Nagyon kellemetlen volt az egész. Legszívesebben oda rohantam volna hozzá és megcsókoltam volna, de elég érdekes lett volna esküvőmön. Mindegy, valahogy túléltem majd pár óra múlva vége lett mindennek.
-Gratulálok, pashám, sok boldogságot!-mondta Dase, majd meghajolt előttem. Persze nem köszöntem meg, inkább felhúztam magam rajta. Sajnos még sok mindenki gratulált Haticéhez, később pedig elől állt kocsink, hogy új palotánkba vigyen. Borzalmas érzés fogott el, mikor megláttam. Elszaladtam volna és kikiáltottam volna mindenkinek véleményem erről az egészről... Édes Nigarom, mit csinálhat most?

Nigar szemszöge:
Borzalmas volt látni Ibrahimot Haticével látni... Azt hittem, hogy ott helyben ájulok el, de végül ellenálltam ennek. A sírógörcs kerülgetett, mikor végleg összeadták őket. Mi lesz ezután? Hogy fogom látni a pashát? S gyermekünk? Hogy hogyha így látni születését? Mondjuk még az is nehéz lesz, hogy mások meg ne tudják. Csak a bába láthat engem.
~
Órákon át törtem a fejem Mahidevran lakrészében, hogy mit csinálhat a pasha. Asszonyom persze észre is vette.
-Nigar, ne aggódj, még oda sem értek!-mondta nyugtatva kedélyemet.
-De mi lesz, ha odaérnek? Mit fognak csinálni ketten?
-Nem ketten mennem, Nigar, 2-3 szolgát is küldünk utánuk.
-Tudom, de Ibrahim egész nap vele lesz mi lesz, ha...Mahidevran szavamba vágott:
-Ilyet ne is gondolj, egy szót se!-mondta erélyesen, persze csak, hogy nyugtasson, nem rossz indulatból.-Ibrahim nem tesz veled ilyet, látom, mennyire szeret!-mondta mosolyogva rám.
-Igen, tudom, asszonyom. Csak mégis azért tartok...-mondtam, majd tovább gondolkoztam.

Hatice szemszöge:
Már vagy egy órája mentünk a kocsival, mikor végre az megállt.
-Ah, itt vagyunk!-mondtam neki, majd kipattantam a kocsiból.
-Tudom...-mondta lehangoltan. Ettől még nekem jó kedvem maradt, majd ő is utánam jött. Pár aga utánunk jött, bekísért a palotába. Hát, gyönyörű volt. Csupa márvány mindenütt, selyem szőnyegek, arany abroszok, millió fényes gyertya. Elállt a lélegzetem.
-Milyen gyönyörű, nem de, Ibrahim?-kérdeztem a pashát. Ő kivette kezét az enyémből, majd elfordult előlem.
-Hagyj békén, Hatice, menj aludni...-mondta, majd leült a székre.
-Ibrahim, meddig fogod ezt csinálni, kérlek fogadd el, hogy mostantól feleséged vagyok. Különben is, ma lesz nászéjszakánk is!-mondtam vidáman, de ő üvölteni kezdett:
-Ne várd el, hogy szeresselek, s főleg, hogy együtt háljak veled, asszony!-majd kiment az udvarra. Én sírva borultam le a díványra... Nagyon rosszul esett... Bementem hálószobánkba, majd megkértem szolgáim, hogy vezessenek fürdőmbe. Ott megfürödtem, majd, mivel Ibrahim még mindig kinn volt aludni tértem. Biztos ő is jön majd...

Ibrahim szemszöge:
Csak álltam a szökőkút előtt, s gondolkoztam... Mit tegyek most? Hogy fogok ezután élni? Itt, Hatice mellett, ez nem élet! Akkor inkább meghalok! De nem tehetem... Most születik nem sokára egy gyönyörű kisbabám, s szerelmemet sem hagyhatom magára. Mondjuk most sem lehetek vele... De akkor mit tegyek? Szinte egész este csak az udvaron álltam, nem mentem be Haticéhez. Azt sem tudtam mit csinál. Biztosan lefeküdt. Én aztán mellé nem fekszek! Inkább megfagyok! Ekkor egy szolga jött oda hozzám:
-Pasáhm, nem akarsz bemenni, megfázol...-mondta, de én így szóltam:
-Ne törődj velem, menj inkább te be!-majd visszafordultam a szökőkút felé...

