12. fejezet

Nigar szemszöge:
Ekkor hirtelen valami teljesen más lett... Kinyitottam a szemem, és az, hogy Alexandra felhúzott, h,gy elment a babám, hogy üvöltöttem, mint még nem volt tapasztalható, ugyanis még mindig a földön feküdtem, s a lány csak akkor jött oda.
-Nigar asszony, uram Isten, mi történt?!-sietett oda hozzám. Én most kedves voltam vele.
-Alexandraa... Kérlek, segíts fel...-ő felhúzott. Én "vártam", hogy majd belenyilal hasamba a fájdalom, de nem jött. Allahnak hála, a baba nem ment el! Köszönöm neked! De baja még lehet, gyorsan meg kell magam nézetni a bábával.
-Nigar, hova mész? Meg kéne, hogy nézzen egy orvos!
-Oda megyek, ne aggódj!-mosolyodtam rá. Ő lesütötte szemét.
-Nigar asszony... Mondanom kell valamit...-én azt hittem, megint bocsánatot kérne, de most nem azért jött.
-Hatice nyilván tudod, hogy tudja terhességedet... Nos, én mondtam el neki, mivel meg akart téged ölni, s én mondtam, hogy mondok rólad valamit, ha nem esik bajod! Teljesen elment az eszem, de én csak azért tettem, hogy semmi bajod ne essék!-ekkor mérgesen néztem rá.
-Hogy tehetted, Alexandra? Miért nem mondtál valami mást? Ha gyermekemnek baja esett, te leszel érte a felelős!-üvöltöttem rá,majd a bábához indultam. Ő megkérdezte mi történt, majd megvizsgált.
-Mond, hogy nincsen semmi baja! Kérlek!
-Asszonyom, gyermeked sikeresen megúszta a balesetet, viszont te...
-Allahnak hála! De, mi van velem?
-Neked, mintha belső sérülésed lenne. Persze ezzel nincsen semmi gond, hamar begyógyul majd.-mondta, majd kiment. Áhh! Gyermekemnek semmi baja! Allahra, ez a Hatice! És ha valami baja esett volna? Nem hiszem el, mily' szívtelen.

három hónappal később....

Ibrahim szemszöge:
Ma hazatérek Nigarhoz, végre! Levelet is kaptam tőle, miben azt írta, hogy minden rendben, csak siessek haza. No, most eljött ez a nap! Már csak pár óra, és otthon hajónk. Már nagyon várom, hogy lássam őt. Meg persze eléggé fárasztó is volt a csata. Az uralkodó biztosan örülni fog győzelmünknek. Ekkor Bali bég jött oda hozzám, majd így szólt:
-Pashám, sikeres volt a háború, ennek örömére szeretném kérdezni tőled, hogy eljönnél-e velem a helyi mulatóba megünnepelni ezt.-Még mit nem, most, hogy újra láthatom Nigart...
-Nem, Bali bég, egyből a palotába óhajtok menni, hiányzik már az ottani élet.-is.
-Értettem, pashám... Engedelmeddel mi viszont mennénk.
Rendben, jó mulatást!-mondtam, majd megveregettem a vállát. Már annyira várom, hogy otthon legyek. Már óra múlva már ki is kötött hajónk. Én futottam szinte a partról a piacra. Mivel eszembe jutott, hogy meglephetném asszonyom valamivel. Bementem egy kis üzletbe, ott néztem neki nyakláncot. Annyi gyönyörű volt, nem tudtam, melyik legyen.
-Pashám, mit óhajtasz?-jött oda hozzám végül az eladó, hogy segítsen nekem. Meg kell hagyni, rám fért.
-Igen, köszönöm uram, nem tudom, mit vegyek, egy nyakláncot szeretnék.
-Értem. Hát, ez szerintem igen tetszetős darab, biztosan tetszene a kis hölgynek, kinek adod majd.-én rámosolyodtam. Valóban gyönyörű volt, egy kis kerti tulipán alakját öltötte, csupa rózsaszínű kőből, szára pedig nem volt. Közepén volt egyedül egy arany kis kő.-Viszont ezért elég tetszetős ára is van, pashám.
-Nem számít mennyi, megveszem.-kifizettem, majd boldogan távoztam, immár a palota felé véve az irányt. Mikor bementem, először sajnos az uralkodó elé kellett járulnom, hogy jelentsem, győzelemmel jártunk.
-Nagyuram..-köszöntöttem őt.
-Ibrahim! Végre!-mondta, majd átölelt engem barátian.-No, ugye sikerrel jártatok, mondd?
-Igen, nagyuram, győzelemmel jártunk.-mondtam, majd ő megveregette vállamat.
