7.fejezet

Nigar szemszöge:
Mikor kimentem az ajtón és eltávolodtunk egymástól a pashával én egyből kinyitottam a levelet. Igaz, ő azt mondta csak szobámban tegyem ezt meg, de annyira kíváncsi voltam. Menet közben olvastam el: 
Menny és pokol között járok most a purgatóriumban.Életem vajon így fog eltelni?Amikor meglátom arcodat a mennyek kapuja nyílik meg előttem és a boldogság felé haladok.Még távollétedben a pokol tüze izzítja lelkemet.Lángolok,éget a sors vesszőcsapása.Letettem a levelet, majd a falhoz dőltem és az ég felé néztem.
-Ó Allah... Most mit tegyek?-kezdtem sírni meghatódottan a verstől. Tehát valóban szeret, nem is leplezi előttem ezt. De én mit tegyek? Ha most nem lenne Hatice talán együtt lehetnénk a pashával. Ezután keblem közé rejtettem a kis papírt, majd a hárem felé vettem az irányt.
-Itt vagyok Sümbül aga.-toppantam be, mire ő idegesen felém sietett.
-Nigar asszony. Mostanában egyre több időt töltesz Ibrahim pashával, és amit az imént láttam,... Le sem tagadhatnád viszonyotokat.
-Pedig le fogom, mert nincsen köztünk semmi!-majd elmentem mellőle. Megnéztem, hogy a lányokkal minden rendben van-e, de az volt. Meg is kérdeztem Sümbült miért hívott.
-Sümbül agám. Megkérdezhetem miért hívtál, mikor minden rendben?
-Igen, Nigar asszony. Csupán egy ürügy kellett, hogy bemehessek szobádba, mert látta, hogy a pasha is bement. Vagyis hallottam. Őm...-nézett furcsán.-Mi az kebled közt, asszony-kérdezte csodálkozva, kacéran.
-No de Sümbül aga, hova nem nézel?!-majd összehúztam ruhámat. Sapkámért nyúltam hirtelen, de az nem volt fejemen. De mégis hová lehetett?
-Én csak kérdeztem, asszony...-majd elment. Én visszamentem szobámba, hogy megkeressem kalapom, de nem volt sehol sem. Nem hiszem el! Ekkor eszembe jutott kis levelem, mit a pashától kaptam. Milliószor elolvastam, és egyre szebbnek tűnt. Igazi művész! Majd az ágyamra vetettem magam, és álmodoztam. Később, mikor már untam tétlenkedésemet kimentem kicsit körülnézni a palota kertjében. Egyedül nem szabadott volna, így hát Mahidevrant kísértem.
-Asszonyom, hozzak neked valamit?-kérdeztem kedvesen.
-Köszönöm nem Nigar, inkább mesélj valamit, hogy mennek a dolgok a háremben?
-Jól, asszonyom, minden rendben van.-nagyon kedvelem őt, mindig érdeklődik felém.
-És te hogy vagy? Van valami újdonság, ha?
Gondolkoztam, hogy elmondjam-e neki. Végül, mivel megbíztam benne úgy döntöttem megpróbálom.
-Lenne valami, asszonyom, de nem tudom elmondhatom-e neked.-mondtam neki halkan, de igen is jól meghallotta szavaim:
-Nigar, nekem bármit elmondhatsz, miért adnám tovább bárkinek is?-simogatta meg kedvesen a vállamat.
-Hát... Már napok óta máshogy viselkedik velem Ibrahim pasha, persze jó értelemben. Egyik nap Hatice szultána vágott arcon, mire ő karjába vett, úgy cipelt szobámig. Többször is megfogta már kezem, s államat simogatja. A mulatság idejében ki is hívott beszélgetni, mire én elrohantam tőle, ő pedig látva, hogy sírok a földön guggolva lekuporodott mellém és átkarolt. Az előbb pedig szobámban találtam őt, majd ágyamra ült le, mivel én is ott voltam. Erre ő karjával ölébe döntött, s azt is mondta, hogy sokat jelentek a számára, de mikor mondta volna miért Sümbül aga nyitott be ajtómon. Levelet is ajándékozott nekem, mire le is írta érzéseit. Gyönyörű vers... Szultánám, azt hiszem én beleszerettem a pashába.-mondtam meg neki őszintén, mire rám mosolygott és megfogta a kezemet.
-Nigar asszony, amiket elmondtál abból egyértelmű, hogy ő is így érez irántad, s el is vehet téged, hisz pasha!
-Asszonyom, én egy szolga vagyok...-majd elfordultam tőle.
-Nigar..-kezdett bele mondandójába.-lehet, hogy szolga vagy, de te nem annak születtél. Nézz magadra! Gyönyörű vagy! Nem mellesleg pedig okos, tiszteletes és kedves is! Ibrahim nem is találna nálad jobb embert!- ezen elgondolkoztam... Mahidevrannak igaza lehet, nem vagyok rossz ember, sem pedig tiszteletlen, miért is ne lehetnék én Ibrahim felesége? Szép is lenne.
-Köszönöm asszonyom biztató szavaid!-majd meghajoltam előtte, ő pedig elmosolyodott.
-Most menj, hátha összeakadsz befelé menet a pashával.
-Rendben asszonyom, engedelmeddel...-majd elsiettem mellőle gyorsan, s a bejárathoz mentem.A lépcsőn felfelé viszont nem a pashával találkoztam, hanem Haticével...Próbáltam tiszteletesen beszélni vele, de ő persze nem tette meg...
-Asszonyom...
-Nigar. Mit akarsz?!
-Csak köszöntöttelek téged, szultánám.-idióta.
-És hová igyekszel?
-Szobámba asszonyom, nincs éppen dolgom.
-Úgy, adjak?-persze...
-Nem szükséges, úrnőm mennék is...-majd felmentem a lépcsőn. Bementem a szobámba, majd megint elolvastam volna levelem, de nem volt sehol...