Nigar szemszöge:
Most már biztosan ott vannak, mit csinálhatnak? Alszanak már? Ibrahim az úrnő mellett fekszik? Mit mehet most?! Ezeken járt az agyam egész este. Nem hunytam le egy pillanatra sem szemem. Már pirkadott, mikor valami kopogást hallottam ablakomon. Mi lehet ez? Odamentem, láttam, egy kis galamb az. Biztosan Ibrahim írt! Majd levettem kis lábáról a tekercset. Valóban ő volt azt, e sorokat írta: Kedvesem, én édes virágszálam. Rettentő órákat élek át itt rád gondolva, miközben  fogoly vagyok itt Hatice mellett. Nem tudom, hogy fogom kibírni, már most sem bírom. Most is kinn állok a sötét kertben, rád gondolva nézem a távoli eget. Milyen drága! Mosolyogva olvastam ezt a csodálatos levelet, majd hirtelen belém nyílalt a fájdalom. Felkiáltottam, majd hasamhoz kaptam. Mahidevran felkelt rá, elém sietett.
-Nigar, jól vagy?!-kérdezte aggódva.
-Igen, asszonyom, csupán rám tört a görcs.
-Igen, ez most egyre gyakrabb lesz majd, míg meg nem szülöd őt. Tényleg, hogyan fogod? És, ha valaki meglátva?-kérdezte.
-Nem tudom, úrnőm, fogalmam sincs, ezen még nem gondolkoztam...-mondtam meg neki őszintén, mert valóban fogalmam sem volt, mi lesz majd születésekor...
-No, én megyek, még korán van.-mondta, majd visszafeküdt aludni. Én csak tovább néztem azt a kis papírt, mit a pasha küldött. Kimentem hát tintáért régi szobámba. Nagyon halkan és nyugodtam mentem, mégis összeütköztem valakivel...
-Allahra!-kiáltott fel az illető. Megismertem hangját, Sümbül volt az.-Ki vagy?-kérdezte tőlem ijedten, mert még nem volt valami világos.
-Én vagyok az, Sümbül aga, ne félj.-nevettem el magam a riadt agán. Erre ő komoly hangnemre váltott:
-Nem félek én, Nigar asszony, csak nem értem, mit keresel itt ilyen korán, mikor még senki sincs fenn!-próbálta menteni magát.
-Ezt én is kérdezhetném, Sümbül aga!-mondtam csípőre tett kézzel. Ő szót terelt:
-Jól érzed magad Mahidevrannál?-kérdezte kedvesen.
-Igen, igazán kedves asszony!-mondtam neki őszintén. Ő ekkor közeledett felém, majd arcomba hajolt:
-Nigar... Most, hogy Ibrahim és Hatice összeházasodtak, nem lenne esetleg kedved...-én szavába vágtam.
-Sümbül aga, hogy képzeled?! Én ugyan úgy szeretem a pashát, s ő is engem!-majd ellöktem volna magamtól, de erősebb volt, mint én.
-Ugyan, most senki sincs itt, gyere...-mondta kezem után nyúlva. Én gyorsan kihúztam az övé közül, majd indulatosan arcon vágtam. Már rég ezt kellett volna tennem, mikor először ezt tette.
-Hagyj békén, mégis mit képzelsz?!-szóltam rá, mikor szoknyarészem alá akart nyúlni. Ő elvette ugyan kezét, de a falhoz döntött, majd befogta számat. Ott helyben meg tudtam volna fojtani, de nem tudtam tőle elvenni kezem. Ő kigombolta gombjaim, majd keblemet kezdte csókolgatni. Ekkor már elvesztettem fejem, eszeveszettül ordítozni kezdtem, de nem hallották, hisz szám be volt fogva. Nem tudtam elképzelni mit tegyek...

Ibrahim szemszöge:
Épp járkáltam a kertben föl-alá, vártam Nigar levelét, de nem jött semmi. Már vagy egy órája küldtem neki, biztosan látta. Remélem eljutott hozzá a madár. Az az ostoba állat, még ekkora távon sem képes jó helyre levelet vinni?! Mindegy is, ott törtem a fejem tovább. Talán nem is a madár a hibás? Nigarral történt valami?