14. fejezet

Nigar szemszöge:
Sümbül tovább csókolgatott, míg én csak  álltam a fal mellett, próbálva eltaszítani magamtól, de nem sikerült egyszer sem. Nem is tudtam, hogy ilyen erős férfi. De még is mit csináljak? Nem tűrhetem ezt! Mondtam magamban erőt véve, majd kezébe haraptam. Ő felkiáltott, én pedig üvölteni kezdtem, míg ajkam szabad volt.
-Segítség, valaki segítsen!-mondtam, de az aga újból befogta szám.
-Hallgass, asszony!-mondta, majd a keze helyett szájával hallgattatott el. Én a legnagyobb mértékben  elleneztem ezt, annyira rossz volt. Nem hittem, hogy Sümbül ilyenre is képes. A keze immár szoknyarészem alatt volt, felső combomat fogdosta, markolászta. Ekkor zokogni kezdtem, de nem hallotta meg senki, hisz az aga csókolt engem. Kilátástalan helyzetemért egyedül Allahhoz fohászkodhattam már. Perceken keresztül simogatott, s csókolgatott, míg Allah végre meghallgatott engem. Az aga már épp befeketíteni próbált engem, mikor e szavakat hallottam:
-Sümbül aga, azonnal hagyd abba!-üvöltött rá Mahidevran. Valószínűleg utánam indult, látva, hogy nem vagyok sehol. Az aga elengedett, én pedig a földre rogytam, s sokkot kapva ültem egy helyben, az akkor még sötétes folyosót bámulva. Sümbül szökni próbált, de Mahidevran hamar ott termett és elkapta őt.
-Mit képzelsz, te szégyentelen?!-majd a falhoz vágta.
-Úrnőm, én csak...
-Láttam mindent, ne is tagadd, Sümbül aga!-förmedt rá, majd elengedte, s a mögötte jövő agáknak adta át.
-Agák, vigyétek őt a tömlöcbe!-mondta, majd gyorsan leguggolt hozzám. Én még akkor is ugyan abban a helyzetben ültem mozdulatlanul. Egyedül könnyeim szökdöstek lefelé arcomról ruhámra.
-Jaj, te szegény, mit tett veled ez a szégyentelen?-majd felsegített a földről. Én csak tovább bámultam, nem szóltam hozzá.-Kérlek, mondd valamit!-mondta, majd kicsit megütögette arcomat. Én ekkor megszólaltam:
-Ma-Mahidevran...-ránéztem, majd átöleltem őt hirtelen, s hangosan zokogni kezdtem. Folyton az a kép játszódott le előttem, mikor az aga csókolt, szoknyám alatt matatott, én pedig tehetetlenül sírtam...-Borzalmas volt!!!-nyögtem ki egy értelmes szót végre. Ő csitítgatni kezdett, hogy nyugodjak meg, majd besegített szobájába. Ott leültetett maga mellé, majd mikor jobban lettem elmondtam neki mindent. Hogy tintáért mentem, s akkor akadtam össze vele. Ő, míg mindent végighallgatott, egészen elborzódott, hogy milyen ember Sümbül. Nem hitte volna, hogy ezt tenné. Az mondta:
-Többször nem fog bántani, ne félj, börtönben van a kutya!-majd indulatosan járkált fel-alá.
-Asszonyom, félek!-mondtam neki meg az őszintét. Ő nagyon sajnált, s mivel már eléggé világosodni kezdett Dase asszonyt hívatta a lakrészbe. Ő hamar ott is termett, majd meghajolt előtte. Mahidevran gyorsan behívta őt, majd elé állított.
-Dase, hogy ügyelsz te a többi szolgára, ha? Sümbül aga épp az előbb támadta le Nigar asszonyt, s ha nem vagyok ott, tán be is feketíti!-üvöltözött vele, majd közelebb lépett hozzá. Dase mentegetőzni kezdett.
-Asszonyom, én csupán fürödni voltam, nem gondoltam, hogy ennyi idő alatt ilyen dolgok történnek!-mondta. Mahidevran így szólt:
-Mostantól Sümbül nem a hárem vezetője többé, sorsáról pedig majd a Szultán dönt.-majd kiküldte az asszonyt. Teljesen elképedtem, hogy a szultána hogy kiállt értem. Most valóban bebizonyította, hogy sokat jelentek neki. Remélem még sokáig sokáig szolgálhatom őt. Ekkor eszembe jutott a pasha... Ha itt lett volna, biztosan megvédett volna engem, mit a multkor. Tudtam, hogy nélküle nem leszek teljesen biztonságban. Mondjuk úgy látom, Mahidevranra számíthatok bármikor.

