6. fejezet

Nigar szemszöge:
Gyorsan összeszedtem magam, majd elindultam ajtóm felé. Most már a nyakam is piros, nagyszerű... Nagyon siettem a hárembe, mert már egy ideje elvoltam, Sümbül nehogy megszóljon. Bementem a fürdőbe, ahol már vártak a lányok.
-Mi lesz most Nigar asszony? Hová visznek minket?-kérdezte Alexandra.
-Mulatni mentek. A szultán nagyasszony úgy döntött, hogy nyolc lány az uralkodót fogja ma este szórakoztatni.
-Mégis hogyan?-kérdezte most egy másik, egy kis szőke.
-Táncolni fogtak a szultánnak.-magyaráztam nekik.
-De én nem tudok táncolni!-kiáltott kétségbeesetten Alexandra.
-Ne aggódj, nem is akármilyen tánc kell oda, arra majd külön megtanítalak titeket.
-Abban a pár percben, Nigar asszony?
-Igen, de egyszerű, hamar megtanulható. És elég könnyed, szabad mozgás igényel, nem kell begyakorolni sem. Éppen neked való lányom.-mosolyogtam rá.
-Ha te mondod.- mondta, majd fürödni kezdtek.
~
Mikor mindenki készen lett, kivittem őket a fürdőbből és megmutattam nekik a tánclépéseket, még törölközőben. Majd hozták is a rájuk illő gyönyörű, szebbnél szebb színes ruhákat, amiket tánc közben viselnek majd.
-No lányok, ez kinek tetszik?-mutattam feléjük egy narancssárga ruhácskát tele fodrokkal az alján.
Nekem!-szólt egy barna, mire én rásegítettem azt.
És ez?-mutattam fel ismét egy piros, kissé vadabb vágású darabot.
-Nekem jó lesz.-mondta komoran Alexandra, majd kikapta kezemből. Nem volt éppen rózsás hangulatban, pedig nagy nap ez számára. Ha az uralkodónak elnyeri tetszését, őt válassza majd nagy eséllyel ágyasának és beleszerethet, ami Alexandrának igen jól jönne, ha úrnőt akarok faragni belőle itt.
-Rendben Alexandra, segítsek felvenni?-kérdeztem kedvesen, de ő így szólt:
-Nem kell! Öltözni tudok!-majd elfordult mellőlem. Nem értem mi baja, miért ilyen velem. Én segítem őt, nem bántom, de ő se legyen ilyen, mert nekem is van ám szigorú oldalam.
-Értem. Mi bajod?-kaptam el karját, majd arrébb vittem a többitől.
-Nem akarok a szultán elé járulni ilyen kivágott izékben!-dobta a földre a ruhácskáját.
-Te választottad, nem mind volt ám ily mély kivágású, adjak hát másikat?
-Nem kell, ennek legalább tetszik a színe.
-Jól van akkor.-nyugodtam meg.
.És mi okból kell nekem táncolgatni neki?-kérdezte lesajnálóan.
-Mivel a hárem tagja vagy, kötelességed szórakoztatni őt, ezért.
-De mit akar csinálni velünk?
-Tán nézni táncotokat? Szerinted mi okból tanítottam az imént azokat a lépéseket, ha nem azért?
-Nem úgy értem, de utána kell még valamit tennünk, vagy vissza is jöhetünk ide, a hárembe?
-Nem. Az uralkodó kiválaszt közületek egy ágyast, kivel aznap este hál.
-Hogy mi?! És ha engem választ? Nigar asszony, csinálj valamit!-fakadt ki szokásos módon.
-Mit tehetnék, mondd? Már megbeszéltük, hogy engedelmeskedni fogsz, hol látom én ezt rajtad? És egyébként is, inkább felmosnál? Mert  az is egy lehetőség. Hidd el, szívesebben táncolgatnék fel alá, mint hogy szobáról szobára takarítsak, s rátok ügyeljek!
-Én inkább ügyelnék.
-No, de most nincs választásod, neked táncolnod kell, így azt is fogsz! Értve vagyok? És kérlek, ha az uralkodó téged választana ágyasául, ne kelj ki magadból, örülj inkább, mert akkor kezdődik el itt igazán életed, akkor jó sorsod lesz, meglásd.
-Rendben, megértettem...
-Na, ezt vártam. És most menj, mert lemaradsz.-szóltam rá, majd elindultam velük a háremből a mulatságra.
~
Már éppen az ajtó előtt voltunk, majd ahol táncolni fognak, erre Sümbül aga nem megjelent?