-Barátom, tudtam, hogy téged kell küldeni!-majd nevetni kezdett.
-No, és sok janicsárunk, s szpáhink odaveszett?
-Alig, nagyuram. Mind remek munkát végeztek.-mondtam, mert valóban remekül harcoltak a csatatéren. De most már menni akarok, Nigar már vár!
-Nagyuram, én most mennék, sok még a dolgom!-mondtam neki, majd kimentem. Ekkor már valóban kedvesem felé vettem az irányt. Be is nyitottam szobájába, de rájöttem, ő már az úrnőnél lakik. Odasiettem, majd megbeszéltem az agákkal, hogy meglepetésként szeretnék bemenni, így  nem jelenteném érkezésem. Ő megértették ezt, s be is bocsájtottak engem. Én lassan, csendben mentem be a lakrészbe. Sem Nigar, sem Mahidevran nem vett észre. Ő takarított, asszonya pedig varrogatott. Nigar ekkor kezébe vett egy tálcát, mit Mahidevran felé vitt. Én odaszóltam nekik:
-Asszonyaim...-mondtam nekik halkan. Mind a ketten odanéztek hirdelen. Nigar láthalóan nem hitt a szemének. Másodpercek múlva eszmélt fel, ki is áll előtte.
-Pashám!-kiáltotta el magát, majd elejtette a tálcát és odafutott hozzám. Én kitártam kezeim, majd mikor odaért magamhoz szorítottam őt, s szájon csókoltam. Mahidevran csak mosolyogva nézett minket.-Úgy hiányoztál már...-mondta, majd ismét megcsókoltam.
-Nigarom... Nekem is nagyon hiányoztál!-mondtam, ismét szájon csókolva őt. Ekkor néztem csak rá hasára, mikor megéreztem az enyémen, hogy nem is állt hozzám közel, az mégis hozzám ért.
-Nigar! Gyermekünk hogy van?-kérdeztem halkan, de ő felvilágosított, hogy nem kell, Mahidevran mindent tud.
-Értem. És hogy vagytok? Nem történt semmi baj?-kérdeztem. Ő kicsit félve nézett rám.
-Hát, még hónapokkal ezelőtt...-megijedtem.
-Mi történt?
-Hatice szultána letaszított engem a lépcsőről.
-Hogy mi?!-ijedtem meg.
-Ne aggódj pashám, semmi bajunk ne lett. Csak.. nekem lett valamiféle belső sérülésem, de állítólag hamar rendbe jön majd...-mondta megnyugtatva engem.
-Nem hiszem el, mégis hogy merte ezt tenni? És ha valami baja esett volna neked, vagy a babának?
-De nem esett.-mosolygott rám. Nekem azért lesz  egy kér keresetlen szavam ahhoz a némberhez! Én ekkor háta mögé mentem, elővettem az a nyakláncot, mit piacon vettem. Elsimítottam haját nyakáról, majd rátettem az ékszert. Ő értetlenkedve fogta meg azt előröl, majd, mikor bekapcsoltam neki, hátra fordult, és a nyakamba kapaszkodott.
-Ezt... neked vetted, pashám?-kérdezte könnyes szemmel.
-Igen, egy ilyen gyönyörű ékszernek csak is egy ilyen gyönyörű asszonyon a helye.-bókoltam kicsit, mire ő megcsókolt. Mahidevran mind ezt nevetve és irigykedve nézte.
-Szépek vagytok együtt, pashám.-mondta, majd odajött hozzám, s a fülembe súgta:
-Ne engedd őt el, soha! Vedd őt el feleségül.-majd kiment lakrészéből. Nigar persze egyből kíváncsiskodott:
-Mit mondott neked Mahidevran, mond?-kérdezte, de én nem mondtam el neki.-De, pashám, miért nem mondod? Olyan kíváncsi vagyok!-mondta nekem aranyosan. Én csak ennyit mondtam el neki belőle:
-Csak annyit, hogy soha ne engedjelek el. Milyen igaza is van.-simogattam mag arcát, majd homlokon csókoltam őt.
-Ő olyan kedves asszony, úgy örülök, hogy őt szolgálhatom most.-mondta boldogan.
-Igen, valóban kedves. Megbízol benne?
-Természetesen, teljes mértékben.
-Emlékezz viszont arra, hogy Alexandrábal is megbíztál, most pedig elárult téged.
-Tudom, de Mahidevran már. Ő soha nem árulna el engem.
-Legyen úgy, kedvesem!-mondtam, majd a babát kezdtem simogatni. Annyira várom már azt a napot, mikor kezembe foghatom őt. El kellene mondanom a szultának, hogy Nigart szeretem, s vele szeretném leélni az életem.-Most megyek, beszélek az uralkodóval kettőnkről.