Hatice szemszöge:
Reggel, mikor felkeltem biztos voltam benne, hogy Ibrahimot magam mellett találom, de tévedtem. A pasha nem volt sehol. Kikeltem az ágyból, majd keresésére indultam. Mindenhol megnéztem a palotában, nem volt sehol. Kimentem, hogy megkérdezzem a szolgákat hová tűnt, majd megpillantottam szökőkutunk előtt állva, hogy gondolkozik valamin. Egész este kinn volt? Ennyire gyűlöl engem? Oda mentem hozzá, majd a vállára tettem kezem.
-Ibrahim... Egész este kinn voltál?-majd szemébe néztem. Ő lesöpörte kezem, majd elfordult előlem.
-Soha nem fogom elfogadni frigyünket, ezt most megmondom neked!-mondta egyszerűen.
-Miért neheztelsz rám ennyire?-kérdeztem tőle egészen őszintén, mire ő felém fordulva magyarázott.
-Hogy miért? Te valóban nem tudod? Mindenkivel ellenszenves vagy, bántod a nálad kisebb rangú embereket, és főképp... majdnem megölted szerelmem, s gyermekem! Szerintem ez elég ok arra, hogy gyűlöljelek!-mondta lekezelőn, majd bement a palotába. Hogy mindenkivel ellenszenves vagyok, vele mindig kedvesen beszélek, hisz szeretem! Nem hiszem el! Amíg ez a Nigar él, addig nem lehetek vele boldog! Muszáj valahogy eltennem őt láb alól! Azt hittem, a távolság elválasztja őket, de rosszul... Ekkor hívattam volna Alexandrát, de rájöttem, ő már nem szolgám többé. Hiányozni fog, benne megbíztam. De kivel fogom ezután elvégeztetni ezeket a munkálatokat? Sebaj. Allah vezetett rá engem ezzel arra, hogy magam kell végezzek vele, saját kezűleg. Bementem palotámba, Ibrahimot kerestem. Végül a hálószobában bukkantam rá. Az ágyon ülve törte fejét. Én oda öltem hozzá, majd arcát kezdtem simogatni. Mérgesen nézett rám, majd elfordult. Annyira rossz, hogy nem szerethetem őt, mivel ő nem viszonozza ezt.
-Miért nem hagysz békén?-kérdezte szomorúan. Felállt az ágyról, majd az íróasztalhoz ment. Leült székére, majd írni kezdett. Oda mentem hozzá, de halkan, ne lássa, hogy ott vagyok. Olvasni kezdtem: Kedves Szerelmem, édes Nigarom... Nem olvastam tovább. Még ma elmegyek a Topkapi palotába, s megölöm azt a nőt!

Ibrahim szemszöge:
Mivel aggódtam asszonyom miatt, újabb levelet kezdtem írni neki. Mikor végezem, éppen egy galamb búgott az ablak előtt. Odasiettem hozzá, kivettem tőle kis levelét, mit nekem hozott. Gyorsan kitekertem, majd olvasni kezdtem: Pashám, bocsáss meg, hogy eddig nem kaptál választ, de borzalmas dolog történt... Ekkor megijedtem, hogy mi lehetett, gyorsan tovább olvastam: Mikor kimentem, hogy tintát kerítsek leveledhez Sümbül agával futottam össze, ki letámadott engem, s csókolgatni kezdett, számat befogva. Tűz piros arccal olvastam tovább: Én próbáltam üvölteni, hogy meghallja valaki, de lehetetlen volt, ő erősebb volt nálam. Már féltem, hogy befeketíti szerelmünket, mikor Mahidevran szultána érkezett segítségemre. Az aga, Allahnak és az asszonynak köszönhetően börtönbe került. Viszont nem érzem magam biztonságban, nagyon hiányzol, nem bírom nélküled!  Nigar Nem hiszem el, én drágám, hogy merte az a szerencsétlen ezt tenni?! Azonnal a palota felé vettem az irányt, nem is kocsiba, lóra ültem, majd vágtatni kezdtem. Hamar a palotába értem, s futottam is befelé. Nigar asszonyt kerestem rögtön végigmentem a folyosón, majd lakrészébe rontottam kisebb küzdelemmel az agákkal, kik sehogy sem akartak beengedni. Meghajolni is elfejetettem, egyből Mahidevran felé vettem az irány, mivel megint csak ő volt a szobában.