-Nigar asszony, mindent előkészítettél? Megfürödtek-e a lányok?
-Nem Sümbül agám, piszkosan hoztam őket az uralkodó elé!-gúnyolódtam, majd elfordultam tőle, hogy bevihessem a lányokat.
Ott már bent volt az uralkodó, a nagyasszony, Mahidevran szultána, Hatice szultána, és ... Ibrahim is... Ahogy megpillantottam őt le sem tudtam venni róla a szemem. egyedül őt bámultam. Hirtelen ő is rám nézett. Mivel elég közel voltunk egymáshoz, meghajoltam:
-Pashám...
-Nigar asszony...
-Hoztam a lányokat, ahogy megbeszéltétek Sümbül agával. Állítsam be őket középre?-kérdeztem, közben pedig rá sem néztem, mert féltem. Hatice kiszúrja hogy beszélek vele.
-Igen, köszönöm Nigar asszony, utána pedig kérlek gyere velem, kinn várlak az ajtó előtt...-mondta, majd rám mosolygott és kiment. Vajon mit akarhat, Allahra nem tudom! Minden esetre nagyon kíváncsi vagyok! De előbb helyükre kell állítsam a lányokat.
-Alexandra, induljatok meg középre, ott guggoljatok le az uralkodó felé, majd mikor elkezdődik a zene kezdjetek táncolni. Ahogy mutattam, sok sikert!-mondtam neki, majd kifelé siettem, de Hatice állt az utamba.
-Nigar asszony, te meg hová mész? Nem nézed meg a lányokat?-kérdezte tőlem utalva arra, hogy maradjak benn. Nyilván látta, hogy a pasha is kiment.
-De, csupán Sümbül agát hívnám, nem tudja melyik teremben lesz mulatság, őt tájékoztatnám efelől.-hazudtam, de ő nem hitte el látszólag.
-Vagy úgy. Hát akkor majd megtalálja, nem kell ezért fáradnod!-majd megrángatta karom. Nagyon fájt.
-Rendben szultánám, de muszáj lenne, megígértem az agának, haragos lenne emiatt.
-Tudom, hogy Ibrahimhoz készülsz, ne is tagadd.-elmondtam neki.
-Igen szultána, de ő hívott, mondván beszélni szeretne vele, és az ajtó előtt vár.-mondtam neki, ő pedig elengedte karom.
-Nem megmondtam neked, hogy tartsd magad távol tőle?!
-De asszonyom, engedelmeddel mit mondjak neki? Ő hívatott, nem én őt.-mondtam neki, de nem értette.
-Nem érdekel, mondd, hogy sok a dolgod, nem érsz rá, mikor ilyenekkel keres meg, de még véletlenül se légy vele kettesben.-mondta, majd ismét ráfogott kezemre.-Most menj hát, ne várasd meg, de mondj el mindent, hogy mit mondott, mit csinált. Érted?
-Igen.-majd elengedett, én pedig kisiettem, mert már így is megvárattam Ibrahimot. Először nem találtam, de mikor kijjebb néztem, megpillantottam őt a fal mellett. Mikor ő is meglátott, felém sietett.
-Pashám, itt vagyok.-mondtam, majd a szemébe néztem, de gyorsan el is tekintettem, mert kezembe nyilalt a fájdalom, és eszembe jutott Hatice, s szavai: Addig éltél!
A pasha viszont megakadályozott ebben, mert felemelte fejemet, és államat simogatni kezdte. Ott helyben összeestem volna, ha nem nyilal bele újból a fájdalom kezembe. Fájlaltam is, amit ő észre is vett, s elengedte az állam.
-Nigar asszony, mi történt, miért fájlalod kezedet?-kérdezte majd megfogta volna, de én automatikusan elhúztam, mert nagyon fájt ha megérintik.-No, had lássam, kérlek...-erre nem tudtam nemet mondani, odaadtam neki kezem. Ő felhúzta a ruhám, és látta, hogy kék zöld.
-Mi történt? Ki tette?-kérdezte feldúltan. Legszívesebben nyakába ugrottam volna és elmondtam volna, miért is fáj annyira, de nem tehettem.
-Ah, csupán elaludtam az este, vagy talán beütöttem valahol.-füllentettem, de elég átlátszó volt.
-Nigar asszony...-kezdte, majd ismét megérintette állam, és simogatni kezdte, mikor felemelte.-Kérlek, mondd el.-majd a szemembe nézett mélyen. Nem tudtam mitévő legyek.