-Ne, pashám, és ha megharagszik ezért?
-Maximum nemet mondd, mit veszíthetek?-mondtam.
-Mármint mire?-nem akartam még neki elmondani, hogy asszonyomul venném, így kisiettem inkább. Az uralkodó felé vettem az irányt, majd bebocsájtást kértem hozzá az agáktól.
-Nagyuram...-hajoltam meg mélyen előtte.
-Ibrahim pasha, mit szeretnél?-kérdezte kissé idegesen, majd felállt dolgozóasztalától.
-Nos, nagyuram...-ekkor szavamba vágott.
-Tényleg, Hatice húgom döntött már, ki legyen férje?
-Nem, nagyuram, de majd érdeklődöm.
-Most menj, azután meghallgatlak.-Nem hiszem el!
-Igen is, nagyuram.
Ki is mentem az ajtón, egyenesen Hatice felé. Bebocsátás nélkül berontottam.
-Szultána!-üvöltöttem rá.
-Ibrahim, minő meglepetés, hát megjöttetek?-ugrott a nyakamba. Én ellökte magamtól.-Mi lelt téged, mi bajod?
-Hogy mi bajom, az, hogy majdnem megölted gyermekem, az!-mondtam, majd az asztalára csaptam.
-Igen, de sajnos csak majdnem. Ibrahim, neked nem lehet mástól gyereked, csak tőlem!-mondta idegesen. Én elnevettem magam.
-Nem tudod felfogni, hogy undorodom tőled? Most már még jobban, mint eddig. Dörgöltem orra alá. Ő erre levegő után kapkodott, majd a földre esett, s ott fuldoklott tovább.
-Asszonyom, mi a baj?-kérdeztem, mert mégis csak egy szultána.
-Ibrahim.. Segíts, meg..megfulladok!-mondta már alig élve. Én leguggoltam hozzá, majd megnéztem, mi van vele.
Hatice szemszöge:
Persze nem fuldokoltam, csupán Ibrahimot akartam közel hívni magamhoz. Ekkor megláttam Nigart, hogy meghajol előttem, így gondoltam egyet...
Ibrahim szemszöge:
Ekkor arcomért nyúlt, majd hirtelen megcsókolt, olyan erőteljesen, hogy valóban alig tudtam levakarni magamról. Ekkor valaki becsapta az ajtót, majd kifutott, de nem láttam, ki volt. Gyorsan kifutottam, majd a folyosó felé néztem, hogy megnézzem, ki az. Nigart pillantottam meg befordulni a folyosón. Nem hiszem el! Ez az átkozott Hatice, mindig bekavar valamit! Asszonyom után futottam régi szobájába, ahova bement. Ő sírva feküdt ágyán.
-Kedvesem...-simogattam meg hátát, de ő nem nézett fel rám.-Kedvesem, kérlek, ne csináld, nncs okod sírni...-ő szavamba vágott:
-Nincs okom?! Miért csókoltad meg az előbb Haticét, mikor állítólag annyira ki nem állhatod?!-kiáltott fel.
-Nigarom, az úrnő fuldoklott, és lehajoltam hozzá, hogy segítsek, ő pedig hirtelen ajkamra simult, mit én ahogy észbe kaptam, be is fejeztem. Nem tennék veled ilyet!-mondtam neki őszintén, szerelmesen. -Szeretlek!-erre szemembe nézett, s látva őszinteségem átölelt engem.
-Én azt hittem, hogy.... hogy álmom beigazolódik...
-Miféle álmod?-kaptam fel erre a fejem.
-Még mikor összevesztünk azt álmodtam, hogy mi együtt éltünk palotánkban, két gyermekünkkel, egyszer csak megjelent Alexandra, Hatice. Alexandra megölt engem, s két gyermekem, te pidig Haticét csókoltad. A fürdőben, mikor majdnem megöltek, ugyan úgy láttam Alexandrát, mint álmomban, most pedig téged és Haticét is ugyan úgy.... Mi lesz, ha gyermekem is valóban meghal?--ijedt meg szegény, mit meg is értek.
-Ne félj asszony, ez nem teljesül be, csupán az a része, hogy te is én, s két gyermekünk együtt fogunk élni!-simogattam meg az arcát.
-Valóban, sikerrel jártál az uralkodónál?-kérdezte vidáman.
-Még nem kérdeztem tőle, most szeretném. Megyek is, és kérlek, ne kételkedj szerelmünkben. Mondtam, majd valóban kimentem. Még vissza kellett mennem Haticéhez, hogy megkérdezzem, mit megígértem az uralkodónak.