-Asszonyom, Nigar hol van?- ő kicsit meglepődött érkezésemen, de látva aggódásom, s haragom keveredését, inkább mondta:
-Úgy tudom, a háremben van.-mondta, majd meghajoltam előtte, s lesiettem a lépcsőn egyenesen a hárembe. Ott is nehezen engedtek be. Ott először Dase jött velem szembe, hamar elküldtem, nem nagyon érdekelt, mit mondd. Gyorsan a szokásos helyre mentem, hol lenni szokott. Nem volt sajnos sehol, így kimentem a háremből. Az ajtó felé menet pillantottam meg őt ruhákkal kezében, épp felfelé tartott a lépcsőn. Odafutottam hozzá. Ő, mikor meglátott, elnevette magát, majd mikor odaértem megfogtam arcát, s lassan megcsókoltam őt. Kezében az erő teljesen elment, kipotyogtak belőle a ruhák, majd nyakamba kapaszkodott.
-Pashám...-mondta, majd átöleltük egymást.
-Kedvesem, jól vagy?! Nem esett semmi bajod?! Az az átkozott aga, hogy mert ilyet tenni veled?!-kérdeztem tőle aggódva, majd hátát simogattam.
-Pashám, majdnem...-szavába vágtam.
-Psszt! Ne mond ilyet, mert esküszöm megölöm! Próbáld meg mihamarabb kiverni fejedből, rendben?-majd bólogatott. Ekkor felmentem vele Mahidevranhoz, jobban átbeszéltünk mindent, majd kicsit otthagytam őket, lementem a tömlöcbe. Ott megtaláltam hamar Sümbült, ki épp aludt. Bementem hozzá, majd a falhoz vágtam, hogy felébredjen. Ő nagyon meglepődött, hogy ott talált.
-Pashám...-motyogta, de elhallgattattam.
-Hogy mertél hozzáérni Nigar asszonyhoz, te szégyentelen?!-üvöltöttem rá. Ő csak össze vissza dadogott, és kedveskedve néztem rá. Meg kell mondjam, nem hatott meg, megszorítottam a nyakát.-Beszélj, míg kedves az életed, te haszontalan!-mondtam, szinte köpve dühömet. Ő nem tudott szólalni erőteljes szorításomtól, így csak köhécselt néha-néha. Ekkor eszembe jutottak azok a sorok, mit Nigar írt nekem levélben: Csókolgatni kezdett, befogta számat. Minden átfutott az agyamon, elképzeltem magam előtt az egészet. Annyira bedühödtem, hogy ár majdnem megfojtottam őt, de ekkor az agák lecsillapítottak, hogy hagyjam ezt abba. Én elengedtem nagy nehezen elengedtem a nyakát, majd a falhoz vágtam, ő pedig a földre esett. Leguggoltam mellé, majd fülébe súgtam:
-Ha még egyszer hozzá mert érni, vagy megközelíted őt, valóban megfojtalak!-majd kimentem a tömlöcből, s felsiettem asszonyomhoz.
-Na?-kérdezte tőle kíváncsin. Én szomorúságot álcázva mentem oda hozzá, majd elmosolyodtam.
-Szerintem nem kell tőle többet tartanod, megnyugodhatsz.-Ő rám mosolygott. Én nagyon örültem, mert ekkor éreztem magam ma először nyugodtnak. Viszont kedvem hamar hanyatlani kezdett...
-Ibrahim, ne haragudj, hogy közbeszólok, de Dase üzent még mikor egyedül voltam lakrészemben, hogy az uralkodó látni kíván.-mondta ekkor hozzánk lépve Mahidevran. Nem hiszem el, honnan tudja, hogy itt vagyok. Áh, tényleg ,Dase is, mintha ezt mondta volna az előbb! De vajon mit akarhat? Elbúcsúztam Nigartól, majd az uralkodó felé mentem. Bebocsájtást kértem, majd meghajoltam előtte. Ő boldogan pattant fel munkaasztalától, hogy megérkeztem.
-Ibrahim!-mondta, majd beljebb hívott.
-Nagyuram, kérettél engem...
-Igen, a felől érdeklődnék, hogy megvagytok.e húgommal?-most erre mit mondjak?
-Igen, meg, köszönöm, nagyuram.-majd műmosolyt erőltettem számra. Annyira nem volt most kedvem hozzá, mikor egészen máshol jár fejem. Azon, hogy hogyan tudnám megvédeni gyermekemet s anyját a bántódásoktól. Haticétől már nem kell tartaniuk, aminek örülök, de ez a Sümbül... Ha esetleg nem kapna halálbüntetést elképzelhető, hogy máskor is próbálkozik majd ilyenekkel. Akkor aztán velem kell szembe néznie!