-Pashám, kérlek ne kínozz ezzel engem, nem mondhatom, különben...-kezdtem sírásba, de hamar elhallgattam.
-Különben, mi? Kérlek, mondd!-szólt rám aggódva, hogy meglátta könnyeim, majd vállamat is megérintette. Esküszöm, szinte lángoltam érintésétől, és végigfutott rajtam a hideg.
-Különben megölnek.-nyögtem ki végre, mire ő kimondhatatlanul aggódni és idegeskedni kezdett, én pedig levettem karját vállamról és államról, majd szaladni kezdtem tőle, a folyosó másik irányába. Természetesen ő utánam futott.
-Nigar asszony, állj meg, ha mondom, hallod?!-üvöltötte felém, de én csak sírva futottam tovább. Mikor elfáradtam, lekuporodtam a sarokba, összegömbölyödtem, és ott folytattam a zokogást. Kimondhatatlanul rosszul esik a pasha elől eltitkolni, mikor szerelmes vagyok belé.
-Nigar asszony!-talált meg végül, majd mikor látta, hogy egész testem remeg, kivette, hogy sírok. Ekkor nagyon meglepődtem, mert ő is leguggolt, mellém ült, és magához ölelt. Én, gyöngeségem miatt rádőltem mellkasára, ott folytattam a sírást. Gyönyörű pillanat volt. Nem értem miért de amint magához ölelt megnyugodtam, és szívünk szívünk is szinte egyszerre vert. Csend volt. Nem szóltam, ő sem szólt. Csak ölelt engem, és nem eresztett el... Legszívesebben megcsókoltam volna, de annyira zavarban voltam, hogy fel sem mertem rá nézni. Ő egyszer csak megszólalt:
-Ki tett téged így tönkre, asszony?-kérdezte, szinte könnyezve.
-Ha-Hatice asszony mondta nekem, hogyha veled beszélek, akkor addig éltem...-majd én is ölelni kezdtem, és immár a szemébe néztem. Ő is felnézett rám.-Félek, pashám..-mondtam neki halkan, mire ő könnyezni kezdett.
-Ne félj Nigar asszony! Amíg én ebben a palotában élek, nem esik bántódásod.-mondta, amire én közeledtem felé, hogy végre megcsókoljam, de ekkor Hatice bukkant fel.
-Mit akarsz?-kérdezte a pasha az úrnőt.
-Pasha! Mit ölelgeted itt ezt a szolgát?
-Tőled védem őt, mert megint bántottad. Karja csupa kék zöld!-muttatta neki karom, én pedig csak feküdtem a mellkasán csukott szemmel, nem mertem az úrnőre nézni.
-Miért véded őt, mond? Másodszor is kérdezem! Nigar, neked meg nem megmondtam, hogy ne merj vele kettesben maradni?!-indult felém Hatice, de Ibrahim beborította kezével fejem.
-Ereszd már el! Úgy simogatod őt, mint ha nem is tudom ki lenne! Feleséged simogasd majd így, ne szolgádat!-majd elviharzott.
-Nigar. Elment hallod?-kérdezte tőlem, én pedig felnéztem rá újból. Eszembe jutott, mit is csinálok, és felkeltem öléből. Ő lassan engedett el engem, majd így szólt:
-Most menj, már várhatnak a mulatságon.-mondta, majd végigsimította az arcom. Nem értem őt. Lehet, hogy ő is így érez irántam? Vagy csak ilyen derék ember, hogy kiáll az emberekért. A második esélyesebb. Miért is szeretne egy szolgát, kit alig ismer.
-Igenis pashám...-töröltem le könnyeim és megigazítottam kis kalapom.
~
A mulatságon még épp Alexandra táncolt különszámában, mit én szántam neki. Remek mozgása van. Mikor vége lett leguggolt a szultán elé. Ő sokáig nézte barna tincseit, végül ledobta elé a lila kendőt, mi azt jelentette, hogy ágyasul választotta ki az estére. Ekkor felvette, majd egyből rám nézett. Szeme könnyel volt tele. A végén odasietett hozzám, átkarolt, a nyakamban zokogott.
-Ne sírj Alexandra, kérlek!-nyugtattam szegényt, ki még nem fogadta el látszóan itteni sorsát.
-Nigar asszony! Értem én, hogy ő bármit megtehet, de miért? Miért irányíthat mindenkit, s miért kap meg mindent, mit akar?-majd újból sírni kezdett. Ekkor Hatice jött oda hozzánk. Megsimogatta a lányt.