Hatice szemszöge:
Mikor elment Nigar gyorsan a kezembe fogtam a levelet, s olvasni kezdtem: Menny és pokol között járok most... Hogy mi?!!! Ibraihm!!! Gyorsan a szobája felé vettem az irányt. Be is mentem volna, de épp Nigar állt előtte, bebocsájtásra várva.
-Hát te meg?!-üvöltöttem felé.
-Asszonyom, a pashának a háremi munkálatokat kellene jelentenem...-ekkor félre löktem. Éppen a pasha lépett ki az ajtón.
-Hatice, mit akarsz?-majd rólam a szolgára tekintett.-Nigar asszony, hát te?
-Pashám, beszélnünk kellene...A háremi feladatokról, mivel megbíztál...-jutott eszembe éppen, mikor már mást mondtam volna.
-Rendben, gyere be.
-És én pashám?
-Veled nincs beszélni valóm...-majd behúzta Nigart. Nem hiszem el!

Ibrahim szemszöge:
-Elolvastam a leveled...-molyosodott rám Nigar.-gyönyörű vers.
-Örülök, hogy tetszik.-majd megfogtam a kezét, közeledtem felé, és megsimogattam az arcát.
-Viszont..Van egy kis gond. Én kimentem a kertbe, majd mikor visszamentem szobámba nem volt a levél sehol.
-Az hogyan lehetséges? Valaki benn jársz szobádban?-kezdtem aggódni.
-Elképzelhető, pashám...-majd lesütötte szemét. Biztosan szégyellte, hogy elhagyta levelem. Vagyis ellopták.
-Ne búsulj Nigar asszony, nincsen semmi baj. Akárki is vette el, nem tudja bizonyítani, hogy neked szól.
-Igazad van pashám, nem tudják.
-Bár engem az sem zavarna, ha kiderülne, így legalább nem kell titkolnom feléd szerelmem.
-Te szeretsz engem, pashám?-kérdezte meghatottan.
-A világon a legjobban.-majd közeledtem felé, s ajka felé álltam. Ő nagyot nyelt, majd kicsit kinyitotta száját. Én a füle mögé tettem a haját, közrefogtam derekát, majd lassan megcsókoltam végre őt. Viszonozta a csókot, majd hajamba túrt. Én vadul kezdtem gombolgatni kis gombjait, de ő leállított.
-Pashám, ezt nem lenne...-de én a szája elé tettem az ujjam.
-Psszt... Miért ne lenne?-kérdeztem tőle, majd tovább csókoltam őt. Persze a gombokat is tovább fejtettem. Mikor mindegyik szabad volt lassan leemeltem róla, majd a többi ruhadarab következett. Ő ekkor hozzám simult, s levetette kaftánomat. Kiesett belőle kis kalapja.
-Szóval ezért nem leltem..-mosolyodott el aranyosan. Ekkor nadrágomat is kifűzte, majd én az ágyamba döntöttem őt. Lassan, finoman végigcsókoltam mindenét, mire ő felsóhajtott. Tovább puszilgattam őt, mikor pedig végleg ellazult elkezdődött a csoda. Hosszú perceken át élveztük így egymás társaságát, majd a végén mellkasomra döntöttem, s úgy feküdtünk tovább.

Nigar szemszöge:
Csodálatos volt ez az egész. Ibrahim, a bevallás, ez az imént, a kalapom, hogy meglett... Nem is sejtettem, hogy Ibrahim vehette el.
-Akkor azért voltál az imént szobámban, igaz?
-Miért is?
-Hogy elcsend kis kalapom,te galád!-kuncogott fel, majd megcsókolt.
-Bevallom, először téged indultalak megnézni, de nem voltál ott, így beértem annak illatával is. Gondoltam elhozom, hogy egész nap velem legyél..-majd rám kacsintott.
-Te kis...-mondta, majd hozzám bújt, majd így szolt:
-Pashám... Akkor most te és én?

Ibrahim szemszöge:
-Természetesen, szerinted ezután ezután elengednélek?-kérdeztem, majd megpöccintettem orrát.
-Nem valószínű pashám.-majd kimászott az ágyamból és felvette ruháit.
-Hová sietsz? Nem kell még menned. Kérlek, maradj!-rohantam oda hozzá, és megpusziltam kezét.
-Nem lehet, mennem kell.- majd erős csókot adott számra.-Később találkozunk, pashám...-majd kiment szobámból. Milyen szép volt ez. Minden napomat így képzelnék el. Vele, ilyen szépen és egyszerűen...