Hatice szemszöge: Már éppen indultam volna a palotába, hogy kivégezzem Nigart, mikor egy lovat pillantottam meg a távolban, egyenesen felém száguldva, rajta Ibrahimmal. Hol járt? Úgy tudtam, szobánkban van! Mikor ideért, leszállt a lóról, majd bement palotánkba. Még üdvözölni sem üdvözölt. No, meg állj, Ibrahim, ha majd asszonyod már nem lesz, nem járkálsz el csak úgy itthonról! Biztos voltam benne, hogy nála járt. Nem törődve ezzel, kocsiba szálltam, majd tőrrel kezemben indultam útnak a palota felé. Egész úton azon gondolkoztam, hogy vessek véget az asszony életének, most, hogy saját kezűleg kell tennem. Nem számít, most már nem hagyom, hogy élve maradjon, elege3m van ebből a titkos viszonyból! Nem sokára megérkeztünk, szolgáim kisegítettek kocsimból. Én rögtön maradásra bíztattam őket, de egy mégis velem tartott, mondván vigyáznia kell rám. Őt befelé menet hagytam le magam mellől. A folyosón Dase asszonnyal találkoztam, ki nagyon megörült nekem.
-Asszonyom, te, itt? Jelentem a Validének, hogy érkeztél.-mondta vidáman, de én megállítottam őt.
-Senkinek se merj szólni róla, magánügyben jöttem ide.-majd elhesegettem magamtól. Felmentem az emeletre, benyitottam halkan szobájába. Nem colt ott senki. Akkor jutott eszembe, hogy ő Mahidevrannal lakik. Először oda mentem, hátha ott van. Egyből bementem az ajtón. Mahidevran, mikor észrevett komor, idegesarc kifejezést vágott, majd meghajolt előttem.
-Asszonyom...-én, látva, hogy Nigar segol, rákérdeztem.
-Szolgád hol van, Mahidevran?-ő ekkor mérgesen nézett rám. Láttam arcán, hogyha tehette volna, üvöltözött volna velem.
-Nem tudom, asszonyom, miért keresed?-kérdezte méregetve engem. Én kérdőn néztem rá.
-Ki közön hozzá, Mahidevran? Legyen elég annyit, hogy fontos... Ekkor tekintete lefelé szegődött. Nem értettem mit néz, de hamar rájöttem. Kezemben pillantotta meg azt a kést, mivel szolgásával fogok végezni. Nem tudtam, mit mondjak, inkább kifelé mentem volna, de ő megállított.
-Hatice! Ha bántanád őt, előre mondom, én gondoskodom róla, hogy kiderüljön, te voltál...-mondta. Teljesen lefagytam. Hogy meri? Én egyedül Ibrahimtól szoktam meg ily' viselkedést, tőle nem! Azért kicsit megijedtem, látva, hogy ő is az asszony oldalára szegődött.
-Fenyegetsz engem, Mahidevran?-mentem egyre közelebb menve hozzá, a késsel kezemben.
-Én, ugyan, csak szólok, ne tény olyat, mit magad is bánni fogsz...-mondta nekem komolyan, határozott hangon. Erre kicsit lecsillapodtam, de nem sok hiányzott, hogy őt is megöljem.
-Ugyan, nem bánok meg én semmit, Mahidevran, hidd el!-majd kimentem. Ő utánam futott az ajtón keresztül, majd aggódva szolgájáért nézte, hova megyek. Utánam üvöltötte:
-Kérlek, ne bántsd őt!-én hátra nem nézve, tovább mentem.  Lementem a hárembe, hátha ott tevékenykedik valamit. Hát, ott volt. Éppen a lányokat tanította tisztességre, mikor odaléptem elé. Ő megfordult, ki lehet az, majd, mikor meglátott engem, nagyon megijedt, majd gyorsan meghajolt előttem.
-Asszonyom...-szólt felém remegő hangon. Régen láttam már egyébként, egészen nagy volt hasa, benne pedig az a szörnyeteg nevelkedett. Ott helyben megtéptem volna...
-Nigar asszony, beszélni óhajtok veled!-mondtam, majd kirángattam a háremből.-No, hogy vagy most, a pasha nélkül?- ő félve nézett rám.
-Úrnőm, dolgom lenne...-mondta, majd elment volna, de én megállítottam.
-Hová mész, asszony? Csak nem félsz?!- vonszoltam őt egy sarokba, hol senki sem látott.  Elővettem késem, majd hasa felé tartottam. Kivel végezzek előbb? Gyermekeddel, vagy rögtön veled?!-kérdeztem ekkor már lángolva a dühtől.
-Asszonyom, kérlek, ne tedd! Ha minden áron végeznél velem, hadd, míg megszülöm gyermekem, őt ne bántsd!-kezdett sírásba, de nem hatott meg. Felemeltem a kést, majd hasába szúrtam. Ő csak nyögdécselt, majd a földre borult. Én gyorsan elsiettem, nehogy meglásson valaki.