-Mi bajod lányom?-kérdezte tőle valóban kedves hangon. Szimpatikus lehetett neki Alexandra.
-Nem szeretnék az uralkodóval hálni, kérlek segíts!-könyörgött neki. Én rászóltam.
-Alexandra, hagyd az úrnőt.-Hatice visszaszólt nekem:
-Hagyd a lányt. Ami azt illeti, egy valamit tehetek. Te leszel új szolgám, így nem kell az uralkodóval hálnod.-elcsodálkoztam. Miért segít neki Hatice? Mit tervezhet vele?
-Köszönöm neked asszonyom!-majd meghajolt előtte. Én kissé féltékeny lettem, úgy segítettem volna Alexandrának én.
-Most jöjj Alexandra, szedjük hát össze holmid, majd odaköltözhetsz a szultánához.
-Rendben Nigar asszony.-indultunk el, de Hatice visszarántott engem.
-Nigar! Te maradsz...-majd elküldte a többi lányt.
-Óhajtasz valamit szultánám?-persze tudtam, mit akar.
-Szerinted? Mit műveltél az előbb Ibrahimmal?-rángatott meg.
-Úrnőm, kérlek eressz...-vettem ki volna karom az övéből, de nem engedte.
-Mit mondtam neked, ha?!
-Úrnőm kérlek, én nem tettem semmit, ő ölelt át engem, mondván megvéd míg ebben a palotában él. Nem tehetek róla,
-Halgass, szégyentelen!-üvöltött rám.
-Ne, kérlek! Ez fáj!-mondtam neki, mivel már szinte lángolt a karom a fájdalomtól.
-Ki is tépem mindjárt, amint elmentek innét a többiek!-majd kivitt a teremből.
-Miért csábítottad el őt? Szereted?
-Nem.
-Szereted?!
-Nem!
-Na hazudj a szemembe, látom rajtad! Mond hát! Szereted?!
-Nem, asszonyom, nem szeretem! Nekem.haboztam, majd így szóltam:-Sümbül agát szeretem!
-No fene, Sümbült, úgy hát miért nem mondod ezt neki, egyrangú veled, összeadnálak titeket!-gondolom.
-Nem szükséges asszonyom, nem hinném, hogy viszonozza érzéseim. Neki...Nilüfer tetszik.-füllentettem neki megint.
-Értem. Akkor ez egy reménytelen szerelem a számodra. Jól mondom?
-Igen, asszonyom, sajnos. De kérlek erről ne szólj senkinek, nem lenne jó, ha kiderülne!
-Megnyugodhatsz, nem fogom. Viszont Ibrahimra vigyázz, biztosan tetszel neki, nem lenne szerencsés, ha elcsábítanád tőlem. Rendben?
-Értettem asszonyom, Allahra, nem fogom.-bocsáss meg Allah, nem esküszöm rád, de muszáj volt ezt mondanom!

Ibrahim szemszöge:
Miután Nigar elment én visszamentem a szobámba, majd gondolkozni kezdtem: Mi ütött belém? Miért szerettem bele ebbe a nőbe? Alig ismerem őt. Ráadásul szolga! De ha egyszer olyan édes és kedves egy nő! Allahra tökéletes! Felálltam ágyamról, majd a tükörbe néztem: Zavartnak láttam magam. Zavartnak és tehetetlennek. Mintha fogytam is volna. Mindegy is, nem ez a lényeg, aludnom kell, álmos vagyok!
~
Mikor felkeltem már este nyolc volt. Nem tudtam visszaaludni, akárhogyan próbálkoztam. Kialudtam magam. Kimentem kicsit erkélyemre, ott levegőztem kicsit. Mikor meguntam hegedülni kezdtem. Erre az uralkodó kinézett, s hallgatta játékom. Örültem neki, mert láthatóan tetszett neki. Már kiskorom óta hegedülök. Mikor befejeztem, eltettem a tokjába, majd visszamentem a szobámba. Nem tudtam mit tegyek, nem voltam még álmos. Kimentem a szobából, s automatikusan is Nigar szobája felé vettem az irányt. Lassan benyitottam ajtaján, és benéztem a szobába. Nem volt ott, így kicsit körülnéztem. Megláttam kis kalapját, majd  mélyen beleszippantottam. Ahh... Nigar illat! Gondoltam egyet. Zsebre tettem, majd kifutottam volna vele, de éppen Nigar jött velem szembe:
-Pashám, te meg mit csinálsz itt?-kérdezte megijedve.