-Pasáhám!-mondta csodálkozva, a földön sírva. Én oda mentem hozzá.
-Miért tetted ezt, mondd? Tudod, hogy Nigart szeretem.-mondtam, majd letöröltem könnyeit.
-Mert szeretlek!-omlott volna a karjaimba, de én nem hagytam.
-Ne, én viszont Nigart szeretem, így kérlek felejts el engem.-mondtam neki őszintén. Azért jöttem, mert az uralkodó kérdi, kit szeretnél férjedül, megvan már?-kérdeztem ridegen.
-Igen, pasha. Téged.- nem hiszem el, el is felejtettem, hogy engem is mondhat, annyira az volt már előttem, hogy Nigar és én egy pár vagyunk.
-Ne, kérlek ne tedd...-mondtam neki alázkodva.
-Dehogynem, Ibrahim, te leszel férjem!-mondta keményen.
-Szörnyeteg vagy!-mondtam, majd kimentem a szobából. Nem lehet. Nem lehetek én férje, mi lesz így Nigarral?
~
Az uralkodó lakrészéhez mentem tovább, szomorúan, komoran.
-Nagyuram...-hajoltam meg előtte...
-No, megval, kit szeretne Hatice férjéül?
-Meg...-mondtam bizonytalanul.
-És, ki az?-kérdezte vidáman.
-Én, nagyuram...-mondtam, majd letöröltem könnyeim.
-De, hét ez fantasztikus! A legjobb barátom és testvérem egy pár lesznek, pompás!-nagyon...-Mihamarabb hozzálátok a készületekhez anyám segítségével. Mindjárt egyek is értesíteni őt!-nem hiszem el... Teljesen összeomlottam.-Mit is akartál mondani, barátom?
-Mindegy, nagyuram, már nem érdekes...-majd kimentem a lakrészből. Fel. alá járkáltam a folyosón, nem tudtam hogy mondjam meg Nigarnak...

Nigar szemszöge:
-Olyan boldog vagyok, ha Ibrahim sikerrel jár a szultánnál, együtt lehetünk!-mondtam Mahidevrannak, aki örömmel hallotta ezt.
-Ez fantasztikus, Nigar!-majd kicsit elszomorodott.
-Nem látom, hogy ez téged örömmel töltene el, asszonyom...-valltam be neki őszintén.
-Persze, mert ha összeházasodtok, már nem leszel szolgám többé...-mondta szomorúan.
-Asszonyom, én téged soha nem foglak elfelejteni, te van itt egyetlen barátnőm, s pártfogóm... Milliószor, mikor majd eljövök ide meglátogatlak téged, s akkor majd kiszolgállak mindennel.
-ne a szolgaságod fog hiányozni, hanem a személyed, Nigar asszony!-mondta, majd sírni kezdett.
-Asszonyom, kérlek, ne, hisz nem is biztos, hogy elmegyek.-tettem kezem az övére.
-Tudom, csak belegondoltam, hogy mi lesz, ha majd nem is most, de majd valamikor nem leszel már a palotában. Kivel fogok én ilyen jóket beszélgetni?-kérdezte. Én elgondolkoztam...-Ott van Gülsah, s Dase, igazán kedves asszonyok!-mondtam neki, de ő nevetni kezdett.
-Nigar, de téged nem lehet pótolni egyikőjükkel sem.-mondta mosolyogva, majd én megöleltem. Nagyon megszerettem őt az elmúlt időkben. Mintha a testvérem lenne. Ekkor Ibrahim jött be az ajtón, majd szomorúan felém kullogott.
-Mi az Ibrahim, nem engedte meg az uralkodó?-kérdeztem fejét simogatva.
-Bárcsak annyi volna, kedvesem...-erre mind a ketten megijedtünk Mahidevrannal, s faggatni kezdtük.
-Akkor mi az, mondd már!-mondtam neki aggódva.
-Az előbb jártam Haticécél, mert az uralkodó arra kért, hogy kérdezzem meg, kit szeretne férjéül...
-És?-kérdeztem.
-És ő.... ő engem válaszott...-mondta, majd ránk nézett.
-Az nem lehet, nem lehet, mondd meg neki Mahidevran!-kiáltottam fel.
-Nigar, én most kimegyek kicsit, jó?-mondta hátamat simogatva, majd kifáradt az ajtón.
-Padhám, és velünk mi lesz?-kérdeztem aggódva, majd sírni kezdtem.
-Nem tudom, kedvesem, nem tudom...-mondta, majd szorosan átkarolt engem és együtt sírtunk tovább.