-N-Nigar asszony, én-én csak...-nem tudtam mit mondani. Ő elnevette magát. Mivel még akkor sem tudtam megszólalni közelebb mentem hozzá és elterelve a szót megfogtam karját, kérdezvén, hogy jobban van-e már.
-Sajnos nem pashám, éppen, hogy rosszabb. Hatice szultána az imént újból ráfogott, eszméletlenül erősen.-erre nagyon bedühödtem, és felhúztam a ruhácskáját. Valóban rondább volt, piros nem csak kék zöld. Aggódva megsimogattam a sérült felületét kezének.
-Nigar asszony... Nem tehet téged tönkre. Nézd, hogy néz ki kezed.-mutattam fel neki a kezét, bár nyilván tudta, hogy néz ki.
-Majd elmúlik, uram. Ne foglalkozz vele.-mondta, majd elrejtette karját előlem. Szegény drága, mit tesz vele az a nő! Mit tegyek? Mikor elfordította nyakát, látta, hogy az is piros.
-Nigar. Nyakaddal mi lett? Mitől ilyen piros?-erre ő lesütötte tekintetét.
Azt... nem mondhatom el, pashám...-majd elsuhanva mellettem leült ágyára.
-Mi a baj? Mi lelt? Tán rosszat szóltam?-kérdeztem, majd ledobtam magam mellé az ágyra. Persze közel ültem felé, de nem feltűnően.
-Semmi, kérlek ne is faggass ezzel, nem mondhatom el...-mondta ismét sírva. Én erre vállára tettem a kezem, majd haját kezdtem csavargatni, s megszólaltam:
-Kérlek, ne kínozz. Mond, mi történt? Ezt is Hatice tette?-ő erre elfordult tőlem. Én magamhoz húztam derekánál fogva, majd, ölembe döntöttem. Nagyot nézett rám, de nem zavart. Jobban szemügyre akartam venni nyakát.-Mutasd...-majd megnéztem. Őt kirázta a hideg érintésemtől.
-Hagyd, nincs semmi baja, csupán kicsit piros...
-Nigar! Ne akarj átverni, látom, hogy nem magától lett ilyen!-förmedtem rá, mire ő megijedt.-Kérlek, ne haragudj, de nagyon aggódom. Mond hát, ne kínozz ezzel!
-Rendben... Az úrnő a reggel ma nálam járt, a falhoz vágott, majd fojtogatni kezdett...-tudtam.-Azt mondta: Ha nem tartod távol magad a pashától, akkor megöllek! Majd egyre jobban szorítani kezdett, mire már eszméletem is elvesztettem.. Majd kiment.. Ezért szeretném, hogy mi ne fussunk össze, mert az úrnő nem kegyelmez!-istenem! Nem hiszem el!
-Nigar... Valóban ezt tette?!-kérdeztem, majd szám elé kaptam a kezem.
-Igen, ezt pashám...-kezdett sírni újra. Én magamhoz emeltem, majd átöleltem erősen. Ő viszonozta ezt.
-Ne sírj Nigar, ne sírj! Kérlek, mert én is könnyezni kezdek mindjárt...-erre felnézett, s csak hosszú ideig a szememet bámulta, majd egyszer csak megszólalt.
-Miért vagy velem ilyen kedves, pashám? Miért csinálod ezt?-kérdezte tőlem kíváncsian.
-Mert... sokat jelentesz nekem.-erre ő elcsodálkozott.
-Ezt mégis hogy értem, pashám?-sóhajtott fel aranyosan.
-Mert..
-Nigar asszzony!!! Hol maradsz már?!-jött be az ajtón Sümbül aga,  bajd szája elé kapta a kezét, mikor meglátott minket egymáson.
-Pashám...-képedt el.
-Mit akarsz Sümbül, nem látod, hogy Nigar asszony most nem ér rá?-mondtam, majd felálltam és kitessékeltem őt.
-Pashám, ne csináld kérlek, Sümbül aga nem áll jót magáért, mérges lesz rám!-futott volna ki, de megfogtam, ez alkalommal nem a karját, hanem a kezét, majd magamhoz fordítottam őt. Ezen eléggé meglepődött, de nem mert semmit szólni. Én kezdtem hát rá. Közben elővettem egy papírdarabot a kaftánomból, majd kezébe nyomtam:
-Kérlek, ezt még ma olvasd el, de majd szobádban, ha egyedül leszel. Most pedig menj.-engedtem el, majd én is kimentem ajtóján.